Hernádi Judit április 11-én ünnepli 65. születésnapját. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal.

Hernádi Judit pályájáról:

Budapesten született, apja gyermekorvos volt. Magatartási problémái miatt az ország összes középiskolájából eltanácsolták, mire visszavették volna, annyira meggyűlölte az iskolapadot, hogy tanulmányait levező tagozaton fejezte be. Édesapja tanácsára dolgozni kezdett, tizenhét évesen pedig – gyámhatósági engedéllyel – rövid életű házasságot kötött. Egy idő múlva azonban, amikor foglalkoztatni kezdte a jövője, rájött, hogy leginkább a színi pálya iránt vonzódik. Néhány hónap múlva felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová fel is vették, 1978-ban diplomázott.

Pályafutása a Vígszínházban kezdődött, amelynek 1986-ig, lánya megszületéséig volt a tagja. Egyike volt az első művészeknek, akik a szabadúszást választották, majd 1992-ben, amikor Törőcsik Marimegalapította a Művész Színházat, csatlakozott a társulathoz, ennek felbomlása után ismét szabadfoglalkozású lett.

Még főiskolásként kezdett filmezni, egyebek között játszott a Holnap lesz fácán (1974), A pogány Madonna (1980), a Mephisto (1981), a Szamba (1995), az Ámbár tanár úr (1998), a Le a fejjel! (2004) és a Hasutasok (2007) című filmekben.

A főiskolán fel volt mentve énekből, mert osztályfőnökének, Várkonyi Zoltánnak az volt az álláspontja, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A színésznő mély hangszínétől akkoriban idegenkedtek, ő pedig képtelen volt az elvárt magas hangon énekelni.

A Sohase mondd eléneklésére eredetileg Kovács Katit kérték fel, ő azonban nem vállalta. A Verebes István-Döme Zsolt szerzőpáros így találta meg Hernádi Juditot. A hatalmas siker mindhármukat meglepte, legjobban a színésznőt, akinek nem is volt igazán kedve a lemezfelvételhez. 1982-ben aztán Sohase mondd címmel megjelent első nagylemeze, ezt követte egy év múlva a második album, Fehéren-feketén címmel. A harmadik korong 1997-ben jelent meg Levetett Blues címmel, tartalmazta a Sohase mondd új verzióját is. Hernádi Judit 2001-ben Kern Andrással közös lemezt adott ki Kernádi címmel, 2006-ban jelent meg a Ráadás. A zenei albumok mellett több hangoskönyv felvételén is közreműködött, hangját adta a Vackor sorozathoz vagy Andersen meséihez.

Karrierje során számos politikai-közéleti kabaréban, paródiaműsorban is szerepelt, mint például a Heti Hetes, a Gálvölgyi Show vagy a Bajor Show. 2009-ben és 2011-ben a Csillag születik című tehetségkutató verseny egyik zsűritagjaként is láthatták őt a tévénézők. Hangja sokaknak lehet ismerős, a színművésznő ugyanis szinkronszínészként is dolgozott. 2017-ben csatlakozott az Orlai Produkciós Iroda társulatához, melynek jelenleg is tagja.

Hernádi Juditot munkásságáért 1986-ban Jászai Mari-díjjal, 1993-ban pedig Déryné-díjjal jutalmazták. 1998 óta Érdemes művész, tavaly pedig Örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában. 2002-ben neki ítélték a Déri János-díjat és átvehette a Radnóti Miklós antirasszista díjat is.

Hernádi Juditról saját szavaival:

Az első színházi élmény: A Tanner John házassága a Madách színházban. Felgördült a függöny, és enyvszag csapta meg az orromat. Akkoriban még enyvvel ragasztották a díszletet. Nagyapám asztalos volt, és az ismerős illattól egyből úgy éreztem, otthon vagyok. Úgy kezdődik a darab, hogy az asztalra dobnak egy könyvet. Az asztal és a könyv is jó poros volt, porfelhő szállt fel, a nézőtér kuncogott. Nem humornak szánták, mégis az lett belőle. Én meg elájultam a gyönyörűségtől, és tudtam, hogy ez az én világom.

Valódi: Komikum, nem komikum, nem szoktam különbséget tenni. Azért művelem az úgynevezett könnyű műfajt, mert jól tudom csinálni. És azért tudom jól csinálni, mert komolyan veszem. Én mindig csak az igazságot közvetítem, mondom, a közönségre bízom, hogy nevet rajta vagy sem. Sose döntöm el előre, hogy most vicces akarok lenni. Sőt, nem akarok vicces lenni. Valódi akarok lenni. 

Bohóc: Szeretek szórakoztatni – nem is tudok mást csinálni. Bohócnak lenni nagyszerű és felemelő érzés. Furcsa jelenség: nincs nála szomorúbb a világon, ugyanakkor mindenki nevet rajta. Én magam szeretem, ha mindenben van humor. Ám vallom, az érzelmeknek hullámozniuk kell: nincsen nevetés nélkül könny és könny nélkül nevetés. Azon lehet igazán kacagni, amin sírni is.

