Színházi és személyiségfejlesztő drámatábort szervezett a Weöres Sándor Színház JátsszMa Műhelye együttműködésben az Osonó Színházműhellyel.

A középiskolások önismereti és színházi gyakorlatok segítségével kerülhettek közelebb egymáshoz, önmagukhoz és a színészmesterséghez. Ez az intenzív együttlét egyfajta beavatás is, hiszen ősszel elindul a színház hasonló szellemiségű diákstúdiója.

Csendben koncentrált figyelemmel ülnek körben azok a középiskolások, aki egy héten át dolgoznak együtt Fazakas Mihály rendező tanárral és Mucha Oszkár színésszel. Mindketten a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely trénerei. Kártyákat húznak. A kártyákon egy szó, mondat, rövidke történet. A gyerekek elhivatottan és alázattal beszélnek saját életükről, érzéseikről. Leplezetlen őszinteséggel, bátran, határozottan. Napokon át dolgoztak a lelkük legmélyéből azért, hogy minél közelebb kerülhessenek egymáshoz és a táborban résztvevő társaikhoz.

Németh Gyöngyi az ősszel induló diákstúdió vezetője elmondja, az idei az első drámatábor a színházban. Az ötletet az adta, hogy a teátrum vezetése felismerte, fontos a fiatal generáció érzékenyítése, hiszen ők a jövő nézői és sokan vannak köztük, akik színházi pályára készülnek.

Gyöngyi a kezdetektől együtt dolgozott a színházzal, az volt a tapasztalata, ha esetenként ifjúsági programot hirdettek, többen jelentkeztek, mint ahány hely volt számukra. Szabó Tibor, a színház új igazgatója javasolta a sepsiszentgyörgyi kapcsolatot, így jöhetett létre az együttműködés az Osonóval.

Az erdélyi műhely saját módszerrel dolgozik! Több mint két évtizede tartanak tanfolyamokat, táborokat színészjelölteknek, drámatanároknak, diákoknak. Híres előadásukat, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot is elhozzák Szombathelyre. Titkuk, hogy programjukkal hozzásegítik a résztvevőket egy mélyebb önismerethez.

A színészjelöltek megismerhetik a saját érzéseiket, így ezeket tudatosan hívják elő a színpadon egy szerep megformálásánál.

Beszélgetésünkben részt vesz Szabó Róbert Endre a WSSz társulatának tagja is, elmondja: ez a technika hozzásegíti a színészt ahhoz, hogy koncentráltan legyen jelen. Jól hasznosul egy castingon is, ahol azonnal helyzetbe kell kerülni, aztán a nem színésznek is jó, ha megtanul olvasni más gesztusaiból, erős testtudatot ad.

Ha elsajátítjuk a rendszeres tréningeken ezt a technikát, képesek lehetünk uralni önmagunkat. Gyöngyi hozzáfűzi, nem egy vizsgaelőadásra készülnek, amit a szülők előtt be lehet mutatni, sokkal inkább folyamatos munkára sarkallja a résztvevőket mindaz, amit itt tanulnak.

Fazakas Mihály tréningjét hallgatni felejthetetlen élmény. Amikor egy diáklány arról beszél, hogy zenéléskor más helyen teszi le a lelkét, egy másikuk a család fontosságát részletezi, hogy bizonyosságot kell kapnunk az otthonunk a szívünkben van-e vagy csupán egy házat jelent, ahol alhatunk. Titokzatos történetekre kell, hogy fény derüljön.

A növendékek kérdeznek, Misi – hiszen mind így szólítják őt – válaszol. Ennek alapján rajzolódik ki előttünk egy különleges történet, megtörtént eseményekről, amelyek alapja mindig egy-egy emberi dráma.

Fazakas Mihály a szünetben szívesen beszél hivatásáról, Keleti István színházpedagógust idézi, aki vallja: a színház csak ürügy.

Ürügy arra, hogy közelebb kerüljünk magunkhoz, a színházi gyakorlatok által önmagunkat tanuljuk ugyanis. Arra próbálják rávezetni a fiatalokat, hogy ne féljenek az érzéseiktől a gondolataiktól, ne féljenek megmutatni önmagukat, ha ezt felfedezik, megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül. Mások is hasonló gondokkal és örömökkel vannak, mint ők maguk. A szakember szerint meg kell osztani magunkat másokkal. A színház mindig találkozás, másokkal, de legfőképp saját magunkkal hangsúlyozza. Kérdésemre, hogy mit tanít ez a módszer a színészeknek, így felel: A tudatosítást.

Ha tudatos vagyok abban, amit csinálok, tudatosan kezelem az érzéseimet. Ahogy Peter Brook mondja: a színház a láthatatlant teszi láthatóvá. A bennem lévő láthatatlant mutatom meg. Gondolatokat, a láthatatlan folyamatokat. Folytatja, megtanulják, milyen a fókuszált jelenlét, ami eljuttatja oda a nézőt, hogy esélye se legyen arra, hogy levegye a tekintetét egy színészről. Ezzel a lélekvezetéssel jut el ugyanis egy néző a katarzishoz. Fazakas Mihály üzent a nézőknek is, szerinte érdemes ezután a borzalmas járvány hozta bezártság után újra előadásokra beülni, hiszen az életünk jobban átgondolható színházzal, mint anélkül. Egy előadás kérdéseket tesz fel bennünk ugyanis és nem válaszokat ad, nekünk pedig munkánk van ezzel, ez maga a terápia. Az emberiségnek nagyon szüksége van a személyes élményekre, a találkozásra, mert sok mindenben kárt szenvedtünk. Szenvedélyesen hiszi ugyanis, hogy a színház gyógyulást hoz.