gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „A színészet azt az örömöt jelenti, hogy adhatok” – Csomós Marit köszöntjük

    2023. szeptember 25., hétfő 11:00

    Szeptember 25-én ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari Kossuth- és Jászai-díjas színművésznő, a nemzet színésze, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

    Csomós Mari pályájáról:

    Vajdácskán, egy Sárospatak melletti kis bodrogközi faluban, négygyermekes családban született. Katonatiszt apját többször áthelyezték, ezért sok helyen járt iskolába, Szerencstől kezdve Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán át Ráckevéig. Az érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1965-ben végzett.

    A veszprémi Petőfi Színházban kezdte pályafutását zenés-táncos szerepekkel, onnan 1968-ban a kecskeméti Katona József Színházba hívták. 1971-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol a Székely Gábor igazgató-főrendező által színre állított produkciók országos hírnévre tettek szert. Csomós Mari drámai tehetsége ekkor bontakozott ki olyan nagy formátumú főszerepekben, mint G. B. Shaw Szent Johannája, García Lorca Yermája, Shakespeare Makrancos hölgye vagy Csehov Három nővérének Másája.

    Amikor Székely Gábor 1978-ban a budapesti Nemzeti Színház művészeti vezetője lett, Csomós Mari vele együtt ment a fővárosba. Az ország első színházában Székely Gábor és a Kaposvárról érkező Zsámbéki Gábor rendezői szemléletével, módszerével valóságos színházi forradalmat indított el. A színésznő útja 1983-ban a politikai-szakmai okokból a Nemzetit otthagyó rendezőpárossal az újonnan létrejött Katona József Színházba vezetett. Itt az elkövetkező években olyan kiváló társulatban játszhatott, amely sikert sikerre halmozott, és külföldön is népszerű lett. Csomós Mari pályáján meghatározónak bizonyult a Katonában töltött tíz év, emlékezetes alakítása volt Nemesváraljai Gyarmaky Róza Füst Milán Boldogtalanok című drámájában, a lecsúszott Anya Spiró György Csirkefej című darabjában, Násztya Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Gertrúd királyné Shakespeare Hamletjében.

    1994-ben újra színházalapításba kapcsolódott be, Székely Gábort követve csatlakozott az Új Színház társulatához. Itt Gothár Péter és Novák Eszter rendezésében hálás főszerepeket alakított: Lorca Vérnászában az Anya, Vörösmarty Csongor és Tündéjében Mirigy, Szép Ernő Patikájában a Postamesterné, Csehov Ivanovjában Zinaida Szavisna, Brecht Koldusoperájában Kocsma Jenny lehetett.

    Három évvel később, amikor Székely Gábornak távoznia kellett az Új Színház éléről, a Bálint András által vezetett Radnóti Színházba szerződött, ahol ma is játszik. Itt is nagy hatású főszerepek következtek Valló Péter, Jordán Tamás, Zsótér Sándor és mások rendezésében: Martha (Albee: Nem félünk a farkastól), Gurmizsszkaja (Osztrovszkij: Erdő), Füst Milán Máli néni című darabjának címszerepe, öregasszony (McDonagh: A kripli), Bertha Manson (Brontë-Zsótér: Jane Eyre). Játszotta Verát Térey János Protokoll, Dobozocskát Gogol Holt lelkek és Juliane Tesmant Ibsen Hedda Gabler című darabjában, Kent grófot a Lear királyban, idén Anders Thomas Jensen Ádám almái és Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában lép színpadra. A Radnótin kívül a Rózsavölgyi Szalonban és az Örkény Színházban is vállalt szerepet az elmúlt években.

    A színpad mellett a film sem idegen tőle, szerepelt egyebek között az első Jancsó-filmekben, Rényi Tamás Makrájában, a 141 perc a befejezetlen mondatból című alkotásban, a Jadviga párnájában, az Egyszer élünkben, a Presszóban és az Apacsok filmváltozatában. Legutóbb az Egy szerelem gasztronómiája című zenés vígjátékban láthattuk. Számtalan tévéfilmben alakította a legkülönbözőbb sorsú nőalakokat, ilyen volt a Tóték, a Cserepes Margit házassága és a Nyolc évszak. A több mint száz színpadi szerep, több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep mellett számtalan vers is szerepel repertoárjában.

    Művészi teljesítményének elismeréseként a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban kapta meg, 1996-ban a Kossuth-díjat vehette át „nagy lélektani hitelességgel megformált alakításaiért”. Többször ítélték neki a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1975-ben a Fábri Zoltán által rendezett 141 perc… női főszerepéért a filmkritikusok díjával tüntették ki. 1999-ben a Halhatatlanok társulatának örökös tagjává választották, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017-ben a nemzet színészévé választották, ugyanabban az évben a színikritikusok legjobb női mellékszereplőnek járó díját is elnyerte Dosztojevszkij A játékos című darabjában nyújtott alakításáért.

    Csomós Mari, vagy Csomi, ahogy kollégái és barátai szólítják, egyszerre kiváló komika és tragika, több mint ötvenéves színészi pályát tudhat maga mögött. Férje, Deme Gábor tévés dramaturg 1984-ben bekövetkezett halála óta visszavonultan él, „a színház az élete”, ahogy vallotta magáról többször is.

    A művészről saját szavaival:

    Főiskola: A főiskola ideje csodálatos négy év volt, sok barátot szereztem ott. Filmesek és képzőművészek voltak, akikkel egy kollégiumban laktunk. (…) A felsőbb évesek nagyon odafigyeltek ránk. (…) Mindenbe belekóstolhattunk. Ha kellett, balettoztunk, szalontáncot, néptáncot tanultunk, de volt jelmeztanóra is. Királynői ruhákat kaptunk, hogy tanuljuk, hogyan kell benne menni, megfogni, meghajolni. Mindenfélét tanultunk, és ez nagyon izgalmas volt. Volt sminkóra is, amit Keleti László tanított nekünk. Ha valaki sokat késett, akkor annak az volt a büntetése, hogy feketére festhette magát. Nagyon sokat nevettünk, fiatalok voltunk.

    Hála: Megtaláltak a szerepek, hálám jeléül az összeset nagyon szerettem. Nekem most elég annyi feladat, amennyit kapok. Egy kicsi, de fontos szerep is boldoggá tesz. Szeretek helyes, kedves, tehetséges fiatalokkal dolgozni. A próbákon veszem észre, hogy milyen ügyesek, mindenre nyitottak. És bátrak! Mi sokkal gátlásosabbak voltunk, jobban tartottunk a színészóriásoktól, köztük Major Tamástól, Gobbi Hildától. Nem tudtuk, hogy nem kell félni tőlük.

    Radnóti: Úgy érzem magam, mintha egy család lenne ez a színház. Ez a béke szigete. Bálint Andrással annak idején még együtt vettek fel minket a főiskolára. Nagyon nagy rendezőkkel, színészekkel dolgozhattam együtt. Meghatározta az életemet Székely Gábor, Zsámbéki, Ascher, Alföldi, Zsótér, Gothár, Valló Péter, és még sorolhatnám. 

    Társulat: Nekem nagyon fontos a társulat, szeretek tartozni valahová, valakikhez. Valóban megismerni a kollégákat, együtt megbeszélni a darabot, gondolkodni, miről is akarunk szólni az egész előadással. Soha nem mertem volna kiszakadni, nem akartam volna úgy dolgozni, hogy ide szaladok, oda szaladok, magam egyeztetek… Az nem nekem való színházi lét.

    Nincs:  Olyan premier nincs, ami előtt ne izgulnék. Szerencsére csak addig tart, amíg fel nem megyek a színpadra.

    Színészet: Ha beteg vagyok, meggyógyít, ha depressziós vagyok, jó kedvem lesz tőle. Azt az örömöt jelenti, hogy adok. Ami bennem van, őszintén odaadom a közönségnek. Addig nem is tudok játszani, amíg érzem, hogy ez nem igazi, ez hamis, ez nem arról szól, amit el akarok mondani. Ülök, járkálok, gondolkodom, hogyan tudnám megoldani a feladatot.

    Érték: Szerencsére olyan barátaim vannak, akikkel szakmai kérdésekben megegyezik a véleményünk, túl sok kibeszélnivalónk nincs. Manapság nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mi zajlik körülöttünk. Ha bekapcsolom a rádiót vagy a televíziót, csak úgy áradnak belőlük a világban történt tragédiák, és bizony az itthoni közélet is naponta produkál olyasmit, amit mindenki saját értékítélete szerint véleményezhet. Számomra a könyvolvasás vagy a szereptanulása legértékesebb elfoglaltság.

    Színpad: Mostanában járt az eszemben, hogy mi is történt volna, ha nem a színpadot választom. Megfordult régebben a fejemben, hogy tanár leszek, de elkezdtem verset mondani, az általános iskolában fölraktak a színpadra, és ott maradtam.

    Oldja a bánatot: Jobban szeretném, ha a színház azok számára nyújtana terápiát, akik a nézőtéren ülnek. Valamikor azt gondoltam, hogy az én lelkemnek is jót tesz. Most viszont mintha a közönség jelzései lennének fontosabbak. Egy kisebb játéktérben, mint amilyen a Kamra, a Rózsavölgyi Szalon vagy a Radnóti Színház, szinte hallani a nézők lélegzetét, és minden rezdülésüket látni lehet. Engem ez sosem zavart.

    Tudás: Leginkább a tudásban hiszek. Az biztosabb, mint az ezerszínű érzelem, mert az ritkán mutatja meg nekünk az igazságot, a valóságot. Azt nem gondolom, hogy valakinek kifejezetten előre megírt sorsa van. Mégis, némelyik ember olyan életet él, olyan lehetőségek, események ívén halad, amit már sorsnak lehet nevezni.

    Remekül: Ha beérek a színházba, a társaktól jó kedvem lesz, felveszem a jelmezt, és ott vagyok, ahol lennem kell. Remekül bemászom az asztal alá, vagy épp ülök két órát mozdulatlanul, ha arra van szükség – mert ha sikerül, és sikerülnie kell , akkor a darab végén jut néhány perc boldogság.

    Kor: Mindig megkaptam a koromnak megfelelő szerepeket. Amíg az ember bírja egészséggel, valamennyire lendülettel, jól érzi magát egy társulatban, tud adni valamit a fiataloknak, addig úgy érzem, csinálni kell.

    Teremteni: Meg kell teremtenem azt a belső világot, harmóniát, vagy épp nem-harmóniát, amit a darab kíván. Hiszen nem a saját életemet mesélem, bár egy idő után mindegyik szerep személyessé válik. Ha egy író megírt egy szerepet, annak biztosan oka, feladata van a darabban. Ezért számomra nincs kis szerep. Egy színész az színész. Az én dolgom az, hogy a szavaimmal, a testemmel és egész idegrendszeremmel megpróbáljam megértetni a nézőtéren ülőkkel, amit szeretnénk elmondani. Hiszen ezért csináljuk az egészet: a közönségért.

    Forrás: MTVA, Színház.org, Radnóti blog, Népszava, Origo, kultura.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram