Annyira meg akarta érteni a nagy hadronütköztető működését, hogy színdarab lett belőle. Hodászi Ádám bölcsészből lett színházi rendezőasszisztens, aztán a Szkéné Színház drámapedagógusa. Néhány éve színpadra szánt szövegeket is ír. 

WEL: Mi a missziója a Rakpart3-nak, a Szkéné Színház közösségi és ifjúsági műhelyének?

HÁ: Nagyon jó érzés diákokkal dolgozni, az ő szemükön keresztül látni egy-egy előadást és keresni velük új nézőpontokat, ahonnan még ők sem néztek rá az élményre. Nyitottak, frissek. A Szkénében remek előadásokhoz tartunk előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat. Két kollégámmal Szivák-Tóth Viktorral és Szemerédi Fannival azon dolgozunk, hogy a néző is alkotóvá váljon, és a saját alkotásán keresztül kerüljön közelebb az előadáshoz és önmaga megismeréséhez. Hogy a színházi előadás ne csak annyit jelentsen, hogy egyes emberek a fényben játszanak, míg mások a sötétben ülnek. A sötétben ülők véleménye is pont ugyanannyira értékes, mint azé, aki fölmegy a színpadra. Talán ezt nagy szavakkal lehetne úgy mondani, hogy a demokratizálódásért és az egyenjogúságért is teszünk.  

WEL: A Szkénén kívül dolgozol még valahol rendszeresen?

HÁ: A Rakpart3 sajnos csak félállás, talán kevesebb is. Tök jó lenne, ha több lehetne. Szeretek drámapedagógiával, színházpedagógiával foglalkozni. Ha csak a Rakpart3-at csinálnám, nem tudnám befizetni a számlákat. Ráadásul ez a nyári KATA-ügy rendesen megborított minket. Szerencsére áprilistól októberig a szentendrei Skanzenban dolgozom, mint élő történelmi szereplő, az a másik félállás. Az Erdély tájegységben játszom Oroszlány Gábor újságírót, aki valóban élt, Marsovásárhelyen a századfordulón. Végh Ildikó a Katona József Színház dramaturgja írta és rendezte a jelenteket, amiket a látogatók nyitvatartási időben itt-ott elcsíphetnek. Nagyon jó csapat jött össze. Talán ez is valamiféle kultúra közvetítés, csak nem a színházat, hanem a muzeológiát közelítjük az emberkhez játékosan, gondolatébresztően. Mindkét helyen a színház, a játék az, amin keresztül emberkhez tudok kapcsolódni.

WEL: A két állás mellé még megalapították két éve a Tér12 Kulturális Egyesületet.

HÁ: Viktor Balázs rendezett egy Peer Gynt előadást még a covid előtt az Úri Muriban. Kedves kollégákat, barátokatt hívott a melóba. Nagyon akarták folytatni és pénzt szerezni, ehhez kellett egy jogi szervezet, innen jött az egyesületalapítás. Közben mi Bazsival, Béres Miklóssal és Domokos Zsolttal dolgoztunk egy másik előadáson is, így keveredtünk mi is az egyesületalapításba, nagyon izgalmas, jó emberek közé. 

WEL: Solymos Tamás Nélküled című darabján dolgoztatok akkor, igaz?

HÁ: A karantén alatt hetente egyszer találkoztunk és átbeszéltünk egy-egy részt. Nagyon élveztem, hogy lehet mondatokkal bíbelődni, rakosgatni őket ide-oda, verziókat kipróbálni. Ez volt az első dramaturgi munkám. Szinte el sem hittem, amikor meghívták az előadást a Thealterre, aztán meg hogy a Kétlámpás Blog nekünk adta az évad legjobb független előadása díjat.  

WEL: A Nélküled egy erdélyi történet. Trianon, román-magyar együttélés, stb. Hogy látod, megosztó lett az előadásotok?

HÁ: A Nélküled alaphelyzete, hogy egy Bandi nevű jobbos férfi visszakap egy kastélyt Erdélyben a rendszerváltás után. A nézők a véletlenül odakeveredett turistacsoport. Bandi szíve teljes szeretetével improvizál nekik egy idegenvezetést, közben mond mindent ami eszébe jut. Hogy milyen szépen beszél a külügyminiszter úr az Európai Parlamentben, hogy a nagymamája mennyire szerette az irodalmat és hogy mennyire nincs pénze rendbetenni a kastélyt, pedig az egy darabka anyaország. Béres Miklós csodálatos, lehengerlő erővel kelti életre a figurát. Egy ilyen emberen van aki nevetni szeret, van, aki vele énekli könnyes szemmel az Ismerős Arcok slágerét.   

WEL: A darabírást is a covid alatt volt időd kipróbálni?

HÁ: Igen. Korábban is gondolkoztam rajta, hogy szívesen kipróbálnám, hogy milyen párbeszédeket, helyzeteket, figurákat kitalálni, de nem volt rá időm, sokat dolgoztam, ahogy a legtöbben. A covid előtti nyáron voltunk Svájcban, megnéztük a nagy hadronütköztetőt és nagyon próbáltam megérteni, hogy mi történik ott. Hogy mi történik a kvarkokkal, meg a többi részecskével. Innen jött A nagy hadronütköztető alapötlete. Persze ide később jutunk el, előtte még azért van szó szerelemről, pornófogyasztásról, a miniszterelnök elleni gyűlöletről. 

WEL:   Egyértelmű volt, hogy rögtön előadást is készítetek belőle?

HÁ: Dehogyis. Félve küldtem el három kedves színész ismerősömnek, Háda Fruzsinának, Boda Tibornak és Tóth János Gergelynek, hogy esetleg volna-e kedvük nyilvánosan felolvasni, hogy tanuljak a helyzetből. Aztán annyira bejött nekik, hogy ők javasolták, hogy készítsünk belőle előadást. Felkérük Viktor Bazsit, hogy rendezze meg. Nagyon örültünk, amikor láttuk, hogy az NKA is lát fantáziát a projektben, kaptunk egy kis támogatást. Tavaly ősszel volt a bemutató, azóta tizenötször játszottuk, voltunk vele Győrben, Pápán, több pesti gimnáziumban és a Lurkó Fesztiválra is meghívtak minket. 

WEL: November 19-én lesz a Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent című új Tér12-es bemutató. Ennek is te írtad a szövegét. Mi volt érdekes neked az anyagban? 

HÁ: Hogy mennyire tudok úgy írni, hogy van egy valaki, akinek az öteltét kibontom. Viktor Balázs még a k2-s időkben kezdett el fogalkozni Párker Péterrel, régóta hordozza magában ezt a figurát. Olyannyira, hogy először úgy volt, hogy ő fogja eljátszani. Viszont azért mertem belevágni, mert már engem is évek óta foglalkoztat a youtube világa, a konteók, és az, ahogy a figyelem szerkezete átrendeződik. Ami nagyon régen a színház volt, az később a mozi lett, utána a tévé, most pedig az internet. Ebben az az érdekes, hogy sok párhuzamos történet mesélődik az interneten, sokan mondják a kamerába, hogy mit gondolnak a világról és olyan személyes dolgok is kikerülnek, amik korábban nem voltak a nyilvános tér részei. A figyelem széttöredezik. A traumákra adott válaszok is érdekeltek a Párker Péter kapcsán. A Nélküledben is nagyon terhelt sorsú a főszereplő, ő a nagymagyar ideológiákban találja meg a megnyugvást. Az ő személyisége úgy marad egyben, hogy ezekre koncentrál, Párker Péter a konteókra függ rá. Nagyon fontos volt arról tapasztalni, gondolkodni, hogyha történik velem valami rossz, mennyire könnyű valami külsőt hibáztatni ahelyett, hogy azt keressem meg, hogy én mit rontottam el, hogy nekem mit kéne máshogy csinálni.

WEL: Szerinted a nézői inger igény megnövekedését feladata a színháznak kiszolgálni, újratermelni vagy épp féken tartani?

HÁ: Szerintem ebből a szempontból a színháznak inkább szabadsága van, mint feladata. Szerintem itt az alkotók eldöntik, hogy éppen mit választanak. Én nagyon szeretem azokat az előadásokat, amik gyorsabbak, mint egy youtube videó és mindig jön egy új impulzus, asszociáció vagy jel és az egész valahogy összeáll egy egésszé. Lenyűgözve nézem például Kovács D. Dánielnek, Bodó Viktornak vagy épp a k2-nek, Mohácsi Jánsonak az előadásait, ami ezekben tobzódik és fergeteges. Ugyanakkor szeretem a nyugodt lefolyású előadásokat is, amik izgalmas képekkel, absztakcióval dolgoznak, vagy azokat amiket a tiszta emberi jelenlét, a jóérzésű játék működtet.

WEL:  Olvasva a Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent című szövegedet, azt gondolom, hogy fontos témája a transzcendens erő mivolta. Hogy ki irányítja az életünket, mi magunk vagy természetfeletti vezérlő erők. Erről a kérdésről te személyesen mit gondolsz? 

HÁ: A világhoz mint nagy egészhez való kapcsolódás igénye szerintem mindenkiben ott van. Ahhoz, hogy én valahol elhelyezzem magam a világban, a világot valamilyen módon érzékelnem kell, hiszen úgy érzékelem magamat is, hogy van a világ és vagyok én. Ez egy reláció és ha van egy nagy dolog, amihez képest folyamatosan meg tudom magamat határozni, akkor nem kell állandóan viszonyítási pontokat keresnem. Azonban ez eltűnőben van és emiatt kellenek rövid ideig tartó figyelmet lekötő tartalmak, újabb és újabb viszonyítási pontok. Aktuálisan kapcsolódhatok például egy Puzsér videóhoz vagy egy Beton Hofi számhoz. A transzcendens erők szerepét sok egyéb dolog veheti át: a politika, közélet vagy az emberi kapcsolatok.  Párker Péternek is erre volna szüksége, valamilyen viszonyítási pontra. 