Humor: A humor maga az élet. Tudja, hogy a szó első jelentése nedvesség, minden élet forrása? (…) A humor olyan mint a víz, nagy szükség van rá, hiszen nélküle megszárad, elmúlik minden. Szerintem lehet gyógyír a tánc és a nevetés, ezek nélkül nem is tudnék létezni.

Színésznő: Általános iskolás voltam. Egyik osztálytársnőm a barátnői körében magát ünnepeltetve kijelentette, ő bizony színésznő lesz. A többiek egyetértően bólogattak, persze, hiszen nagyon szép.

Korán: Drámaian korán jött az első nagy katasztrófa, amikor az ország összes gimnáziumból kirúgtak magatartási problémák miatt. Akkoriban még létezett ilyen, hogy minden iskolától eltilthattak. Most ugyan nincs ilyen rendelet, de hamarosan lesz… (nevet) Viccet félretéve: az egy sokk volt az egész családnak. Gyorsan férjhez is mentem 17 évesen.(…) Csinálni akartam valamit, ami nem megszokott. Még gyámhatósági engedélyt is kérni kellett. (…) A szüleim… Volt egy pillanat, amikor feladták, és azt mondták, ez a gyerek ilyen. Majd lesz belőle valami. Ha csak 8 általánosa lesz, akkor annyi. Ha így akar élni, éljen így, de akkor is a gyerekünk. Elfogadtak, és az apám mellém állt. Soha nem felejtem el: elmentünk nyaralni, és kérdezték, hogy milyen az iskolában az eredményem. Apu odafordult, és azt mondta, nem jár iskolába. Ezzel el is volt rendezve a dolog. Nyilván fájt neki, de azt mondta, ez van és kész. Nem gyötörtetett, nem nézett rám csúnyán. Akkor is az ő lánya voltam.

Psota: Az alkat meghatározza a pályát. Az övét is, az enyémet is, csak abban az időben neki  muszáj volt mindenképpen tartozni egy színházhoz. Azt hiszem, ő hűségesebb típus volt, mint én. Bennem talán már az elején ott volt, hogy magánzó vagyok. Irén kitartó volt, úgy érezte, neki a Madách Színház a párja. Ezért lehetett nagyot csalódni az élete egy pontján.

SZFE: Ezek a gyerekek…  Fantasztikusan büszke vagyok rájuk. Kihúzhattam magam, mint színész, egyenesre a hátamat, a gerincemet. Nem mintha eddig bajom lett volna ezzel a dologgal, de ez fantasztikus érzés volt, hogy ezek milyen nagyszerű emberek. Minket szívesen néznek opportunistának. Hogy a színészek nem bírnak összeállni egyvalamivé. Ezért hihetetlenek ezek a srácok. Nagyon büszke voltam rájuk, és nagyon megköszönöm azt az érzést, amit nekem adtak. És egyáltalán a pályának. Na. Zárójel bezárva, szóval a Várkonyi tanított minket a főiskolán, és ő fontosnak tartotta, hogy az ember önjáró legyen. Tehát hogyha a rendező nem mond semmit, akkor is legyen a színésznek megoldása. Ha olyan rendezővel találkozom, aki tudja, hogy mit akar, hálás vagyok neki, mert ez nagy dolog. Nem jelenti azt, hogy nekem nem kell gondolkodnom, de terelve vagyok, és az nekem jó érzés. De akkor is elvagyok, ha nem mondanak semmit. Csak akkor sajnos az történik, amit én gondolok, és az annyira nem érdekes. Számomra legalábbis. 

Vígszínház: g 1985-ben én voltam az első szabadúszó, és az nem most volt. (…) Soha nem tagadtam meg azt az időszakot, szerettem ott lenni, jó szerepeket kaptam. De el kellett jönnöm onnan. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy bárhol vagyok, előbb vagy utóbb onnan is eljövök. 30 éves voltam akkor, ami különösen érzékeny kor mindenki életében. Erős nyomást éreztem magamban, mert tudtam, hogy valamerre el kell indulnom, de amikor megszületett az elhatározás, megkönnyebbültem. Ez is azt mutatja, hogy jól döntöttem. (…) Előfordult, hogy megijedtem, és úgy éreztem, társulatra lenne szükségem. Tettem is ez irányba lépéseket, de valaki még időben felnyitotta a szemem, amikor azt mondta, hogy nem véletlenül hagytam ott annak idején a Vígszínházat. Be kellett látnom, hogy igaza volt az illetőnek. Egyébként nem csak nekem, mindenkinek jobb, hogy nem vagyok társulatban.

Független: Bizonyos emberektől nem akartam függeni és meghatározódni. Kívülről nézve viszont időnként szórakoztatott, ahogyan ők meghatározták, és sajnos néha megnyomorították egymást ebben a szakmában. Nem mondom, komoly eredményeket értek el, de nekem nem volt ehhez kedvem. Ma sincs tyúkszemem, pedig elég szép nagy lábam van, és néha felvettem olyan cipőt is, ami kényelmetlennek bizonyult. De csak rövid ideig viseltem, ha nagyon szorított, levetettem.

Önálló est: Engem nem zavar, ha ott van velem szemben a közönség. Észreveszem, ha köhintenek egyet, vagy akár bele is szólnak. Szoktam rá reagálni, de sosem bántóan, mert szeretem őket, miattam jöttek oda. Emellett persze nagyon nehéz másfél órán keresztül ugyanarra az emberre figyelni, ezért találtuk ki, hogy legyenek vetítések. Pelsőczy Réka jó érzékkel rakta föl mindezt a színpadra.

Minden nap: Az nem úgy van, hogy az ember belép a színpadra és tudja, hogy kell játszani. A színészet minden nap elölről kezdődik. Egyik este tomboló siker, másnap meg azt se tudom, hogy a jobb láb után a ballal kell lépni. Ami most, itt ülve természetes mondatnak hat, a színpadon azonnal megváltozik. És igen, nagyon kell figyelnünk, nekünk is, a nézőnek is, mert esetleg tíz mondattal később derül ki egy utalásról, hogy mire vonatkozott.

Időtlen: Minden olyan mű, amely az emberi kapcsolatokról szól, időtlen. Ha őszintén beszél egy színdarab emberi érzésekről, akkor teljesen mindegy, hogy ezer vagy kétszáz évvel ezelőtt, tegnap, ma, vagy tíz év múlva játszódik. A jelentés, az alapvető értelmezés mindig ugyanaz marad – a viszonyok, a viszonylatok kibogozásának soha nincs vége.

Szalonna: Őszintén szólva, 1990-től tiszta szívvel hittem abban, hogy itt valami történni fog és jó irányba indulunk el, de utólag rá kellett jönnöm, hogy nem tudjuk kezelni a demokráciát. Én sem tudtam, hogy mi a demokrácia, pedig érett embernek gondoltam magam. Azt hittem, ez jön magától. Nem jön. Dolgozni kell rajta, meg kell tanulni, hogy ha a másik ember mást mond, attól még nem hülye, sőt, akár igaza is lehet. Ha egymásnak feszülnek is a gondolatok, feltételezni kell, hogy mindkét fél azt akarja, hogy mindannyiunknak jó legyen. De mindazt, amit most látunk, sajnos a gyűlöletre és a kirekesztésre építették, és azt gondolják, hogy a másik mindenképpen rosszat akar. Nagypapámnak sok szempontból igaza volt, amikor gyakran mondogatta: „Édes fiam, nem lesz a kutyából szalonna.”

Igen, nem: Egyáltalán nem érdekelnek az előre elhatározott, előre lejátszott dolgok. (…) Amikor elvállalok valamit, akkor én azért teljes egészében felelősséget vállalok – minden szempontból. Az egészet csinálom, hurcolom és muszáj tudnom a végét. Ha nem tudom – rosszul érzem magam. (…) Azokat a dolgokat szeretem, amire rálátásom van, és azt egy csomagként szeretem elvállalni. Én azért tudok nehezen tartozni egy társulathoz, mert szép dolog kimondani, hogy valakivel holtodiglan-holtomiglan, de az nagyon ritkán marad igaz. Együtt menetelünk, egy társulat ez, de előbukkannak árulások, hazugságok – amik kikerülhetetlenek a sok-sok jó mellett, és én ezt nem bírom elviselni!

Ösztönök: Az ösztöneim remekül működnek, és soha nem bántam meg a hirtelen döntéseimet. Nagyon jól súgnak nekem; aztán próbálom az agyammal megérteni, mit és miért kellene tennem, vagy nem; majd ezt a kettőt – ami nálam együtt jár – összhangba hozom. Az ösztöneimnek hiszek, mert eddig bevált.

Szabad: Szabadon élek, úgy, amilyennek születtem! (…) A lányom egyébként azt állítja, hogy én „leszarom” a világot, ha nem érdekel éppen, és ez zavarja az embereket. Ebben valószínűleg van valami. Szabad vagyok és másoknak is szabadságot adok, de ezzel nehéz bánni! Mert ahhoz felnőttnek kéne lenni, és kevesen azok. Fölfogni azt, hogy minden döntésünkért saját magunk vagyunk a felelősek – ez egy borzasztó nehéz dolog, és a legtöbb ember ódzkodik ettől. 

Forrás: MTI, Magyar Narancs, Színház.hu, www.life.hu, www.origo.hu, www.dehir.hu, Blikk, Nők Lapja, www.lelekbulvar.com, zene.hu, marieclaire.hu, fidelio.hu stb.