KulisszaMácsai PálForgács PéterRadnay CsillaPokorny LiaBereményi Géza
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 26., kedd

    “A vírus után bátor emberekre lesz szükség” – Schilling Árpád gondolatai a koronavírus idején

    2020. március 29., vasárnap 10:29

    Schilling Árpád Facebook oldalán fogalmazta meg gondolatait arról, mit jelent a színház és mire taníthatja meg az alkotókat a koronavírus sújtotta helyzet.

    Színházi világnap! Ahogy a színházak bezártak, a színházi világnap is elmaradt március 27-én. Nincs színpad, ahol fölolvashatnák a nézők előtt valamelyik nemzetközi tekintély üzenetét. Üresen konganak a nézőterek, a büfék, nem lóg kabát a ruhatárban, nem sminkelnek színészek a tükör előtt, nem hív az ügyelő, nem instruál rendező: csönd van. A színház halott.

    Most érthetjük meg igazán mi, színházi emberek, hogy miért is olyan különleges a mi világunk. Ez az egyetlen művészet, amely csak akkor működik, ha élő. Filmet nézhetünk online, zenét is hallgathatunk, szobrot, festményt is csodálhatunk képernyőn keresztül. De a színház nem megy online. Lehet kamerába szavalni, felolvasni, jelenetet játszani, mindezt másokkal megosztani, de ez nem színház, hanem valami más.

    Schilling Árpád / fotó: Tóth Ridovics Máté

    A színház lényege az interakció. Ha nincs egy térben színész és néző, akkor az nem színház. Nem lehet színház, nem szabad, hogy színháznak hívjuk, mert akkor ennek a műfajnak vége. Csak nem leszünk saját szakmánk meggondolatlan gyilkosai?! Ne nevezzétek színháznak, amikor egy kamera előtt játszotok! Ne hívjátok színháznak azt, ami nem élő! Soha!

    Színházat játszottak valaha háború idején, sőt a lágerek rettenetes körülményei között is. Lehetett, mert bár megkínozta az embert a nyomorúság, de mindez együtt történt, egy térben, együtt lélegezve: közös volt a katarzis. A vírus volt az első, amely letaglózta a színházat: a karantén. Egymástól távol nem tudunk színházat csinálni. Ha nem látjuk, nem érezzük egymást, ha nem vagyunk egy térben, képtelenek vagyunk színházat csinálni.

    A színház a kiszámíthatatlanság intézménye. Ki tudja, mit csinál majd a színész, és mit a néző? Mi van, ha valaki improvizál, vagy valaki beleszól abba, ami éppen történik. Ez a veszély, ez a feszültség az, ami a színházat színházzá teszi. Nem a történet, nem a dramaturgia, a konfliktus, a karakterek, kizárólag az élő találkozás bizarr erotikája. A színházban nem az effektek, a hangok és a látvány a legfontosabb, hanem az élő ember jelenléte: a jelenlét maga. Most tanulhatjuk meg igazán, mekkora érték van a kezünkben: a jelenlét művészete.

    Ha egyszer levonul a járvány, majd újra lesz színház. Nem lesz egyszerű újra bízni egymásban és megérintenünk egymást a színpadon. Nem lesz magától értetődő egymás mellett ülnünk a nézőtéren. Valaki felköhögött, mit tegyünk? Jézusom, azok ott csókolóznak, szabad ilyet? A vírus után bátor emberekre lesz szükség ahhoz, hogy újra színházat játszhassunk.

    Bátor emberek a színpadon és bátrak a nézőtéren. A színház az ember törékenységét és nagyszerűségét tükrözi. Bele is halhatunk, de mi vállaljuk a kockázatot, mert nem akarunk félelemben élni. Mert élni akarunk! Ez lesz majd az élni akarás színháza. Eddig talán nem is fogtuk föl, de most már kimondhatjuk: a színházhoz bátorság kell, mert csak bátor emberek merik vállalni a jelenlétet, az érintkezést, az élő művészettel együtt járó kihívásokat: a szemtől szemben kimondott szó keltette rettenetes bizonytalanságot.

    Színházi emberek, nézők, ne adjátok el a színházat az internetnek! Játsszatok, éljetek a kamerák előtt, élvezzétek, amit láttok, de ne hívjátok színháznak azt, ami nem élő, amiben nincsen veszély, amiben nem közös a tér, az idő, a félelem és a katarzis.

    Schilling Árpád

    Schilling Árpádot itt követhetik a Facebookon.

    Schilling Árpád Lohengrin-rendezése áprilisig elérhető a Staatsoper Stuttgart oldalán.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -