gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. február 24., szombat
    banner_bigBanner4

    „A színházcsinálás folyamatos keresgélés, kételkedés, kutakodás” – Interjú Sebestyén Abával

    2024. február 8., csütörtök 08:44

    Tavaly decemberben tartották az ősbemutatóját az Óbudai Társaskörben a Visky András Kitelepítés című regényéből készült színpadi adaptációnak, mely az 50-es évek romániai gulágját mutatja be az író személyes emlékei alapján. A barakkszínház műfaji megjelölést kapott előadást Árkosi Árpád állította színpadra, a főszerepet pedig Sebestyén Aba játssza, aki néhány hete vette át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. A rendezőként is jól ismert művésszel a darabban rejlő színészi kihívásokról, személyes érintettségekről, múltfeldolgozásról, művészi felelősségről beszélgettünk. 

    Gondolom, már azelőtt ismerted Visky András regényét, hogy Árkosi Árpád felkért volna a szerepre? 

    Először a híre jött el, aztán persze a kezembe került a könyv és nagy élvezettel olvastam. András olyan nyelvezetet talált ennek a történetnek az elmeséléshez és olyan személyes hangokat üt meg, ami rendkívül katartikusan hat az olvasóra. 

    Mennyire volt ismerős az, amit olvastál? Volt-e a családodban hasonló történet?

    Ismerős volt, hiszen a ’80-as években szocializálódva, én magam még találkoztam hasonló szekus tisztekkel, szemtanúkkal. Tudomásom szerint kényszermunkatáborban nem voltak felmenőim, viszont hasonló traumában volt része a déd- és nagyszüleimnek, fogolytáborban megfordult a nagyapám, aki katona volt. Háromszor próbált megszökni: először a saját sorstársai árulták el, utána a katonák jöttek rá a szökési kísérletre, harmadjára viszont sikerült. Gyerekként hallottuk a történeteit, amik nagyon mélyen megérintettek. A téma tehát rendkívül érdekelt személyesen és mint alkotót is, mert a múltfeldolgozás – hiszen mi mindent cipelünk magunkkal mindabból, amit dédszüleink, nagyszüleink, szüleink átéltek – fontos mind a társadalom egésze, mind az egyes emberek tekintetében. Rendezőként több ízben foglalkoztam hasonló anyagokkal (elsősorban a Yorick Stúdióban), például a Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című vagy a Bódi Attila Lázadni veletek akartam c. előadásokban arra kerestük a választ, hogy a kommunizmus milyen hatással volt ill. van ránk ma is, és ugyanitt említhetem még Elise Wilk Eltűntek című drámáját is, ami egy erdélyi szász család történetét meséli el az elhurcolástól és kitelepítéstől a kivándorláson át napjainkig. 

    Nem voltak kétségeid azzal kapcsolatban, hogy színpadra lehet-e állítani ezt a regényt? És hogy te színészként mennyire tudsz ebbe belelépni?

    Nem voltak kétségek bennem. Épp Triesztben nyaraltam a családommal, amikor Árpád hívott és felkért a szerepre. Egyértelmű volt, hogy igent mondok. Egyrészt a személye, a rendezői látásmódja, másrészt a könyv témája miatt abszolút ígéretesnek tűnt ez a munka. Rendkívül bíztam Árpádban. Közel harminc éve dolgoztunk először Szatmárnémetiben, később, amikor a debreceni színház főrendezője volt, elhívott egy fontos főszerepre, Komoróczy-t játszhattam Barta Lajos Szerelem című darabjában. 

    Árkosi Árpád hová akarta kifuttatni a történetet? 

    Ekkora terjedelmű és jelentőségű művet másfél-két órában elmesélni hihetetlenül nagy kihívás. Azt gondolom, nagyon profin, érvényesen, éles szeműen állították össze Perczel Enikővel a színpadi szöveget. Igazából hangulatokat, fő motívumokat lehet kiragadni a színpad megkövetelte sűrítés által. A dramatizált változat rendkívül jól hozza a mű fontosabb fordulópontjait és idézi meg az András által ábrázolt világot. A néző olyan élményt kap, ami után szinte biztosan kedve támad azonnal elolvasni a könyvet. Úgy érzem, egy egészen újszerű, felolvasószínház-hangosszínház-barakkszínház-szertartásszínház az, amit végül létre hoztunk. A visszajelzésekből az derül ki, hogy igenis, ebben a formában is érvényes módon lehet bemutatni ezt az irodalomtörténeti szempontból is jelentős könyvet. Rendkívül élvezem, hogy egy olyan dologban veszek részt, ahol magamon átszűrve a szöveget a színészi energiákat és a kreativitást kell előtérbe helyeznem, ezzel segítve a rendezői koncepció megvalósulását. Ez egyszerre kihívás és katartikus élmény. 

    Mennyire nehezíti meg a dolgodat, hogy két órán keresztül egy üvegketrecbe vagy bezárva, szinte mozdulatlanul?

    Én egy plexivel körbekerített szekérben ülök, a térben pedig ott ténykedik köröttem két fantasztikus nőszemély, az Anya és a Nényu (Varga Lili és Blaskó Bori), ami nagyon erősen meghatározza az egész játékot és a teret. Árpád alapvetően erre a szituációra épített. Hatalmas kihívás, igazi szakmai kaland volt, még csak hasonlót sem csináltam soha. Féltettek, hogy fogom bírni, de ha az ember a feladatra, a szövegre, az átadandó érzelmekre koncentrál, megfeledkezik erről a helyzetről. Több szereplőt is felidéz a történet mesélője, az író, azaz Andris, illetve az egykori kisfiú, és lényeges, hogy ezeket a karaktereket úgy tudjam megszólaltatni hangban, tartalomban – mert más eszközöm nincs rá -, hogy hús-vér emberekké váljanak a nézők szeme előtt. Persze, zsibbad az ember lába, ki kell nyújtani, de próbáltam azt is valahogy a fiú vackolódásaiként, félelmeiként szervesen beépíteni a színpadi jelenlétembe. Megfélemlítésben lenni, félelemben élni – számomra is ismerős érzések. 1973-ban születtem. Brassóban, egy többségi román városban nőttem fel. Kisebbségi magyarként olyan túlélési ösztönt kellett kialakítanom, hogy kellő humorral, derűvel, ambícióval és emelt fővel tudjak túlélni helyzeteket. Ezért ismerős és érint meg rendkívül személyesen ez a történet. Bízom benne, hogy szép sorozatot él meg az előadás. 

    A napokban vetted át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mit jelent számodra ez az elismerés? 

    Három kategóriában (irodalom, képzőművészet és előadóművészet) adják át a díjakat. Az indoklás szerint rendezői, színészi, intézményvezetői és oktatási tevékenységemért vehettem át az elismerést. Nyilván ebben benne van az is, hogy a Yorick Stúdióban 15 éve útjára indítottam az Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projektet,aminek keretébenminden évadban bemutatunk egy kortárs magyar és román drámát a nemzetiségek és a kultúrák közti párbeszéd kezdeményezése és elősegítése érdekében. Ennek is köszönhetően nagyon sok ősbemutató volt nálunk. Mindenesetre, igazán hálás vagyok a díjért. Az ember nem ezért dolgozik, de rendkívül jól esik a visszajelzés, ugyanakkor kötelez is, közben pedig lendületet és újabb hitet ad. A színházcsinálás amúgy is folyamatos keresgélés, kételkedés, kutakodás- ehhez adott egy újabb löketet a díj. Nagyon érdekes egyébként, hogy tavaly irodalom kategóriában Visky András kapta az elismerést, épp a Kitelepítés apropóján. Nyilván az egész életműve, tanári, dramaturgi és írói munkássága elismeréseként díjazták, de talán ez adta a felütést. Ebben a mostani előadásban az Óbudai Társaskörben tehát két olyan alkotó is érintett, aki az Erdélyi Kortás Magyar Kultúráért díjban részesült. 

    Milyen feladatok várnak rád a közeljövőben? 

    Hál’ istennek sok rendezői felkérésem van, de aminek most a leginkább örülök, hogy tizenvalahány év után újra Bocsárdi Lászlóval dolgozhatok, akitől magam is rengeteget tanultam rendezőként és színészként egyaránt. A Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál rendezi a Presznyakov testvérek a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című színdarabját, amiben egy izgalmas alakot formálhatok meg. Közben az egyetemen vizsgáznak a rendező hallgatók, a színésztanoncokkal pedig elkezdtem próbálni egy kortárs lengyel szöveget, a Tiramisut. Elise Wilk egy újabb szöveget ír a Yorick Stúdiónak, Alaszka lesz a címe, női sorsokról szól. A próbafolyamat májusban kezdődik, június végére tervezünk egy előbemutatót és szeptembertől játsszuk majd. Különösen büszke vagyok arra, hogy ilyen jelentős írókat, mint Elise Wilk vagy Székely Csaba, a Yorick Stúdió a háziszerzőinek tudhat.

    Az előadást legközelebb február 14-15-16-án tekinthetik meg az érdeklődők az Óbudai Társaskörben.

    Az interjút Spilák Klára készítette.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram