November 19-én mutatták be a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda című előadást. A darabot szerző Fábián Péter most először dolgozott bábszínházi produkción rendezőként is.
Ajánló a darab elé:
Rejtélyes gyilkosság történik a budapesti Irodalmi Múzeumban: halva találják a Szerb Antal-kiállítás kurátorát, Sir Benedict Havasréti professzort. A nyomozást a BRFK ambiciózus nyomozója, Mersz Inez vezeti, aki segítségül hívja dr. Láng Róbert gimnáziumi magyar tanárt, a professzor egykori szakmai jóbarátját. A nyomok okkult társaságok évszázados harcához vezetnek. Ahhoz, hogy kiderítsék, a professzornak miért kellett meghalnia, hőseinknek el kell olvasnia Havasréti gyerekkori naplóját, melyben felbukkan maga Szerb Antal, és benne foglaltatik a Rózsakeresztes Rend történetének egyik legtitkosabb fejezete is… a fejezet, amely örökre átírhatja a Szerb Antal-kutatás eddig ismert eredményeit!
A rendező a produkcióról:
„Többször találkoztam a művészeti tanáccsal, ami egy kitűnően működő szakmai grémium a színházban. Edinán kívül Gimesi Dóra dramaturggal, Ács Norbert színésszel és Hoffer Károly bábrendező, -tervezővel sokat beszélgettünk arról, hogy mi lenne az ideális darab. Több ajánlatot is hoztam, a legtöbbet megérzés alapján: mi az, ami engem is megmozgat, ugyanakkor a mai kamaszokat is érdekelheti. Inspiráló összjáték volt ez. Szóba került több különböző műfajú regény, sőt még képregény is. Aztán beugrott, hogy kamaszként mennyire nagy rajongója voltam Szerb Antalnak, és ez a mai napig megmaradt. Az Utas és holdvilág, valamint A Pendragon legenda maradandó olvasmányélményem. Most, amikor utóbbit újból elővettem, ugyanazt a mámort éreztem, és közben kezdtem meglátni benne bizonyos felvetéseket, amik engem alkotás szempontjából érdekeltek, és szép lassan megéreztem a bábos irányt is” – nyilatkozta a rendező a Deszkavíziónak.
„Eredetileg a regény bábszínpadi adaptációjáról volt szó, de ahogy beleástam magam, írói továbbgondolásra késztetett az eredeti szöveg. A Pendragon legenda egy bevallottan szórakoztatásra szánt krimi, nincs komolyabb „mondanivalója”, ha csak nem az, hogy a rengeteg kulturális utalást és bibliofil vallomásokat olvasva az ember úgy érzi a végére, az olvasás a legjobb dolog a világon. Ezzel párhuzamosan tanulmányozni kezdtem Szerb Antal életrajzát, alkotói pályáját, és próbáltam elhelyezni benne az 1934-ben írt A Pendragon legendát. Ehhez elolvastam Havasréti József Szerbről szóló monográfiáját, hatalmas élmény volt. Érdekelni kezdett, hogy milyen, színházi értelemben izgalmas, feszítő ellentét mutatkozik abban, hogy ott van Szerb Antal egyre tragikusabb életpályája és halála, és közben ez a habkönnyű krimi, ami Walesben játszódik, távoli az akkori, egyre fojtogatóbb magyar valóságtól lovagokkal és autós üldözésekkel.
Olyan érzésem támadt, mintha a szerző a fantázia világába menekült volna: a jelen történelmi helyzetétől távoli témát választott. Izgalmasnak találtam ezt a kontrasztot: mi lenne, ha Szerb Antal a maga történelmi korában jelenne meg és abban tanulmányoznánk A Pendragon legendát? És volt még egy inspirációs forrás: A Da Vinci-kód. Az jutott eszembe, hogy segíthet felfejteni az életmű és a regény közötti összefüggéseket, és mindeközben állandó humorforrásként szolgálhat az, ha a történet kap egy olyan gellert, hogy mindez a mai Magyarországon játszódik, a ma emberei, tudósai próbálják megfejteni a titkot, hogy Szerb Antal nem is az, akinek hittük, hanem sokkal több… És habár valóban nem a regényt adaptáltam, de bizonyos karaktereket, a stílust, a szerb antali fordulatok megtartottam” – fejtette ki a rendező. A teljes interjú ITT olvasható.
Kritikus szemmel a darabról – így írt róla a Revizor:
„(…) Azt, hogy mitől lesz kultúrkrimi a darab, nem csupán Szerb Antal személye és írói munkássága, nem is csak az esszé-regénynek a cselekmény menetét meghatározó szerepe, a konkrét idézetek – mindenekelőtt az egyik kulcsmondat: „Hiszek a test feltámadásában!” – többszöri citálása magyarázza, hanem az irodalmi és művészeti utalások tömkelege. Ez az írói módszer (amit ma posztmodern gesztusnak illik nevezni) A Pendragon legendát is jellemzi, de színpadi verzióban Az ember tragédiájától, Vörösmarty-, Ady-, József Attila-verseken át ismert aforizmákig, rajzfilmek szállóigeként használt kifejezéseiig és köznyelvi bonmot-kig gazdagon átszövik a szöveget. Ez az írói-dramaturgi technika az egyik eredője a szöveg és az alakítások játékosságának, az olyan finom belső poénoknak, mint hogy a professzor neve hallatán felidéződik Havasréti Józsefé, aki a legteljesebb Szerb Antal monográfia szerzője. (…)” A teljes írást a Revizoron olvashatják.
Fotó: Éltető Anna