gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. február 24., szombat
    banner_bigBanner4

    „A szórakoztatás a szenvedélyünk” – Interjú Németh Kristóffal

    2022. december 2., péntek 06:00

    Krimikomédia, talkshow, stand- up est, gyerekdarab vagy éppen Házasságjavító vígjáték: az ötödik évfordulóját ünneplő Fórum Színházat szórakoztató családi teátrumnak szánta az alapító, Németh Kristóf. Szentendrei bázissal és budapesti játszóhellyel országjáró színházzá nőtték ki magukat „virtuális” társulattal, népszerű, leginkább a komédia műfajában jártas színészekkel. A színész, igazgató, olykor producer,  rendező szerepkört is betöltő színházcsináló maximális optimizmussal, erőbedobással tekint magánszínháza jövője elé.

    Hosszú távon saját játszóhelyet képzeltél el a Fórum Színháznak „albérletről albérletre” járás helyett. Mennyire távoli vagy közeli ennek az elképzelésnek a megvalósulása?

    Volt egy bérleményünk egy hetedik kerületi, önkormányzati ingatlanban, ami alkalmas lett volna egy komolyabb beruházás mellett a színházépítésre. Éppen a birtokbavétel lebonyolítása előtt álltunk, amikor kitört a világjárvány, így nem került sor rá az önkormányzatnál. Végül nem ilyen értelemben talált otthonra a Fórum Színház. Tavaly Szentendrére költöztem a családommal, a feleségem tősgyökeres szentendrei. Az első Duna-parti sétáim egyikén találkoztam Lőrinczy Györggyel, akivel még az Operettszínházból ismertük egymást, jelenleg a Szentendrei Teátrum igazgatója. Beszélgetésbe elegyedtünk arról, hogy mi módon tudna fuzionálni egymással a Fórum Színház és a Szentendrei Teátrum. A mi szórakoztató színházi profilunk igencsak elfér Szentendrén, az eddigi előadásaink alapján nagyon nagy igény van rá. A szentendrei Könyvtár 400 fős befogadóképességű színházterme lett az otthonunk. Teltházakkal játszunk itt folyamatosan, de utazunk is, sokfelé az országban. A Dunakanyar szórakoztató színháza igyekszünk lenni. Budapestet sem hagytuk el, a 6SZÍNben tovább fut A hűtlenség ára című előadásunk Pikali Gerdával, Nagy Sándorral, Bagó Bertalan rendezésében. Jövő év januárjától pedig a Belvárosi Színházban is megtelepszünk.

    Németh Kristóf

    Nyilván rentábilisabban működtethető a magánszínház, ha nem kell fenntartani épületet, állandó színházi apparátust…

    Valóban. Ami felé változott a világ, összeteszem a két kezem, hogy amikor az egész szakma haldoklott, lezárások voltak a Covid miatt, nem mentünk bele egy hitelekkel tarkított nagy befektetésbe. Most pedig a rezsiárak és az infláció tennék ugyanezt lehetetlenné. Az elmúlt évek a Fórum Színház számára mintha sorsszerűen alakultak volna, úgy, hogy a működésünk, újabb bemutatók létrehozása azzal biztosítható, hogy nem kell fenntartanunk egy épületet. Négy bemutatót tartottunk idén. A Magyar Kultúra Napján indítottunk Fekete István Tüskevárával a Szentendrei Teátrummal közös produkcióban, majd Csukás István Keménykalap és krumpliorr című játéka következett több tucat gyerekszereplővel. A nyári bemutatónk Ray Cooney sikerdarabja, A feleség negyvennél kezdődik volt, most pedig egy elő szilveszteri showra készülünk.

    Manapság stand-uposként is hallatsz magadról. Hogyan került a repertoárodba az Orosz Gyuri humoristával közös comedy show?

    A pandémia alatt, a színházi világ leállásakor gondolkodtam azon, hogy mit lehetne csinálni, amihez nincs szükség nagyobb díszletre és minden tekintetben megfelel a járványügyi szabályoknak. Hála Istennek, több száz napot forgatok évente. Hámori Barbara producer ültette el a bogarat a fülembe egyszer egy sztorizgatás során, amikor azt mondta, Kristóf, neked stand-upolni kellene, olyan jó sztorikat mesélsz mindig, az egész stábot megnevetteted az átállásokban, a szünetekben. Orosz Gyurival korábbról ismertük egymást. Sok beszélgetés után arra jutottunk, hogy a magántanítványa leszek stand-upból, ő pedig az én magántanítványom lesz a színészi eszköztárának kiszélesítése céljából. Elkezdtünk rákapni a közös sztorizásra és szép lassan összeállt az első egész estés műsorunk, a Rosszfiúk. Kilencven percben szórakoztatjuk a közönséget mindenfajta interakciókkal, családi történetektől kezdve a nők és a férfiak közötti gondolkodás és életvitelbeli különbségek kitárgyalásán át a gyerektörténetekig mindennel. Ami engem illet, kulissza történeteket, színházi bakikat, forgatási élményeket is megosztok. A Showder Klub nemrég rögzítette a második önálló estünket, a Rosszfiúk 2-t, amit december 27-én mutatunk be egy előszilveszteri stand up show keretében. Kipróbált anyagról van szó, nemrégiben egy csodálatos meghívásnak tettünk eleget Warringtonban, a kint élő magyar közönség előtt nagy sikerrel vizsgáztunk. Óriási élmény, hogy ezt a műfajt művelhetem. A stand-upos kollégák szeretnek, befogadtak, mint egy színészt, aki nem szerepet játszik, hanem sztorizik megfelelő iróniával, öniróniával.  

    Menedzser típusú, nyughatatlan ember hírében állsz, aki szüntelen tervez, kitalál, nyüzsög. Mi a titka annak, hogy nem fásulsz bele? Hogyan sikerül megőrizni ezt az állandó intenzitást?

    Pontosan azért nem fásulok bele a munkába, mert többféle dologgal foglalkozom egyszerre. Egyik nap forgatok reggeltől éjjelig, másnap az irodában tervezzük a nyári vendégjátékokat, az új évadot: termeket foglalunk, területeket bérlünk, színpadtechnikusokkal tárgyalunk, szerződéseket gyártunk, stb. Majd hazamegyek a családomhoz, a három éves Levente fiammal játszom, vagy együtt töltünk egy romantikus estét a feleségemmel. Ha úgy adódik, elutazunk valahová néhány napra, netán elmegyünk golfozni egyet, teljesen kikapcsolunk. Előfordul, hogy dupla előadásom van hétvégén egy általam nagyon kedvelt színdarabból. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy csak olyasmivel foglalkozzak, amit szeretek csinálni. Egyik tevékenységem sem fárasztó, mert mindig feldob az újabb feladat, a következő elfoglaltság.

    Az első budapesti magánszínházként igazgattad a Játékszínt. A távozásod nem volt zökkenőmentes. Milyen érzésekkel váltál el a színháztól? Hogyan érintett a kudarc, a zuhanás a semmibe?

    A vezetői karrierem még Gödöllőn indult el annak idején, a Gödöllői Művészetek Háza igazgatója voltam hat éven keresztül. Ott tettem szert gazdálkodási, ügyvezetői tapasztalatokra. A Játékszín 2012-ben lett magánszínház, négyen vágtunk bele, egyikünk sem gondolta, hogy valaha saját színházat viszünk, ráadásul ilyen hamar. Akkor még a Budapesti Kamaraszínház társulatának a tagja voltam, a főiskolai diploma megszerzését követően rögtön odaszerződtem. Szerettem az ottani légkört, a kollégáimat, az előadásokat, amelyekben játszottam, a szerepeimet. És akkor előállt az a helyzet, hogy a fenntartó minisztérium megszüntette a két legkisebb budapesti színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín támogatását. Harmadmagammal egy rentábilisan működő magánszínházat hoztunk létre üzlettársaimmal. Személyes konfliktus okozta a váltást, hogy kiszálltam a cégből, eladtam az üzletrészemet. Utána megtehettem azt, hogy viszonylag hosszasan elgondolkodjak a hogyan továbbról, egy saját magánszínház létrehozásáról. Tulajdonképpen az nem volt számomra kérdés, hogy megalapítom a Fórum Színházat, és hogy csak én leszek a tulajdonosa, tanultam az elmúlt esztendők tapasztalataiból.

    Könnyen, lazán vetted az átmenetet?

    2017-ben, amikor abbahagytam a Játékszínt, év végén már megtartottuk az első díszbemutatónkat az Urániában, a Forgatókönyv című darabot Szerednyey Béla, Csonka András, Magyar Attila főszereplésével. Idén már öt évesek lettünk! Sikerült összehozni egy nagyszerű társulatot, kiváló munkatársakat. Bátran mondhatom, hogy egy jól működő rendszerben erőteljesen építkező és magas minőséget képviselő színház vagyunk. Egyetlen esélyünk a túlélésre, hogy minőségi szórakoztatást nyújtunk és hogy nem engedünk a színvonalból.

    Sajátos a viszonyod a bulvárral, sok személyes információt is megosztasz magadról. Miért döntöttél úgy, hogy teret engedsz annak, hogy belelássanak az életedbe?

    Ahogy megjelentek a bulvárlapok, én már szerepeltem bennük. A menedzser típus mellett self made man is vagyok. Sosem tudtam pusztán alkalmazott színészként gondolni magamra, mert komplexebben gondolkodom szereplésről, színházról, és célom nagyobb tömegekhez kell eljuttatni mindazt, amit arra érdemesnek tartok, amivel foglalkozom. Halhatatlan, nem hallhatatlan művész szeretnék lenni, ha szabad ezt mondani. Aki nem ismeri a bulvár műfaját, a szabályokat, a szereplőket, azt bizony bedarálhatja. Én viszont igyekszem jól használni a megjelenési lehetőségeket, régebben a televíziózás, a bulvársajtó, manapság egyre inkább a social media világát. Bölcs dolog együttműködni a sajtóval, ugyanis a különböző szerepléseimért, televíziós munkákért rám eső reflektorfényt időnként át lehet irányítani értékes, fontos témákra, ügyekre, probléma felvetésekre.

    Többször is beszéltél arról, hogy harmóniára találtál a magánéletedben, az apaságban. Miben változtatott meg az apaság?

    Levente fiam születésénél aggódtam, vajon tudom-e majd úgy szeretni a második gyermekemet, mint az elsőt. Lőrinc fiam 15 éves kamasz, sportember, az angolt tanulja ezerrel. Amikor megszületett Levi, azt éreztem, hogy kétszer akkora lett a szívem. A feleségem, ameddig nem lett édesanya, néha megmosolygott azért, mert egy nívósabb reklámfilmen vagy rajzfilmen is el tudom sírni magam. Azóta még szentimentálisabb lettem. Édesapaként átgondolja az ember a saját felelősségeit, azt, hogy hogyan közlekedik a világban, mit mutat magából. Sokat tipródunk az élet értelmén, de a gyerekekkel megszületik az életünk értelme.

    Minden nagyon kereknek hangzik, család, magánélet, szakma. Túl szép, hogy igaz legyen…

    Objektíve is elég kerek most az életem, tényleg Istenáldotta időszak van. Minden nap hálát adok érte. Úgy emlékszem, Kern Andristól hallottam, még amikor főiskolásként színházi gyakorlaton voltam a Vígszínházban, hogy fel kell ismernie az embernek és ki kell tudnia fejezni azt is, amikor éppen jó neki. Bármiről tudunk panaszkodni, de azt nehezebben mondjuk ki, hogy „boldog vagyok, imádom a feleségem, a gyerekeim”, hogy örömmel szaladok haza, hogy bekerüljek a Bogyó és Babócás világba, ahol egész más problémák léteznek mint a felnőtt hétköznapokban.

    Szerző: Szentgyörgyi Rita

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram