Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „A színház dolga a valósággal foglalkozni” – Interjú Kelemen Kristóffal

    2024. március 30., szombat 11:45

    Kelemen Kristóf a Megfigyelők után második Staféta nyertes produkciójára készül. Április 5-6-án lesz a bemutatója a Trafóban a Figyelem megzavarására alkalmas c. dokumentumszínházi előadásnak, amelyet zömében civil résztvevőkkel készít. Bordás Katinka interjúja.

    Mi volt a kiindulópontod?
    Az érdekelt, ami már a Blaha Lujza téri aluljáróban bemutatott projektemnél is foglalkoztatott, csak ott kevésbé tematizáltuk az alkotótársammal, Török Tímeával, hogy hogyan válik egy társadalmilag fontos közügy (például a szociális ellátás vagy a marginalizált csoportok problémái) láthatóvá ebben a rendkívül profitorientált online térben. A különböző platformok úgy vannak összerakva, hogy látszólag szabadság van, és mindenki hangot kap, de a valóságban az algoritmus beszűkíti a figyelmünket. Arra van programozva, hogy a megnövekedett képernyőidőben azt rakja elénk, amire tutira rákattintunk, vagy ami feldühít vagy indulatot vált ki belőlünk. A kritikus, higgadt hangok, vagy az absztraktabb, bonyolultabb, például gazdasági témák, amikre nehezebben kapcsolódunk rá a nagyon felpörgött hétköznapokban, sokszor elvesznek. Mert különbözik egymástól az, amikor valamire felfigyelünk, és amikor valamire tudatosan figyelmet és időt szánunk. Ez a feszültség kezdett el érdekelni, hogy mi az a valóság, amit látunk, és mi az, amiről elterelődik a figyelmünk – továbbá hogyan lehet bizonyos dolgokat láthatóvá tenni, rendszerkritikus gondolatokat képviselni az online zajban. Ehhez találtam meg Bertolt Brecht A rendszabály (Die Maßnahme) c. tandarabját, ami kommunista agitátorokról szól, akik a kínai gyárakban terjesztik az eszmét, amivel a dolgozók felszabadítják magukat – mai értelemben aktivistáknak lehetne őket nevezni. A brechti hagyományt én úgy foglalom össze, hogy a színház dolga a valósággal foglalkozni, és a valóság megváltoztathatóságába vetett hitet erősíteni a nézőkben – érdekelt, hogy mit tudunk kezdeni mindezzel egy olyan korban, amikor a valóság egyre megfoghatatlanabb dologként jelenik meg előttünk. 

    Civilekkel dolgozol. Hogyan válogattad össze a csapatot?
    Hosszú folyamat során, amelyben fontos volt, hogy minél több személyes nézőpontot és történetet megismerjek. A háttérkutatás során kb. 30 interjút készítettem olyan emberekkel, akikről úgy éreztem, hogy mindenféle aspektusból kapcsolódnak az online demokrácia, az online agitálás és a figyelemgazdaság témáihoz. Beszélgettem többek között kutatókkal, médiaorgánumok munkatársaival, influenszerekkel, online aktivistákkal, informatikusokkal, tartalommoderátorokkal és politikai kampányokban járatos szakemberekkel. Végül olyanokat kértem fel alkotótársnak, akiknek közvetlenül köze van a társadalmi vagy politikai ügyek online színreviteléhez – akár kutatóként rálátva a témára, akár úgy, hogy ők maguk képviselnek ügyeket nem profitorientált szempontból, hanem meggyőződésből. 

    Kik ők név szerint?
    Jeney Orsolya, aktivista, aki az Amnesty International magyarországi igazgatója volt korábban, azóta különböző pozícióban foglalkozik emberi jogokkal. Seres Samu tiktoker, aki közéleti kérdéseket feszeget egy olyan platformon belül, amelyet alapvetően agyzsibbasztó tartalmakért pörgetnek az emberek – és eközben nagyon komoly követőbázist ért el. Benedek Kata Berlinben élő művészettörténész, a Trash of Köztér nevű Instagram-oldal megalkotója, ahol köztéri szobrokkal foglalkozik: ki, miért és milyen felhatalmazással állította ezeket, és hogyan tudunk felelősen, közügyként gondolkodni róluk – mindezt szakértői alapossággal és nagyon szórakoztató, metsző gúnnyal. Német Szilvi, médiakutató és újságíró, aki a 444 tényellenőrző aloldalánál, a Lakmusznál dolgozik, és számos online szubkultúrába lát bele, továbbá sokat foglalkozott a Megafon működésével – ha az online agitálásról beszélünk, a megafonosok sem kihagyhatók, akik jobboldali influenszereket nevelnek, online hadsereget toboroznak, és hatalmas pénzekből szőnyegbombázzák a magyar Facebookot. A civil szereplők mellé csatlakozott Baki Dániel, színész, akivel már többször dolgoztam együtt, például az említett Megfigyelők című előadásban. Danival többféle tervem is volt, de leginkább azt éreztem fontosnak, hogy valaki beszéljen a színházi figyelemről: színészként mire figyel, és hogyan érzi a nézők figyelmét. Hiszek benne, hogy a színházban máshogyan tudunk figyelni, mint az online térben, másfajta együttlét és jelenlét tud kialakulni, a színház másképpen mélyít el történeteket. A próbafolyamat aztán úgy alakult, hogy az elején külön és közösen is sokat beszélgettünk a résztvevőkkel. Játékok mentén érintettünk sok témát, majd a beszélgetésekből alakultak ki a jelenetek. Arra törekedtem, hogy minden szereplőnek találjunk releváns és önazonos megnyilatkozási formát, amiben minél jobban érvényesül a személyisége és a története.

    A Staféta plakáton szerepel #aktivizmus, #algoritmus, #apátia. Az első kettőről volt szó, az utolsó hogy jön a képbe? 
    Mert szerintem az összes jelenkori társadalmi krízisnek köze van az apátiához – hogy az emberiség túlnyomó részének nincs igazi jövőképe, nincsenek hitrendszerek, mindent leuralt a végtelen anyagiasság. Ez egy ördögi kör, amelyben az állampolgárok egyre kevésbé élik meg a saját mozgásterüket, egyre kevésbé látják értelmét annak, hogy a közügyekbe beleszóljanak. A kontrollvesztés és a passzivitás élménye a többséget inkább a szórakozás, a kábulat, a politikától való elzárkózás felé tereli. Ha van egy kis idő és energia a folyamatos önkizsákmányolás mellett, azt kedvesen szánják egy társadalmi mozgalomra. Mindez ugyancsak összefügg azzal a kapitalista felfogással, hogy az idő pénz, tehát olyanra szánom az időmet, amiért cserébe hasznot remélek – vagy legalábbis gyors örömöt. Miközben – akármennyire is szeretnék elhitetni a kormánymédiában, hogy az aktivisták dollármilliárdokból működnek – a valóságban a mozgalomépítés hosszú és egyáltalán nem kifizetődő munka. Tehát ezek a törekvések egy másfajta vágyból és mentalitásból születnek – amikor a közösségért akarok tenni, és nem magamért. A keresztényi szeretetnek is ez az alapja. Az elmúlt évek során egyre inkább elkezdett érdekelni az aktivista működésnek ez az aspektusa, ahogy az egyéni érdek feloldódik a közösségért való tevékenykedésben. Mindezt politikai pártok maximum segíteni tudják, hogy a közös társadalmi fantáziánkban megerősödjenek efféle vágyak, de ehhez egy komplexebb szemléletváltásra van szükségünk, a közösségek minden szintjén. 

    Hogyan segíti a Staféta pályázat a munkátokat?
    Mostanra a Staféta az egyik utolsó olyan támogatási forma a magyar független színházi szcénában, amire lehet számítani, és ami lehetővé teszi, hogy ne szívesség alapon hozzunk létre előadásokat. Ez a második Staféta nyertes produkcióm a Megfigyelők után, ami fontos állomás volt a pályafutásomban, bízom benne, hogy a Figyelem megzavarására alkalmas is hasonló lesz. 

    Az interjút készítette: Bordás Katinka
    Fotó: Dömölky Dániel

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram