Május derekán láthattuk először Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. beavató színházi előadást Csáki Rita rendezésében az RS9 Színházban. Vele beszélgetett a Balatonról, a gyerekkori vízparti nyarak bizsergető érzéséről, meghatározó tanáregyéniségekről tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

A Balatonnal kapcsolatban mi  jut eszedbe először?

Egy OTP üdülő. Édesanyám OTP-s dolgozó volt, és rendszeresen ott nyaraltunk. A Balaton menti település nevét már nem tudnám megmondani, de arra emlékszem, hogy minden évben őrült bizsergés töltött el már a Balatonra gondolva is. Konkrét kalandok sem jutnak eszembe, de az igen, hogy mindig borzasztó jó dolgok történtek velem ott.  Ebben  tán benne lehetett az is, hogy a család együtt volt. A mai napig, ha eljutok a Balatonra, boldogsággal tölt el, olyan, mint az első cigaretta… Amikor megcsap annak az elsőnek az illata, visszatér a tizennégy-tizenöt éves önmagam, és nekem a Balaton valamiképp ilyen.

Akkor  tán ennek is szerepe van abban, hogy Az öreg halász és a nagyravágyó felesége a Balatonnál játszódik?

Kovács Éva Rebecca, aki a darabot írta,  eleve a magyar tengerhez akarta helyezni a történetet.  De igazad lehet,  ezért is láthattam benne rögtön fantáziát. Az az iskolai kerettörténet is azért kerülhetett az előadásba, mert a Balatonnal kapcsolatos gyerekkori élmények egyből megelevenedtek bennem az anyaggal foglalkozva, hisz én is kisiskolám koromban voltam a Balatonnál először.

Miért  fontos  még ez az iskolai keret ebben az előadásban?

Nagyon hiszek abban, hogy az ember életében  meghatározó az, hogy az elején milyen tanárokkal találkozik. Fel tud-e rájuk nézni? Nagyon jó és meghatározó tanáraim voltak.   Azt gondolom, hogy aki ma  vagyok, aki lettem, az nyilvánvalóan a szüleimen és a neveltetésemen túl jelentős mértékben abból fakad, hogy  kik tanítottak. A mostani állapotokat nem  minősíteném, hisz nincsenek gyerekeim, nem nagyon látok bele, ám minket egytől egyig valódi pedagógusok tanítottak annakidején.

• …és ha azt kérdezem, hogy a halászról, a nagyravágyásról mi jut eszedbe?

A halászról az apukám jut először eszembe. Borzasztó tisztességes szüleim vannak, minden egyes forintjukért, a boldogságukért  keményen megdolgoztak. Talán ezért is lehet, hogy apukám ugrik be elsőre a halászról… A nagyravágyásról? Nem feltétlenül az legelőször, amit ebben a darabban megmutatunk. Inkább az, hogy ne akarjunk többnek látszani, mint amik vagyunk. Eszembe jut egy történet, egy középkori legenda talán, amelyben Istennek panaszkodik egy ember, hogy milyen nehéz az a kereszt, amit neki cipelnie kell. Semmi baj! – mondja neki az Úr.- Itt ez a barlang, tedd le a keresztedet, válassz egy másikat! Választ is egy másikat, amire azt mondja: á, ez túl hosszú! Kikeres egy másikat, vállára veszi: á, ez meg lecsúszik! Újból turkál, és felvesz egy harmadikat. No, ez pont jó! – és az volt az, amit addig cipelt, amíg le nem tette, hogy keressen magának egy könnyebbet. Azt igyekeztük megmutatni ebben az előadásban, hogy a boldogságot, az elégedettséget az életünkben  nem egy külső mintának való megfelelés, ahhoz való igazodás alapján kell meglelnünk, hanem magamban kell megkeresnem azt, amitől én én vagyok, kiegyensúlyozott leszek, mert a boldogságom nem azon múlik, hogy van-e a Balatonon nyaralóm vagy  sem. Hanem: hogy minden reggel képes vagyok-e újult erővel megkezdeni, végig csinálni azt a konkrét napot? Szerencsés vagyok, mert azzal foglalkozhatom, amit szeretek! Ennél nagyobb szerencse nem kell egy embernek. Zavar is, amikor a környezetemben azt látom, hogy emberek csak azért próbálkoznak megszerezni dolgokat, mert azt remélik, hogy attól boldogabbak lehetnek, holott csak olyan emberekre lenne szükségük  maguk körül, akik előtt őszinték  és önmaguk tudnának lenni.

Hatványozottan fontos lehet ez akkor, amikor már a kisiskolás korosztály is azt a mintát látja, hogy valaminek, valamiknek meg kell lenni ahhoz, hogy ő boldognak érezze magát, nem?

Volt egy gyerekelőadásunk, ahol a gyerekek ténylegesen nem tudták, hogy a hal  vízben él. Azt hitték, hogy az egy mirelit termék – bemegyünk a boltba, és kivesszük a hűtőből. Elkezdtem gondolkodni, hogy ezek a gyerekek vajon hol és mit esznek? Elmennek egy gyorsétterembe, és esznek egy menüt, mert az a menő. És nem az a menő, hogy vasárnap összeül a család, gőzölög a húsleves az asztalon, hanem az, hogy én ide mentem nyaralni, nekem ilyen mobiltelefonom van, neki meg olyan táblagépe…! De ez milyen? Hiszek abban, hogy talán ezen a téren is képes adni a színház egy másfajta mintát. Bár könnyen lehet, hogy már eleve azok jönnek hozzánk színházba, akiknek ez a minta már amúgy is adott. Szándékunk, hogy sokfelé elutaztassuk ezt az előadást, az iskolai keretjáték miatt pedig fontos, hogy  negyvenöt percnél ne legyen hosszabb, így akár egy iskolai tanóra keretein belül is megtartható.

Ma a minket körülvevő kulturális és társadalmi közeg közepette miért fontos ennyire kicsi korban elkezdeni a színházi beavatást ennél a korosztálynál?

Az ilyenfajta előadásokra ma, most is van kereslet, nyitottság. Egy másik gyerekelőadásunkat, A szorgalmas és rest lányt 2014-ben mutattuk be, és még most is van rá gyereknéző, érdeklődés, iskolák jelentkeznek rá. A pedagógusokban van  nyitottság, igény arra, hogy amit ők nem biztos, hogy feltétlen át tudnak adni a saját szavaikkal, az egy előadáson keresztül eljuthasson a gyerekekhez. Hiszek abban, hogy ennek van létjogosultsága, különben nem is  csinálnánk.

…fel tudja venni a versenyt a táblagépekkel is…

Fel, igen, fel! Persze nem véletlen, hogy ebben az előadásban egy picit már megjelenik a vetítés. Igyekszünk a mai technikai környezethez idomulni, és nem egy díszletfal forog körbe, amelyen kétféle verziót tudok csak megmutatni. Hogy az a magyar tenger hullámozzon! – nyilván én is próbálom felvenni a “versenyt” a mai digitális környezettel. Mégis hiszek abban, hogyha egy hús-vér ember tőlünk pár méterre elmond valamit, az jobban, erőteljesebben képes hatni, mint bármi más, mint akár egy játék, aminek annyi a summája, hogy az erősebb győz. Egy másik előadásunkban be lehet menni a díszlet mögé, fel lehet venni a jelmezeket, lehet a színészektől kérdezni… Elképesztő az érdeklődés rá! Talán olyanok lehetnek ezeknek a gyerekeknek a mi színészeink, mint a mi gyerekkorunkban nekünk a tanáraink lehettek. Akiktől akartam tanulni, akiknek elhittem minden szavát! Hiszek abban, hogy ha itt egy jó színész hitelesen megformál egy figurát, akkor attól előbb és jobban elhiszik, elfogadják azt, ami jó és helyes, és egy másik szituációban a saját életükben is könnyebben ráismernek  ugyanarra. Hisz az a buta, rest lány hogy megjárta: nem kapott jutalmat!

Szerző: Csatádi Gábor