Június 10-én ünnepli születésnapját Csákányi Eszter. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját múltidéző összeállításunkkal köszöntjük.

Csákányi Eszter pályájáról röviden:

Csákányi Eszter 1971–1973 között a Nemzeti Színház Stúdiójának a növendéke volt. 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, ahol 1992-ig tag maradt.

1992-2002 között a budapesti Katona József Színház színművésze volt. 2002-től a Krétakör Színház tagja. 2008-ban szabadfoglalkozású színész lett. Szabadúszóként fellépett többek között a Pintér Béla Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, a Nemzeti Színház, a Kék Produkciós Iroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Trafó, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Sanyi és Aranka Színház, az Örkény Színház és a Madách Színház előadásaiban. 2017-től az Örkény Színház társulatának tagja

Csákányi Eszterről saját szavaival:

Tehetség: Apámat 1945-ben hadifogságba vitték, a vagon négy napig egy pályaudvaron vesztegelt. Pataky Jenő barátja bement Major Tamáshoz a Nemzetibe segítséget kérni, de a titkárnő azt mondta, Major elvtársnak rengeteg a dolga, most nem is érdemes rá várni. Ez apámnak kemény négy évébe került. Miután hazajött, Major nem vette vissza a Nemzetibe. Eltelt néhány évtized, és engem Major felvételiztetett a főiskolára. Épp együtt dolgozott apámmal, mondta neki, hogy milyen tehetséges vagyok, majd nem vett fel. Aztán bekerültem a Nemzeti Stúdióba. A színházban akkor két fontos rendező dolgozott: Marton Endre és Major Tamás. Engem Major előadásai érdekeltek. Kísérletező, újszerű, vagány, bátor rendező volt. Rajongtam érte, mindennek ellenére.

Csavar: Nekem mindig többet kell dolgoznom. Valahogy minden meg van csavarva nálam. A Kossuth-díjamat sem tudtam átvenni, mert éppen Berlinben játszottuk a Sirájt. Nyolc hónapra születtem, ami az orvosok szerint a legveszélyesebb. Rögtön kaptam egy bőrfertőzést, teljesen lemaródott a bőröm. Senki nem hitte, hogy túlélem. Anyám mindig azt mondta, hogy nagyon életben akartam maradni. Túlmozgásos lény lett belőlem. Ameddig egészséges vagyok, nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak.

Csákányi László: Igazi apa volt, bár elfoglaltsága miatt nem tudott velünk sokat foglalkozni. Időnként nagyon szigorú volt, persze néha rendet kellett csinálni köztünk. A családi szereposztás jól volt leosztva nálunk, mert anyám és nagyanyám fergetegesen jól kivédte az apai szigorból fakadó dolgokat. Egyszóval jó kis olasz család voltunk hangos veszekedésekkel, ordibálásokkal.

Balerina: Balerina akartam lenni, vékony voltam, imádtam táncolni, akkor erősödtem meg, amikor érett lány lettem, és amikor az ember szembesül az alkatával, kénytelen lemondani a nagy szerelemről, a balettről. A szülők arra neveltek bennünket, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, ami érdekel bennünket, ez nagyon fontos elv volt a családban. Miután engem a színpad érdekelt, egyáltalán nem voltam elkeseredve, még akkor sem, amikor nem vettek föl a színművészetire. Mentem tovább, a Nemzeti Színház stúdiójában tanultam két évig Pós Sándortól és Bodnár Sándortól, majd a marasztalás ellenére elmentem a kaposvári színházhoz.

Önazonosság: Nagyon törekszem arra, hogy mindig önazonos legyek. Számomra az őszinteség a legfontosabb, ez a színház lényege. A főiskolára nem vettek fel, mert kövérnek tartottak. Alkatilag alkalmatlan –ez volt a nevem mellé írva, de ez a kudarc nagyon sokat segített abban, hogy önazonossá váljak.

Érték: Nagyon céltudatosan szerveztem az életemet, egyetlen pillanatot sem áldoztam fel fölöslegesen. Az érték utáni vágy vitt mindig előre, semmire sem vártam soha, mert 18 éves korom óta tudom, hogy ezt akarom csinálni. Alapvetően a mai napig is csak színész akarok lenni.

Erotikus: A színpadi jelenlét nagyon erotikus helyzet. Egész életemben kellett, és ma is kell minden újnál, minden kezdetnél ez a hullámverésszerű izgalmi állapot. Valakivel együtt kell rezegni, megtalálni a játszótársat. Maga a feszültség, a játék, ami még most is fontos. Van olyan kedves kolléganőm, barátnőm, akiből túl a hetvenen is szinte árad ez az érzés.

Maximalista: Maximalista vagyok és kíméletlen. De magammal szemben is. Nem bírom a megúszást, a felelőtlenséget. Sem a munkában, sem másban. És ennek általában jelét adom.

A színházcsinálás tétje: Az soha nem fog változni. Nekem a színházcsinálás mindig a pillanat művészete, és nem foglalkozom az új játékszabályokkal.

Részlet: Elolvasok neked egy részletet Ariane Mnouchkine csodás könyvéből, a 2005-ös színházi világnapra írott szövegéből:

Nem véletlen: Nekem nem véletlenül nincs gyerekem, huszonéves korom óta tudom, hogy jó színésznő akarok lenni. És tudtam azt is, hogy a családalapításhoz az anya részéről teljes ember kell. Hamar átláttam ezt a saját családomnál, ahogy az anyám és a nagyanyám tökéletesen tudta pótolni az apám hiányát. Nekem annyira jó volt Kaposváron és annyira nyílt minden, hogy úgy éreztem, ezt senki nem tudja pótolni. Úgy éreztem, ennyi jó nem tud történni egy emberrel. Aztán ez folytatódott a Katonával, a Krétakörrel, és most, Pintér Bélával.

Kaposvár: Ott lettem ember. Ha körülnézel a színházi életben, mindenütt találsz egy kaposvárit, teljesen beteríti a világunkat. Az ott eltöltött idő nyomán kimondatlanul is szövetség jött létre köztünk. Ha bárhol hallom Lázár Kati, Básti Juli, Pogány Judit vagy Máté Gábor nevét, kicsit mindig elérzékenyülök. Ezeket a kapcsolatokat soha nem lehet elengedni, és nem is akarom. (…) Ez a társulat, amihez olyan jó volt tartozni, nem akart mást, „csak” igazat mondani.

Öltözőablak: Kaposváron tulajdonképpen mindent lehetett csinálni a hatalmi rendszer ügyes kijátszásával. Mire kiderültek a dolgok, egyértelműen országos hírű színház lett, ezért veszélyes lett volna bármilyen retorzió. Az Állami áruház vagy a Marat halála körül volt botrány. Az emberek csak látni akarták az előadást, és mivel a színházak felkészületlenek voltak és féltek, ezért kiterelték a rendőrséget.

19: Tizenkilenc év Kaposvár és hét év Katona után azt éreztem, hogy szinte mindent megkaptam, amit megkaphattam. Első igazi „munkahelyemen”, Kaposvárott 90 szerepet játszottam. Ott tanultam meg, mi a színház. Mit jelent nemcsak a magam szerepéért, hanem az előadás egészéért drukkolni. Évekig lubickoltam a feladatokban. Gondolom, emlékszel rá, óriási bátorság kellett ahhoz, hogy Zsámbéki rám, a főiskolát sem végzett kezdőre ossza Juci szerepét az Ahogy tetszikben. Ma már tudom, hogy ez a szerep szabadított fel a gátlásaim alól, mert életemben először megpróbáltam vállalni önmagam. De csoda volt minden, ami ezután következett. Az is izgalmas volt, hogy eljátszhattam minden sérült, elesett lányt, sok-sok bohócot. De nem kerültem mégsem valamiféle skatulyába. Nemcsak Puck voltam, de Lady Milford is. 

Katona, Krétakör: A fiatalok kamikázék. Én ezt nagyon szeretem. Egy csomó mindent újraélek velük. Mert ugyanúgy élik meg ők is a fiatalságukat, annak az őrületeit, végleteit, a kíméletlenségét, ahogyan annak idején mi is tettük. Meggyőződésem, hogy az ember attól marad fiatal, hogy fiatalok közt dolgozik. Nem így terveztem, azt hittem, hogy a Katonából fogok nyugdíjba menni, de aztán valahogy így alakult a sorsom. Amikor Schilling Árpáddal és a Krétakörrel megismerkedtem, beindult bennem valami, ami lázassá tett. Ezt kerestem, ezt a frissességet. Mindig is az újszerűség érdekelt, amit a fiataloktól tanultam meg. Abból, ahogy gondolkodnak, ahogy megoldanak egy-egy feladatot. (…) 

Fédra: Már túl voltunk a bemutatón, amikor Tasnádi azt kérdezte tőlem, hogy „bírod még?” És azzal bátorított: „Eszter, te olyan erős vagy, hogy akárhányszor kiütnek, fel tudsz állni.” Csakhogy felállni soha nem könnyű. Nagyon is megértem, hogy Jászai Mari nem szerette ezt a szerepet. Mert ha a színpadon győz is Fédra, illetve az őt alakító színész, az asszony sorsa – sem Euripidésznél, sem Tasnádinál – nem egy sikertörténet. Fédra drámáját magánemberként nehéz elviselni. Kérdésére szívem szerint azt feleltem volna Tasnádinak is, hogy én valóban mindig fel tudok állni – de milyen áron? Amikor egy színésznő rádöbben, hogy fiatalok már nem úgy néznek rá, mint nőre – abba bele kell dögleni. 

Egy csoda: Minden élmény és munka belém épült, megváltoztatta szemléletemet, meghatározza gondolkodásomat. Rengeteget szerepeltünk külföldön, megismertem a világnak számos más szeletét, a végtelen nyitottságot, megtapasztaltam, hogy a kelet-európai kultúrát micsoda érdeklődéssel fogadják szerte a kontinenseken. Amerika, Anglia, Oroszország, Írország, Norvégia, Bosznia, Portugália, Damaszkusz… – mind része az életemnek. A fél világot bejártuk. Franciaországban folyamatosan óriási sikereink voltak. És ezek a helyzetek minden esetben megerősítették az előadásokat. A Sirájban például, szerintem már nem lehetett téveszteni. Leegyszerűsödött, finom lett. Teljesen magamra formáltam Arkagyinát. Ami velem a színpadon történt, az egy színészálom. Egy csoda.

Fáj: Persze hogy fáj. Fáj még a Katona is, csak az másképp. Ott az fáj, hogy érzem, hogy nem fognak meghívni.

Pintér Béla: Az élet gyönyörűen osztja le a lapokat. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy milyen érdekes lenne ez a találkozás. Mindig is voltak, akik érdekeltek engem. Hihetetlen mámor és öröm, hogy egy ilyen magas művészi igényű társulattal dolgozhatom. Az is nagy energiákat ad, hogy kíváncsiak rám. Attól más a munka Bélával, hogy saját maga írja, tervezi, rendezi az előadásait, és nem utolsósorban játszik is bennük. Talán jobban megköveteli a fegyelmet, a szigort, a pontosságot.

Műhelyek: Alapvetően azokban a műhelyekben, ahol dolgozom, vagy dolgoztam, nem a csodákban, hanem egymásban és a nagyon kemény munkában hiszünk.

Dérynéként: Örömmel vállalok feladatot az egyre határozottabb profilt öltő alternatív színházakban. Annak ellenére, hogy tudom, ez a legmegerőltetőbb „munkakör”. Ezekben a kispénzű színházakban például nincs öltöztetőnő, és rendszerint nemcsak saját ruhámban játszom, de esténként nekem kell óriási Samsonite táskámban a helyszínre cipelni a saját jelmezemet. Néha előfordul, hogy az ember belefárad abba, hogy Dérynéként költözzön előadásról előadásra, de azért ha jó ügyről van szó, soha nem mond nemet. 

Önjáró: Nem tudom másként csinálni. Sokszor úgy érzem magam, mint egy hegymászó. Pezsdítő dolog figyelni, hogy mi van a világban. (…) Kíváncsi vagyok, hogy mi az a titok, amit még fel tudok fedezni magamban. Olyanba, amihez nincs közöm, nem vágok bele. Ha meg közben derül ki, hogy valami nem az, ami, akkor megcsinálja az ember tisztességből. Ez morális kérdés.

Szabadúszás: Előnye, hogy állandó készenlétben tart: gondolkodni kell, résen lenni, kitalálni, és mindig munkaképesnek lenni. Hátránya, hogy nélkülözöm a társulathoz kötődést. De azért akadnak biztos pontok. Például az Orlai Tiborral való kapcsolat, a vele rendszeresen létrehozott produkciók.

Hasonlóság: Meggyőződésem egyébként, hogy a színházi szakma nagyon hasonlít egy pszichológuséhoz. A munka kiindulópontja itt is a borzalmasan erős figyelés, a csöndekkel való bánás és a jólirányzott kérdések. A színészet is így működik: a színpadon figyelünk és ráhangolódunk egymásra. A színész ugyanakkor bizonyos értelemben önmaga pszichológusa is egyben; az egészséges színész a szerepein keresztül is tudja magát diagnosztizálni.

Szelfizni: Sokan felismernek, „beljebb jönnek”, és illetlenség nem reagálni egy gesztusra. De egy hajós nyaraláson biztos nem akarok szelfizni senkivel, és szeretek az isteni hangulatú Fény utcai piacra járni, ahol szívesebben nyitok.

Vállalni: Szerintem a mi pályánkhoz hozzátartozik annak a felelőssége, hogy nyíltan vállalom, amit a világról gondolok. És akkor nyugodtan fekszem le. Valószínű, a szüleimtől jön ez a nagyon erős tartás. Úgy tudom, előttem voltak jó néhányan, akik visszamondták. Félnek az emberek. Pedig a félelem nagyon rossz tanácsadó. Számomra az a legfontosabb, hogy egyre többen nyíljanak meg, és vállalják a véleményüket, gondolataikat.

Fehér ing: Passzívak az emberek. Ha ez megváltozna, sok minden megváltozna. Tudom, hogy nagyon nehéz most, de nem lehet, hogy mindent a pénz motiváljon. Anyám annak idején azt mondta nekem, hogy „legyen mindig egy fehér inged”! Van fehér ingem, és tényleg jobban érzem magam, ha fölveszem. Bort sem iszunk vizes pohárból, és a vajat is kitesszük a vajtartóba. Ez nem pénzkérdés.

Társulat: Tisztában vagyok azzal, hogy mindenhol van legalább egy színésznő a korosztályomból. Mivel kevés a bemutató, elég, ha nekik tudnak szerepet adni. Arra várok, hogy a színházakban, amiket szeretek, egyszer csak olyan munka adódjon, amelyre azt mondják: ezt csak a Csákányi tudja megcsinálni.

Miben reménykedsz?: Abban, hogy színházat csinálni fontos, még akkor is, ha épp reménytelennek látszik.

Bobigny: Az utazás megismert öröme egyre erősebb igényem lett. A színházaimmal szerencsém volt, mert beutazhattam a világot. (…) A nagyvilágban sem csak a múzeumokat jártam, hanem szenvedélyesen és közelről figyeltem az életet is. Franciaországban szembesültem először azzal, hogy az emberek ott mennyivel jobban élik az életüket, mint mi. De engem nem az fogott meg, hogy jól élnek, hanem hogy jól élik az életüket. Bobignyben a jobbára szegény bevándorlók sem olyan morcosak az utcán, mint a pestiek a metró mozgólépcsőjén.

Forrás: Színház Online, Színház.org, Index, Origo, HVG, Nők Lapja, Alinda, Fidelio, Ványabácsi blog, Színház folyóirat, Népszabadság, Magyar Narancs,
Stop.hu, Népszava, Vasárnapi Hírek, Szabadföld, deol.hu, Művész Világ, Criticai Lapok / Földes Anna