WEL: Minden ember valóságról alkotott nézete a kognitív és társas folyamatok hatására kialakított saját konstrukció.  Szerinted ez a „saját” mikor válthat olyan mértékűvé, hogy gondot jelentsen? 

HÁ: Amikor észlelek valamit (egy tocororó madarat a Hősök terén, diktatúrát, hatalmi visszaélést) akkor jó esetben meg tudom kérdezni a környezetemet, hogy ők is észlelik-e. Vagy ha nem, akkor ők mit látnak? Ha gyakran nagyon nem egyezik meg senkivel az észlelésem, akkor elkezdhetek gyanakodni. Az életünk szinte folyamatosan arról szól, hogy azt egyeztetjük másokkal, ahogyan mi megéljük a valóságot.Akinél ezek az egyeztetések elvesznek, magányossá válik, könnyebben mozdul a szélsőség felé. Az egyre erősebben megfigyelhető társadalmi atomizálódás is ezt erősíti fel. Azok a terek, amik egyeztetési felületek lehetnek, például a család és a kisközösségek, kezdenek elveszni. Párker Péterrel is ez történik, teljesen magányossá válik és ráadásul belekerül egy olyan virtuális térbe, ahol az egyeztetés formája is virtuális. 

WEL: Mennyit változik a szöveg a próbák során?

HÁ: Sipos Gyuri nagyon izgalmasan bújik bele Párker Péter bőrébe. Van ahol szűk rá, ott tágítani kell, van ahol túl slampos, ott kicsit beljebb kell venni belőle. Annak örülök, hogy sokat húzhattam a szövegből, hamar látszott, hogy elsőre túl szerteágazó lett a gondolatisága. Egy-két nagyobb csomópont is kikerült (a nézők telefonjának beszedése, egy kis vérmágia), összességében így mondhatóbb, játszhatóbb lett az egész.  

WEL: Az előadás irányt mutat, hogyan érdemes viszonyulni a Párker Péter-féle magányos, zárt emberekhez? 

HÁ: Fontos kérdés az, hogy mit kezdjünk azokkal az emberekkel, akik olyan dolgokat gondolnak, hisznek, amiket mi őrültségnek gondolunk. Nem voltak olyan régen a választások, amikor a fővárosi szavazatszámlálók lementek vidékre. Úgy tűnt, mintha a fővárosi értelmiség egy részének újdonság lenne, hogy vidéken vannak olyan emberek, akik teljesen mást gondolnak, mint ők. Elsőre, másodjára vagy harmadjára hülyeségnek tűnő dolgokat. Nekem ezért is volt fontos megírni a Párker Pétert. Oké, hogy mi azt gondoljuk, hogy a Föld az gömb alakú. De van, aki meg azt gondolja, hogy a Föld az lapos. Ő is fog szavazni valakire. Ő is a közösség része, akinek kell majd háziorvos, meg munka, meg stb. Őt is be kell helyezzük a nagy egészbe.   

WEL: Esetleg lehet tudni valamit a következő szövegedről?

HÁ: Dolgozom egy három szereplős darabon, a tervek szerint az lesz a címe, hogy Kikönnyítve. Kubában játszódik, 1961 környékén. A Pán Péter hadművelet nevű gyermekmentési akció zajlott ekkor, az egyre inkább a Szovjetúnióhoz kezelítő Kubából 14 ezer gyereket röptettek át az USA-ba. A szüleik nélkül, csak a gyerekeket. Számomra ez a valós történlemi esemény érdekes kérdéseket vet fel az elszakadásról és a szabadságról. Nagyon érdekel ebben a szövegben a flash back technika, hol, mikor, milyen hatást kelt. Szeretnék sokat tanulni az írásról, fejlődni benne. Közben meg a színházi szövegek írásában is, meg a drámapedagógiában is az tetszik, hogy lehet más emberekhez kapcsolódni. Ezért is örülök, hogy ha minden jól megy, a Kikönnyítve is találkozik nézőkkel, a Csíki Játékszínben lesz a bemutatója tavasszal.   

Szerző: Wernke Éva Léna 

Az egyesület honlapja: ter12.huHodászi Ádám: Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent 
Párker Péter: Sipos György
videó: László Dorina
fotó: Slezák Zsuzsi
asszisztens: Hidi Boglárka
rendező: Viktor Balázs
bemutató: 2022.11.19. – Manyi Kulturális Műhely
jegyfoglalás:https://forms.gle/ek6CZrT9UQp5JJqC9