Veress Anna dramaturg, korábban a Katona József Színház munkatársa volt, később a Krétakör megalakulásától annak tagja. A társulat megszűnése óta szabadúszó, leginkább Németországban dolgozik, Bodó Viktor rendszeres alkotótársa. A Prae.hu kérdezte.

A teljes interjú ITT olvasható.

A kérdésre, jó-e ugyanazokkal az emberekkel dolgozni, Veress Anna elmondta: „Persze, nagy értéke van annak, ha az ember ismeri a másikat. Megvan a bizalom, tudom, hogy mire számíthatok, már nem kell elmagyarázni egymásnak dolgokat, kevesebb a félreértés. (…) A színház nagyon személyes műfaj, az a lényege, hogy ott egy ember, aki megengedi, hogy te megnézd, hogy ő mit gondol, mit érez. És a színházcsinálás is személyes: az számít, hogy te hozzáadd, amit te tudsz. A külsőségeknek, formális dolgoknak nincs jelentőségük.”

Arról, másképp működik-e a hatásmechanizmus a különböző országokban, elárulta: „Amikor először Svájcban dolgoztunk, szintén Viktorral, azt mondta a vezetőség, hogy Svájcban nem könnyű színházat csinálni, mert a svájciaknak annyira nincsenek problémáik, hogy nagyon nehéz őket megnevettetni, megríkatni meg egyenesen lehetetlen. Aztán ez persze nem bizonyult teljesen igaznak, és nagy sikere volt a Sirályunknak, állítólag a színház dramaturgjai külön értekezleten tárgyalták meg, mi az oka, hogy telt házzal ment az előadás.”

Az is szóba került, hogy német nyelvterületen nagy becsben tartják a dramaturgokat, ellentétben azzal, ahogy itthon gondolkodnak róluk: „Amikor a Katona József Színházban dolgoztam, volt egy szűk kis saját helyem, ami rögtön a bejárat mellett volt, és éveken keresztül el kellett hárítanom azokat a kísérleteket, hogy kávét kelljen főznöm a belépőknek”.

A kérdésre, mitől működik Németországban jól a színházi rendszer, kifejtette: „Áldoznak rá, fontos nekik, minden nagyobb városnak van saját, gyakran háromtagozatú színháza. (…) Németországban sokat tesznek a fiatalok színházra szoktatásáért és a nézőkkel való kommunikációért. (…) Nagyon jól működik az állami-városi színházi rendszer, rugalmasak tudnak lenni, és nagy a mozgás a társulatokban. (…) Emellett nagyon nyitottak a színházi progresszióra, ebből viszont az következik, hogy a kísérletező, formabontó próbálkozások nem csak a függetleneknél zajlanak, hanem a kőszínházakban is. Ehhez persze kell az a nagyon nyitott, befogadó közönség is, ami náluk jellemző. Emiatt a független színház ott önmagában talán nem olyan erős, mint nálunk, de sok jó független kezdeményezést befogadnak a kőszínházak” – számolt be Veress Anna.

Pályájáról szólva kifejtette, nem végzett dramaturg szakot, személyes kapcsolatokon keresztül került a szakmába: „Ascher Tamással régóta ismerjük egymást, egy iskolába jártunk, és utána is barátságban maradtunk. Elvégeztem az építész szakot, pár évig dolgoztam várostervezőként, de az első lakótelep tervezésekor elegem lett, és felmondtam. (…) Úgy kerültem a színházhoz, hogy amikor a kaposvári csapatot felhozták Pestre, 1980-ban elmentem Ascher Tamáshoz hospitálni, ami akkor még nálunk nem volt szokásban. A Nemzeti Színházban az asszisztense voltam, és megtetszett a színházi munka. Mikor a Katona megalakult, rákérdeztem, hogy nincs-e szükségük egy dramaturgra, de akkor nem volt hely nekem, így abban maradtunk, hogy majd szól, ha lesz lehetőség, és sok év múlva így is tett”.

Arról, van-e dramaturgtúlképzés úgy vélekedett: „Én nem értek egyet a túlképzés gondolatával, a tanulás az ember egyéni szabadsága, mindenki azttanuljon, amit szeretne, ami érdekli. Ha sokan lesznek, és nem ő a legjobb, akkor kiszorul, és csinál valami mást. A színház komoly elköteleződést jelent, nyilván azok maradnak a pályán, akik nagy áldozatokat hoznak.”

A teljes interjú ITT olvasható.