21 színházi alkotót kérdezett a pandémiás helyzet kapcsán tartalmi partnerünk, a Színház folyóirat. Válaszaikból három részletet osztunk meg, ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a május-júniusi dupla számra, amely elérhető a nagyobb újságárusoknál és az Írók Boltjában Budapesten.

A következő kérdésekre keresték a választ:

Miket értékelt át bennük a mostani helyzet? Ha életük egyetlen előadását rendezhetnék meg, mi lenne az? Másnak/kevesebbnek/többnek látják-e most a színház szerepét, jelentőségét? Van-e olyasmi, amit ebből a helyzetből tanult meg a színházról?

Ari–Nagy Barbara dramaturg válasza:

„Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál, amíg rosszul lesz, mert megteheti. Biztosan ő is úgy gondolja, hogy ez a szabadság. Vagy hogy ettől pörög a gazdaság.

Most itt van nekünk élmény- és fogyasztásalapú világ- megismerésünk megcsúfolója, a vírus. Színházi szempontból egyrészt igazi katasztrófa, hiszen tilos a találkozás, az egy térben és időben létezés. A színház most leginkább a hiányával hat. Másrészt időt kaptunk a magunk ügyeinek átgondolására, új formák, új témák keresésére. A bezártság, a szorongás, szeretteink féltése olyan tapasztalat, amelyben jelenleg az egész világ osztozik. És ez a közös tudás, ez a régóta hiányzó valódi sorsközösség forrásként szolgál majd, amikor a traumát együtt feldolgozzuk. Bár már ott tartanánk! És bár ne az lenne az első gondolatunk, hogy most már minden rendben van, túl vagyunk rajta.”

SZENTECZKI ZITA rendezőválaszából:

„Amit átértékeltem, az az idő. Különös, mert mintha a vírust megelőzte volna egy előkészülési folyamat az életemben, aminek az idő állt a központjában, és áll most is. Az időről gon- dolkodom sokat a magán- és a szakmai életemben egyaránt. Tulajdonképpen ez a gondolkodás tavaly júniusban tetőzött: volt egy olyan nap, amikor azt éreztem, hogy annyira túlvál- laltam magam, és ez annyira rossz, hogy mindjárt vagy bőgni fogok, vagy felrobbanok. Tényleg nagyon feszített pillanat volt. Azt éreztem, hogy egyesével az összes dolgot imádom, amit csinálok, és csak azért vergődőm, mert a dolgaim egymásra csúsznak, és úgy érzem, egyikkel sem tudok eleget törődni. És akkor valami átfordult. Nagyon banálisan hangzik a jelen levés, de tulajdonképpen az történt, hogy rájöttem, a saját mentális egészségemnél, a saját elvárásaimnál, nincs fontosabb, nincs az a külső elvárás, az a határidő, az a megfelelni akarás, az a munka, az a főnök, az a pénz, ami vagy aki miatt megéri amortizálni magam; kontraproduktív. (…)”

Rusznyák Gábor, rendezőválaszából:

„(…) Eddig is tudtam, hogy nagyon tud hiányozni a színház, az izgalma és az a bennem élő kettőssége, hogy mint alkotó egyszerre vagyok hihetetlenül magányos, de közösségteremtő is. Azt is tudtam, hogy a szellemi élet nem zártható karanténba. Butítható, fojtogatható, egy irányba te- relhető, vagy épp lehet parttalan és súlytalan, de ameddig van érzés és gondolat, nem szűnik meg létezni. (…)

Ari-Nagy Barbara, Biczók Anna, Boross Martin, Dömötör András, Fekete Ádám, Fodor Tamás, Frenák Pál, Garai Judit, Gáspár Ildikó, Hód Adrienn, k2 Társulat, Lőrinc Katalin, Markó Róbert, Nagy Fruzsina, Ördög Tamás, Polgár Csaba, Pass Andrea, Rusznyák Gábor, Schilling Árpád, Sebestyén Aba, Szenteczki Zita válaszait a Színház folyóirat MÁJUS-JÚNIUSI dupla számában olvashatják!

88 + 4 oldal, 400 ezer karakter, 24 (+ 21) szerző!

Részletes tartalomjegyzékért kattintson IDE.

(Kapható a nagyobb újságárusoknál Budapesten és vidéken, az Írók Boltjában és egyes színházakban. Ha nem akarsz lemaradni a Színház folyóiratról 2020-ban, a kedvezményes éves előfizetés itt elérhető.)