gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 9., kedd
    banner_bigBanner3

    “A technikai tanításnál sokkal fontosabb az életre nevelés” – Interjú Fodorné Molnár Mártával

    2021. április 29., csütörtök 06:00

    A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója, Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetének igazgatója, Pedagógusképzési rektorhelyettese. Egy igazi táncművész, aki megannyi főszerep és elismerés után az oktatásban talált újból önmagára. Fodorné Molnár Mártával beszélgettünk a táncművészet múltjáról, jelenéről, az oktatás szépségéről és a szakma legnagyobb kihívásairól.

    Mikor került először kapcsolatba a művészetekkel, különösképpen a tánccal? Miért pont a klasszikus balett fogta meg?

    Fodorné Molnár Márta: Gyermekként tornásztam, az Operaház egyik táncosa, Perlusz Sándor pedig éppen akkor tanította balettra az idősebb lányokat. Mikor meglátott azt mondta ideális adottságokkal rendelkezem a klasszikus baletthez, így érdemes lenne felvételiznem. Előtte fogalmam sem volt erről a szakmáról, de egyből felvettek. Nagyon meghatározó volt életem első balett előadása is, amelyet az Operaházban láttam. Fodor Antal ’Áldozat’ című balettja volt, amely egy modern darab és olyan nagy hatással volt rám, hogy ezt követően egész életemben ilyen modern baletteket szerettem táncolni. Arról nem is beszélve, hogy Fodor Antal felesége lettem. (nevet) Szóval ez az előadás meghatározó momentum volt az életemben. Később szerencsére az Operaházban is ilyen balettek felé tereltek. Maurice Béjart, Balanchine műveit táncoltam, Kyliant, Hans van Manent, tehát elsősorban nem igazán klasszikus, hanem neoklasszikus és modern baletteket. 

    Fodorné Molnár Márta

    Mikor került kapcsolatba az oktatással? Hogyan lesz egy táncművészből tanár? 

    F.M.M.: Sokféleképpen lehet. Én akkor végeztem el a tanárszakot, amikor még az Operaházban aktívan táncoltam. Akkor még könnyű volt, hiszen a szemben lévő Balettintézet épületében működött az akkor még Magyar Táncművészeti Főiskola, így egyszerűen átjártam oda. Akkor kezdtem el igazán tanítani, amikor megszületett a gyermekem. Egy operaházi kollégám, Szőnyi Nóra beszélt rá, hogy próbáljam ki a tanítást. Nagyon megtetszett. Ezt követően hívott el Dózsa Imre, hogy kezdjem el a főiskolán is a tanítást. Azt tudni kell, hogy amikor az embernek születik egy gyermeke, akkor mások lesznek a prioritások. Nagyon nehéz volt megemésztenem, hogy amikor visszamentem dolgozni, akkor előfordult, hogy reggel 10-től este 10-ig bent voltam a színházban, így nem sokat láttam a gyermekemet. Akkor gondoltam, hogy jobb most elkezdeni a tanítás felé fordulni, mert persze lehet táncolni úgy is, hogy az ember kevesebbet csinál, de én mindenben maximalista vagyok. Ha tánc, akkor nekem az csak úgy megy, ha napi 24 órában csinálom. Ez fordított végül a tanítás felé, habár rájöttem, hogy azt is így érdemes csinálni, de talán mégis könnyebb. 

    Hogy telik egy koreográfus vagy táncpedagógus napja az egyetemen?

    F.M.M.: A táncpedagógus, legalább is itt a Magyar Táncművészeti Egyetemen, aki egyetemistákat tanít, bent van reggel 8-tól általában 1-ig. Emellett nagyon sokszor a hallgatók a gimnáziumi órák után visszajönnek a mesterrel, mesternővel este próbálni, vagy versenyre készítjük fel őket. Minden balettórára, minden versenypróbára készülni kell, rengeteg koreográfiát csináltam, csinálok a hallgatóknak, hogy mindig az épp aktuális tudásukhoz megfelelő feladatot kapjanak. Ehhez rengeteg dolog kell, zenét keresni, ihletett állapotba kerülni, tehát ez több időt, energiát vesz igénybe és nem lehet „kocka” módon csinálni. (nevet)

    Mit gondol, milyen tulajdonságokra van szükség ahhoz, hogy valakiből jó táncpedagógus, koreográfus váljon? 

    F.M.M.: Azért én élesen különválasztanám a táncpedagógust és a koreográfust. A táncpedagógus esetében meggyőződésem, hogy az oktatáson belül a technikai tanítása alapkérdés, mégis jóval fontosabb a művésszé nevelés, és egyáltalán az életre nevelés. Főleg azért, mert a hallgatók is itt vannak reggel 8-tól este 8-ig legalább. Tehát nem mindegy, hogy az ember milyen hatással van rájuk, mint leendő művészekre, mint emberekre. Fontos megtalálni velük a közös hangot és a maximumot kihozni belőlük.

    A koreográfusnál kicsit más a helyzet. Az alkotónak van egy elképzelése, és az a dolga, hogy azt mindenáron megvalósítsa, „kihajtsa” a táncosokból. Ott nincs kompromisszum és jó, ha a hallgatók már a képzés alatt ezt megtanulják és nem az együtteseknél, színházban találkoznak vele először. Meg kell értsék, hogy az előadóművésznek a koreográfus, a rendező elképzeléseit kell megvalósítania, és segíteni az ő technikai tudásával, művészi kifejezőerejével. Meglehet, hogy a délelőtti koreográfus egészen más típusú dolgokat fog kérni, mint a délutáni. Akár a balettmestereknél is lehet ilyen. Volt egy nagyon tehetséges hallgatóm, aki azóta a bécsi Staatsopernél táncol, és sikerült neki szereznem a New York City Ballet nyári kurzusára ösztöndíjat. Utána mesélte, hogy ott egy nap három balettórája volt, de amíg délelőtt az egyik oktató azt kérte, hogy forgassa el a fejét minden port de bras-hoz, addig a délutáni homlokegyenest mást kért, az esti meg egy harmadikat. Mindig annak a pillanatnyi helyzetnek kellett megfeleljen. 

    Tehát itt a gyerekeknek, egyrészt balett órán is, másrészt, amikor koreográfiát tanulnak be, igenis meg kell tanulniuk, hogy ez lesz az életük, ezt választották, erre is készítjük fel őket. De a legfontosabb a hallgatók személyisége és hogy milyen embernek neveljük őket. Ez az egyetem nem akkora, mint az ELTE vagy a Szegedi Tudományegyetem, így ez segít abban, hogy személyre szólóan oda tudjunk mindenkire figyelni. Arra is figyelünk, hogy fog érettségizni irodalomból, a matematikatanár is odafigyel arra, hogy most sok próbája van, ne nagyon zaklassa, tehát a diák van a figyelem középpontjában. 

    Hogy látja, miben változott az oktatás, mióta Ön elvégezte a balettművészetit, később a balettpedagógus képzést, akár hallgatói, akár oktatói szempontból? Vannak-e olyan változások, amik szembetűnőek? 

    F.M.M.: A legszembetűnőbb, hogy a mai hallgatóknak jóval több színpadra kerülési lehetőségük van, mint az én időmben. Az egyetemnek ezerszer több önálló előadása van, ahol iszonyú nagy rutinra tehetnek szert. Ezen kívül ma sokkal többféle kiegészítő tantárgyuk van. 

    Régen iszonyatos túljelentkezés volt, tehát valóban olyan embereket vettek fel, akiknek ideális volt a testük a klasszikus baletthez. A klasszikus balett pedig abszolút egy „speciális állatfajt” igényel. Speciális adottságok kellenek hozzá, míg egy modern tánc, vagy néptánc esetében nem ennyire szélsőségesek az elvárások, másképp is meg lehet felelni. A klasszikus balett esetében ez nincs így. Míg régebben a felvételin tényleg azokat tudták felvenni, akiknek erre tökéletes volt a testük, ma nem minden esetben csak ilyen gyerekeket veszünk fel. Akiknek vannak különböző fizikális, adottságbeli problémái, lehetnek nagyon jó táncosok, de ezeket meg kell segíteni különböző képességfejlesztésekkel, különböző tánctechnikákkal. Most olyanra is gondolok, ha egy csecsemőnél kimarad a kúszás-mászás, akkor ez bizony a mozgására későbbiekben kihathat. Ez egy civil ember esetében abszolút nem probléma, de ha valaki professzionális táncos szeretne lenni, akkor azt valamilyen módon pótolni kell. Mindenféle kiegészítő tantárgyakkal próbáljuk segíteni azt, ha nem is olyan tökéletes a test, akkor is eljusson egy nagyon magas színvonalra. 

    Az elvárások is mások, mint régen. Korábban egy férfi táncosnál nem volt elvárás, hogy gyönyörű lábfeje legyen, vagy nagyon tág legyen, addig ma ez már kötelező. Az is nagyon jó, hogy a modern technikából régen kaptunk egy fél, vagy 1 év tanulást, most meg a gyerekek 5-6 éven keresztül tanulnak ilyet, mert ugye itt is változott a világ. A legkonzervatívabb operaházban, mondjuk a párizsi Operában is a nagy klasszikus balettek mellett színpadra kerülnek a legalternatívabb kortárs művek is. Persze a klasszikus balett a legalkalmasabb arra, hogy a legtökéletesebb testet formálja és a legmagabiztosabb testtudatot kialakítsa. Ha ez megvan, akkor nagyon könnyű váltani egy modern, egy kortárs tánctechnika felé, de azért nem árt, ha már egyetemen is találkoznak azzal. 

    Fodorné Molnár Márta

    Mit gondol, mi a táncpedagógusi szakma legnagyobb kihívása és mi a legnagyobb szépsége? 

    F.M.M.: Amit már említettem, ez a művésznek és embernek nevelés. Jó, a technikát is meg kell tanítani, de az tulajdonképpen elenyésző. Óriási dolog az, ha láthatja az ember, hogy abból a kis hernyóból akit tanított, milyen gyönyörű pillangó lesz. Ezek azért fantasztikus dolgok. A pedagógus megismeri a gyerek szívét, testét, lelkét, családi hátterét, tehát mindenét, hiszen úgy tud neki maximálisan segíteni. Szintén fontos, hogy tudja motiválni, mindig tudjon újat hozni, de ez kölcsönös. Ha a hallgató motiválja az oktatót, akkor ő is lehozza neki a csillagokat és viszont. Nekem most nagy szerencsém van, egy fantasztikus évfolyamot tanítok, akik egymást is iszonyúan motiválják, tehát nincs harc a hallgatók között, nagyon tehetségesek is és engem is motiválnak. Bízom benne, hogy ez kölcsönös és én is motiválom őket. Az maga a csoda, amikor látja az ember, hogy milyen nagyszerű művészek és milyen fantasztikus emberek válnak a gyerekekből. 

    Oktatóként hogyan élte meg az elmúlt egy évet? Nem egyszerű dolog online oktatni. 

    F.M.M.: Szörnyű volt! Ennek technikai okai is vannak. Zoomon tartom az órákat, a laptopomról megy a zene is, de ahány hallgató van, annyiszor eltérő az internet sebesség, így csúszik a zene, a kép és nekem az fizikai fájdalom, hogy nem a megfelelő zenére látom a mozdulataikat. Persze ők nyilván jól csinálják zenére, csak én nem látom úgy, a csúszás miatt. Az online oktatásban az egyik legfontosabb, hogy tartsuk a hallgatókban a lelket és kitartást. Ezen túl ki kellett találni, hogy mit lehet a könyvszekrénybe kapaszkodva hasznosan gyakorolni. Leépül az izomzat, ha nem tud úgy mozogni az ember, ezért ki kellett találni, hogy mik azok, amiket lehet helyette csinálni azon a két négyzetméteren. Minden nap volt olyan gyerek, aki elengedte fülét-farkát és csak sírt és elege volt. Szerencsére itt a közösség ereje működött, segítették egymást, segítettek túllépni azoknak, akik épp a holtponton voltak. Reméljük nemsokára visszatérhetünk az intézmény falai közé, amit már nagyon várunk.

    Szerző: MTE

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram