Augusztus 10-én ünnepli születésnapját Básti Juli, a Centrál Színház művésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Őt köszöntjük ezen a napon.
Básti Juli pályájáról néhány szóban:
Básti Juli 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1984-ig a Csiky Gergely, 1984-től a Katona József, 2003-tól a Nemzeti Színház tagja. 2015 óta a Centrál Színház művésze. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Puskás Tamás rendező felesége, három gyermek édesanyja.
Básti Juliról saját szavaival:
Elementáris: Soha életemben nem fogom elfelejteni Kállai Ferenc azon jelenetét, amikor Az úrhatnám polgárban eljátssza, hogy olyannyira előkelően próbál viselkedni, hogy még beszélni is elfelejt. A mai napig visszanézem a felvételt – elementáris, a színészi tudás csúcsa. Hálás vagyok azért, hogy gyerekként, illetve fiatal színésznőként tanulhattam a „nagyoktól”.
Piaf: Nálunk otthon nem lehetett zenét hallgatni, mert édesapám előadás előtt, délutánonként lepihent. Hétévesen beköltöztem a cselédszobába, ahol kinyithattam a rádiót. Akkor hallottam először Édith Piafot énekelni, és annyira megrémültem a hangjától, hogy sírva fakadtam, és kiszaladtam a szobából. Pár évvel később próbáltam megfogalmazni magamban, hogy az, amitől akkor annyira megijedtem, egy olyasfajta erő, ami csak a legnagyobbakból árad, és ami földbe döngöli az embert, ugyanakkor szárnyalni kezd tőle a lelke. Ő életem egyik kedvenc előadója.
Meríteni: Természetesen rengeteg olyan szerepet játszottam, akikhez a valóságban semmi közöm nem volt. Mégis, egy színész figyelme, kreativitása lehetővé teszi, hogy ezeket is hitelesen megformálja. Én egész életemben szívtam magamba a többi ember fájdalmát, örömét, figyeltem, ki miként jár az utcán, találgattam, vajon hova tart, kivel találkozik. Ezekből az élményekből mindig tudok meríteni.
Érzelmek: Az érzelmeket mindig mélyről kell előbányászni. Az a szerencsém, hogy nálam könnyű az átjárás. Ha dühös vagyok, ha örülök, mindíg kimutatom, érzelmesen élek, ha úgy tetszik, kéznél vannak az érzelmeim. Persze minden szerepet elölről kell kezdeni, és a megformálásuk nehéz küzdelem, de azért is jó ez a pálya, mert darabról darabra mindig újabb csodálatos emberekkel találkozunk, akik inspirálnak.
Szolgálat: Sosem voltak szerepálmaim, mindig az érdekelt, hogy a közönséget mi szolgálná a leginkább. A legnehezebb filmes feladat a Sztálin menyasszonya volt, A vörös grófnőnek pedig sokat köszönhetek, mert általa ismerhetett meg a közönség.
Fogadalom: Volt, hogy nagyon fájt, hogy nem én kaptam meg egy szerepet, de mindig jött helyette más, ami legalább olyan nagy örömöt okozott. Színészcsaládba születtem, és már gyerekként tanúja voltam, hogy milyen borzasztóan féltékeny volt egy-egy színész, ha nem kapta meg azt a szerepet, amelyikre vágyott. Megfogadtam, hogy én ezt másképp csinálom majd. Soha nem fogok fúrni senkit, nem megyek fel az igazgatóhoz szólni, hogy de azt a szerepet én akarom… Büszke vagyok rá, hogy sikerült betartani a fogadalmam.
Centrál: Ha szenvedtem is, mint színész, de nagyon jól éreztem magam Kaposváron, a Katonában. A Nemzeti Színházban nem volt jó egyik igazgató alatt sem, de a Centrálban ismét a helyemen vagyok. (…) Lehet nemet mondani, de tisztában kell lenni azzal, hogy nem lesz helyette másik. Kaposváron és a Katonában nem volt mód arra, hogy visszaadjunk szerepeket. A fiatal művészek – hála istennek – már karakánabbak, azt mondják: nem akarják ezt vagy azt, esetleg kikötik, mennyi próbát tartanak szükségesnek.
Elengedhetetlen: Egy átgondolt, karakteres rendezői koncepció segíti a színészt. Szerencsém volt, mert a pályám jelentős részében kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiknek bíztam az ízlésében. Elengedhetetlen számomra színészként is, hogyátlássam az előadás egészét. Nem szeretem magamra húzni a darabot, hiszen – mint mondtam – ez egy társas játék, ami nem működik, ha önmagukkal foglalkozó színészek járnak-kelnek a színpadon. Éppen ezért éreztem jól magam Kaposváron, a Katonában, majd most itt, a Centrálban, mert ezek igazi alkotói műhelyek.
Társulat: Nagyon szeretek társulatban létezni. Ez a szakma társasjáték, ha az ember jön-megy, nincs módja elmélyült munkára, nem tudja megismerni a partnereit, nem tudja, kivel miként érdemes próbálni. Nekem sokat jelent, ha a színpadon egy-egyismerős tekintet néz rám vissza.
Nők: A színházban is egyre több darabban tűnnek fel nők, mint központi figurák, hiszen ma a nők is kiveszik a részüket a közösség életének alakításából, nem csak mint feleségek, vagy szeretők. Kitágult az életlehetőségük, így több mindenről lehet írni, ha róluk írnak. Ezzel együtt az alaptéma úgyis mindig a szerelem, a halál és a születés.
Puskás Tamás: Normális életet élünk, mint mindenki más, de a munkájával az ember kénytelen sokat foglalkozni, pláne, ha bolondul érte. Nekünk ez a mániánk, a szenvedélyünk, a hobbink, ez éltet minket, és közhely, de ugyanaz a munkánk, ami a szórakozásunk is.
Centrál: A férjemnek, Puskás Tamásnak is fontos volt, hogy egyre bátrabban szóljunk a színház közönségéhez. Szerintem tehetségesen és ügyesen csinálja, tudta, hogy nem lehet kapkodni, szoktatni kell a nézőt, meg kell érteniük, akkor is róluk beszélünk, ha komolyra fordítjuk a szót! A híres kaposvári időkben is hosszú folyamat volt a szinte csak vígjátékokból és operettekből átcsábítani a nézőket fajsúlyosabb produkciók élvezetére. Ritkán adódik olyan szerencsés szituáció, mint amikor a Katona József Színház Zsámbéki és Székely vezetésével megalakult. Az elit csapat volt, elit közönségnek játszott. Ott minden adott volt, ilyen esély nem is igen volt több a magyar színháztörténetben. A Centrálban viszont a nulláról kellett építkezni, sőt a bányászbéka segge alól!
Független: 40 év szakmai tapasztalattal és egy sor igazgatóval a hátam mögött immár igazán érett nő vagyok, aki most már független szeretne lenni. Ez sokáig nem sikerült, sokszor még azt is megmondták, hogyan csináljam azt, amihez igazán értek. Most harmonikus az életem, nincs görcs a gyomromban, amikor jönnek a tavaszi szerződtetési tárgyalások. Nem kell azt hallgatnom, hogy az igazgató megint micsoda vacakot akar elővenni, vagy milyen ócska szerepet kínál nekem. Vagy amikor a fiaim még kicsik voltak, hány bemutatóra akartak kötelezni, amitől megőrültem, mert egy anya, ha gyermeke születik, szeretne legalább néhány hónapot vele lenni. Tolerálhatták volna ezt is, mást is, de sok megértést nem tapasztaltam.
Jog: A világon minden foglalkozást érintenek az emberi játszmák, mindenhol van alá-fölérendeltség, nem csak a színházban. Örülök annak, hogy végre ide is eljutottunk, a nők végre teljes jogot követelnek, nem tűrik tovább a kiszolgáltatottságot. Egyébként én túlságosan indulatos vagyok, felkapom a vizet minden igazságtalanságra.
Bizalmas: Mi, színészek csak bizalmas légkörben tudunk jól dolgozni, amikor azt érezzük, hogy fontosak vagyunk, elismerik a munkánkat. Sokan nem így gondolták ezt régebben. Nagyon sok rendező volt, van a szakmában, aki meggyötörte, megalázta, összetörte a színészeket, és így akarta kihozni belőlük a legjobbat. Profi színészeknél, tehetséges embereknél ez nem vezet jóra, a megalázottság, a szorongás öli a tehetséget, a kreativitást. Nekem például nagyon fontos még az is, hogy beleszóljak abba, mit viselek, hogy sminkelnek, milyen a hajam, hogy nézek ki. Ha megvonják tőlem a beleszólás jogát, akkor félember vagyok.
Anya: Sokféle anya van. Van szerető, törődő, aggódó mama, és van, akinek csak az a fontos, hogy a gyereknek legyen jobb bármi áron, mint nekem volt. (…) Amikor Marci fiam született, 25 éves voltam és bíztam abban, majd megy magától minden. Nagyon sokat dolgoztam, de ott volt az édesanyám segítségnek, rá támaszkodhattam. A másik két fiamat 40 és 42 évesen szültem, akkor már tudtam, ha túlságosan féltem őket, elbizonytalanodnak az életben. Persze mindig aggódom értük, de nem mutatom, és nem akaszkodom rájuk, mert nekik maguknak kell megtanulniuk, hogyan működik az élet. És úgyis hiába mondanék bármit, csak az ellenkező hatást érném el.
Beton: Minden nap iszonyatosan meg kell dolgoznunk azért, hogy jól működjön a házasságunk. Ehhez az kell, hogy az ember nagyon szeresse a másikat. Ha rosszul választottunk volna, ha nem kötne össze sok szép közös emlék, és ha nem ugyanúgy gondolkodnánk az életről, nem lenne érdemes a kapcsolatunkért dolgozni. De érdemes, mert van egy nagyon tehetséges és megbízható férjem, aki fantasztikus apja a gyermekeimnek. Ha az ember talál valakit, akiért felszedi a betont, akkor azt fontos megtartani.
Egymásért: Ha egyedül maradsz, akkor lehetséges, hogy elveszíted magadat, kicsúszik alólad a talaj, és nem vagy képes fönnmaradni, evickélni. De amíg van egy párod, amíg hiszel abban, hogy érdemes fölkelni, nem magadért, hanem őérte, és egymás kezét fogjátok, addig nem lehet kételkedni semmiben. Az utcánkban lakik egy néni és egy bácsi, szerintem legalább kilencven évesek mind a ketten. Mindig együtt mennek mindenhová, gyalog járnak vásárolni a térre. De a bácsi már nem mindig tud menni, ilyenkor a néni egyedül viszi haza a cuccokat. A múltkor mondtam neki, hogy fölviszem autóval a kapuig. Elvettem tőle a szatyrokat és lerogytam, szerintem tizenöt kilónyit cipelt. És vitte, kipirult arccal, folyt róla a víz, vitte az öregnek haza. Ez nagyon szép. Nagyon jó egymásért élni.
Üzenet: Jöjjenek színházba, mert az feltölti az embert, és képes továbblökni a szürke hétköznapokon!
Forrás: Színház Online, Kultúra.hu, HVG, 168 óra, Index, HVG, Bors, Centrál Színház / Gyürke Kata, Szinhaz.org