Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „A modellváltást jelenlegi formájában visszautasítjuk” – A Színművészeti doktoranduszainak nyilatkozata

    2020. június 11., csütörtök 22:43

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktoranduszai az universitas, a művészet és a tudomány autonómiájának hívei.

    A leghatározottabban visszautasítjuk az utóbbi hónapokban a kormányközeli sajtóban, illetve a parlamentben a kormánypárti képviselők által terjesztett rágalmakat, amelyek az egyetemünkön uralkodó ideológiai oktatásra, rendszerszintű szexuális zaklatásokra, illetve a „vezetői válságra” vonatkoznak.

    Egyetemünkön pártpolitikától mentes oktatás folyik. Egyetemünk vezetősége erélyesen, jogszerűen, a hallgatók testi-lelki egészségét és jogait mindenek elé sorolva kezelte a hatalmi visszaélés kérdését; továbbá konferenciák, beszélgetések, programok, a belső működés és az oktatás gyakorlatán keresztül segíti az össztársadalmi szemléletváltás folyamatát. Egyetemünkön nincs „vezetői válság”: Upor László jogszerűen, demokratikusan megválasztott, ám a fenntartó által ki-nem-nevezett rektorunk, aki mellett a doktoranduszok közössége kiáll. Mi több: nézetünk szerint a minisztérium mindaddig visszaél hatalmával, amíg Upor László kinevezése nélkül kíván tárgyalni az egyetemi modellváltásról.

    A modellváltást jelenlegi formájában visszautasítjuk. Az egyetem szenátusának jogkörei nem csorbulhatnak. A Küldetés Nyilatkozatot, az Alapító Okiratot, a Szervezeti és Működési Szabályzatot, a Szervezeti Felépítést mind az egyetem demokratikusan megválasztott szenátusával szorosan együttműködve kell létrehozni. Az esetlegesen létrejövő alapítvány kuratóriumi tagságát a szenátusnak kell demokratikus úton megválasztania, a kuratórium nem gyakorolhat vétójogot a szenátus döntései fölött. Az egyetem alapítói joga nem kerülhet át a kuratóriumhoz. Az államilag támogatott hallgatói helyeket változatlanul biztosítani kell, a szociális támogatási és ösztöndíjrendszer nem sérülhet. A közalkalmazotti státusszal járó anyagi juttatásokat és jogi védelmeket a dolgozók számára az alapítványi működés esetén is biztosítani kell. A mindenkori rektort az egyetem szenátusának kell demokratikusan megválasztania. A fent említett, és az esetleges modellváltás miatt megújítandó dokumentumokat az arra jogosult személyeknek, így többségüket a jelenleg ki-nem-nevezett, de jogszerűen és demokratikusan megválasztott Upor László rektornak kell szignálnia.

    Visszautasítunk minden olyan retorikai gyakorlatot, amely a modellváltást egyetemünk bármiféle diszfunkcionalitásával indokolja. A modellváltást a jelenlegi hatalom kezdeményezte és oktrojálja intézményünkre. Egyetemünk több száz fős intézmény, amelyben önreflektív, a szakmai alapú újításokra nyitott alkotás és oktatás zajlik. Az általunk a Doktori Iskolában végzett kutatások mind ezt szolgálják. Mi a magyar és nemzetközi kultúra történetét és hagyományát, a művészetpedagógia régi és új lehetőségeit, a digitalizáció és az újmédia művészeti integrációját, a művészet és a társadalom kapcsolatát, a művészet emancipatorikus potenciálját vizsgáljuk. Tanárainkkal együtt arra törekszünk, hogy kutatásaink eredményei a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási praxisába épüljenek.

    Felszólítunk minden művészeti és kulturális érdekvédelmi szervezetet, a magyar akadémiai közösséget, a magyar egyetemek teljes polgárságát, hogy álljanak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az universitas, a művészet és a tudomány autonómiája mellett.

    A nyilatkozat szövege csak változtatás nélkül közölhető, idézet esetén kérjük a teljes szöveghez vezető link megjelenítését.

    Aláírók:
    Antal Attila
    Bányai Tamás
    Bartal Dóra
    Benkó Bence 
    Bodoky Márk
    Csákvári Géza
    Dér Asia
    Dévényi Zoltán
    Erdélyi Dániel
    Fábián Péter
    Farkas György
    Faur Anna
    Gál Eszter
    Gara Márk
    Garai Judit
    Gigor Attila
    Gyárfás Dorka
    Gyombolai Gábor
    Haragonics Sára
    Harangi Marcsi
    Horváth Andor
    Hudi László
    Kelemen Kristóf
    Kemény Lili
    Komlósi Orsolya
    Kovács Ágnes
    Kukk Zsófia
    Lengyel Anna
    Leposa Balázs
    Lestyán Attila
    Mayer Bernadette
    Meggyes Krisztina
    Nagy V. Gergő
    Nagy Zoltán
    Oláh Tamás
    Patonay Anita
    Porogi Dorka
    Rainer-Micsinyei Nóra
    Sándor Júlia
    Schwarcz Éva
    Simányi Zsuzsanna
    Szabó Máté
    Szabó-Székely Ármin
    Szalay Dorottya
    Szánthó-Rojas Mónika
    Székely Kriszta
    Szemessy Kinga
    Szenteczki Zita
    Szöllősi Barnabás
    Tóth Réka Ágnes
    Trencsényi Klára
    Turai Tamás
    Végvári Viktória
    Visky Ábel
    Vízkeleti Dániel

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram