Nem csupán a színházszakmai közvéleményt foglalkoztatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása. A Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatában harmadszor foglalkoztak a kérdéssel, beszélgetéseik témája a folyamat és az intézmény aktuális helyzete. Ezúttal az oktatók perspektívájából vizsgálták az eseményeket. 

A Színházi Társaság beszámolója:

Októberben Bagossy László belső, valamint Darányi András felsőoktatás-kutató külső szempontjából tekintettünk az aktuális helyzetre, majd három fiatal alkotó – az Erasmus-ösztöndíjjal az egyetemen tanuló Kelemen Roland, az ötödéves rendezőhallgató, Vilmos Noémi, illetve a Kaposváron végzett, de több budapesti vizsgában is közreműködő Nagy Márk színművész – osztotta meg velünk tapasztalatait és véleményét.

Az NKA és az MMA támogatásával megvalósuló beszélgetéssorozatban – a járványhelyzet miatt online – Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa Báron György filmesztétát, filmtörténészt, kritikust, az SZFE tanárát, Hegedűs D. Géza színművész-rendezőt, a jelenleg első évfolyamos prózai színművész osztály vezetőjét, valamint Horváth Csaba koreográfus-rendezőt, a jelenleg első évfolyamos színházi rendező – fizikai színházi rendező-koreográfus osztály vezetőjét kérdezte arról, hogyan élik meg a helyzetet, hogyan választották ki a tavaszi pandémiás helyzetben a frissen felvett hallgatókat, és hogyan dolgoznak velük a jelenlegi körülmények között. 

Mindhárman megerősítették, hogy bár akadályozzák az oktatást, és azt is, hogy az oktatást dokumentálják, ebben a sem fizikailag, sem mentálisan nem könnyű helyzetben az oktatás folyik, óratípustól és oktatótól függően online vagy személyesen, követve a tanrendet, alkalmazkodva a körülményekhez, de már az elsőévesek között is létrejött az osztályközösségi kohézió.

Hegedűs D. Géza azt is hozzátette, hogy tervei szerint december 20-án bemutatja az osztályával, hova jutottak el az első félévben. Azt is egyöntetűen kijelentették, hogy ők a hallgatók mellett állnak, és az ő érdekeiket szem előtt tartva, őket bárhová követve folytatják az oktatásukat. Komoly felelősséget éreznek tanítványaik iránt, és cserbenhagyásnak élnék meg, ha elhagynák növendékeiket, hiszen ők nem véletlenül jelentkeztek az SZFE-re. Kizárólag az ő érdekeik miatt vállalnák a konfrontációkat, amennyiben azok szakmai alapú összeütközések.

Báron György úgy fogalmazott, kínosnak érzi, hogy több évtized tanítás, sikeres diákok és produkciók után nekik kell magyarázkodni a minőségről, az eredményességről, és nekik kell védekezni a munkájukat illetően. Azt is hozzátette, normális helyzetben eshetne szó arról, hogyan lehetne az egyetem jobb, korszerűbb, de ez egyáltalán nem kérdés a jelenlegi helyzetben.

Hegedűs D. Géza kijelentette, hogy ami most történik, fölér egy gyilkossággal, elárulása az egyetem jelenlegi hallgatóinak és az intézmény 155 éves múltjának, amelynek a színészoktatás mellett része a szintén több évtizedre visszatekintő filmes és televíziós képzés is.

Horváth Csaba elmondta, az egyetemet és annak a szellemiségét ért szakmai sérelmet nehéz megemészteni, de csak úgy lehet, hogy folytatják tovább a munkát; és bár a félév ellehetetlenítése övön aluli ütés, ami ellen csak úgy tudnak tiltakozni, ha tanítanak. „A saját magunk pedagógiai és művészi szakmaisága az egyetlen egy dolog, ami fegyver a kezünkben” – tette hozzá.

Voltak jelentős életművel rendelkező tanárok, akik felmondtak, de mint kiderült, továbbra is követik tanítványaikat, és voltak, ahogyan Báron György is, akik számára nem volt egyértelmű a döntés. „Nagyon komoly dilemma volt” – vallotta be Báron, aki 1990 óta tanít az egyetemen, és a beszélgetésben részt vevő kollégáival ellentétben neki épp nem indult osztálya.

„Amikor a diákok elfoglalták az egyetemet, akkor világossá vált, hogy amíg ők ott vannak, addig maradni kell, addig velük kell lenni” – hangsúlyozta a szolidaritást, és azt, hogy minden jelenlegi döntés a diákokat hozza nehéz helyzetbe, akiknek az elhivatottságát mutatja, hogy a bizonytalanságot is vállalják abban az intézményben, amelybe akár több sikertelen felvételi árán kerültek be, és ahol többen jelentős tandíjat fizetnek. Az SZFE diákjai és tanárai egységesek, a megosztásukra játszó külső taktika egyáltalán nem működött és nem működik.

A körülményekhez lassan hozzászoktak. „Aki dolgozni akar, mindenhol tud és fog is dolgozni” – szögezte le Hegedűs D. Géza. Bár az alkotó emberek a képzelőerőre építenek, ennek viszont a körülmények nem szabhatnak határt.

Horváth Csaba azonban tartott attól, hogy ha bármilyen körülményeket vállalnak, akkor ki lehetnek téve annak, hogy nem biztosítanak nekik megfelelő lehetőségeket, és a két művészeti ág közötti különbséget plasztikusan világította meg. „Csak egy bizonyos határon belül lehet pénz nélkül csinálni filmet”, azaz valamilyen forrás szükséges egy alacsony költségvetésű filmhez is, a színház viszont akkora alaptőkét nem igényel, azt lehet pénz nélkül csinálni. „Kérdés, hogy milyen áron és kinek az árnyékában” – fogalmazott.

Az egyetemet érintő viták politikai térbe kerültek, de – ahogy Hegedűs D. Géza mondta – a jövőnek tartoznak azzal, hogy minőséget, szakszerűséget, szakmai etikát, emberi minőséget tudjanak átadni, Horváth Csaba pedig azt tette hozzá, hogy a hallgatók ragaszkodása, illetve a közönség elismerése sokkal többet ér és hosszabb távú, mint a hatalmi elismertség.

Báron György a hallgatók kreativitását és szolidaritását emelte ki, helytállásukat és az egyetemhez, szakmájukhoz, tanáraikhoz fűződő hűségüket, valamint azt a munkát, ami a demokratikus közösséggé szerveződést jelenti. A tanárok szintén folyamatosan készítik a különböző forgatókönyveket, és van vészforgatókönyvük is, de bíznak abban, hogy mivel a jog százszázalékosan mellettük áll, ők jogszerűen viselkednek, ezért erre nem lesz szükség. A felelősség nagy, különösen a járványhelyzetben, de nem fogják feladni.

Az egyetemet érintő szakmai megosztottságról Báron György elmondta, a filmeseknél ez nem létező jelenség, Hegedűs D. Géza ugyanezt mondta a színházi szakmát illetően. „Mindenki, akinek köze volt valaha valamilyen módon az egyetemhez, a sajátjának érzi ezt, és mint lehetetlen szituációt és erőszaktételt ítéli meg” – szögezte le a színművész, Horváth Csaba ugyanakkor kitágította a kérdést, és a színházi szakmában létező törésvonalakra vezette vissza az SZFE jelenlegi helyzetét.

„Ennek a megosztottságnak az áldozata most a Színművészeti Egyetem” – fogalmazott, és leszögezte, az egyetem oktatói karában a véleménykülönbség soha nem ideológiai különbözőségből adódik. „A véleménykülönbségeknek van helye, és pontosan azért van helye, mert a szakmaiság van mindig és minden esetben az első helyen. Tehát nem ideológiák mentén mennek viták, vagy történnek meg ütközések, hanem szigorúan szakmaiság mentén.” 

Báron György szerint az SZFE példája azt tanúsítja, hogy egy ilyen helyzet egységesítette a magyar szakmát, hiszen mindenki látja, ugyanez bármikor bárkivel megtörténhet, ugyanakkor véleménye szerint az is valószínűsíthető, hogy ezzel öngólt lőttek a hatalom képviselői. „Veszélyben nem az ideológiai vitákkal kell foglalkozni, hanem azzal, hogy ha süllyed a hajó, akkor próbáljuk meg betömni a lékeket” – jellemezte a helyzetet. 

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet érintő kérdéseket továbbra is napirenden tartva november 30-án három határon túli magyar színházi felsőoktatási intézmény tanárai lesznek a vendégeink: Béres András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, az intézmény Doktori Iskolájának volt vezetője, Táborosi Margaréta, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója, valamint Visky András, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára. Velük beszélgetünk arról, hogyan látják a budapesti egyetemen zajló eseményeket.