Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 11., péntek
    banner_bigBanner4

    „A teljes színházi és filmes élet utánpótlását lehetetlenítik el” – Halasi Dániel sorai az SZFE ügyéről

    2020. november 30., hétfő 16:58

    Halasi Dániel rendező az alábbi közleményt juttatta el a Színház Online számára.

    Én, Halasi Dániel a Színház  és Filmművészeti Egyetem 2013-ban színházrendező (bábrendező szakirány) diplomát szerzett egykori hallgatója kijelentem, hogy a Pesti Magyar Színházban, az előző évadban rendezett előadásom (A kincses sziget) online műsorra tűzését, annak streamelését nem engedélyezem. 

    Halasi Dániel / Fotó: Juhász Éva

    Az előadás az alkotói szabadságról szól. 

    Jelen helyzetben, amikor a színház vezetője éppen a néhány utcával arrébb található Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak félévét érvénytelenítő eljárásban vesz részt, képmutatónak és álszentnek találnám a szabadság eléréséért küzdő előadás közvetítését.

    Nem beszélve arról, hogy napokon belül felújító próbákkal és új szereplők beállításával kellene eljuttatni a produkciót a felvételig. Nem látom magam előtt, hogy közel 50 alkotót milyen instrukciókkal lehetne lelkesíteni, hogy igenis érdemes a szabadságért a végsőkig elmenni, miközben a teljes magyar színházi és filmes élet utánpótlását lehetetlenítik éppen el.

    Az elmúlt hónapokban volt szerencsém dolgozni egyetemi hallgatóval, aki a gyakorlatát töltötte az adott színházban. A félév érvénytelenítéséről szóló rendelkezéssel azt a produkciót és minden alkotó belefektetett munkáját is semmisnek tekintik.

    Szerény számításom szerint is, közel tizenöt hasonló produkció készült az elmúlt hónapokban.

    Kedves kollégáim a színházi szakma teljes területén, kérlek titeket, ki-ki saját lehetőségeit mérlegelve fontolja meg az alábbi verset!

    József Attila: A SZÁMOKRÓL

    Tanultátok-e a számokat?
    Bizony számok az emberek is,
    Mintha sok 1-es volna az irkában.
    Hanem ezek maguk számolódnak

    És csudálkozik módfölött az irka,
    Hogy mindegyik csak magára gondol,
    Különb akar lenni a többinél
    S oktalanul külön hatványozódik,

    Pedig csinálhatja a végtelenségig,
    Az 1 ilyformán mindig 1 marad
    És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
    Vegyetek erőt magatokon
    És legelőször is
    A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
    Adódjatok össze,

    Hogy roppant módon felnövekedvén,
    Az Istent is, aki végtelenség,
    Valahogyan megközelítsétek.

    Annak érdekében, hogy 2008-ban tett eskümhöz hű legyek, miszerint:

    „…hogy hazámhoz, Magyarországhoz hű leszek, alkotmányos törvényeit megtartom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy… méltó legyek választott hivatásomhoz, nemzeti kultúránk nagyjainak örökségéhez. A művészi pálya iránt érzett alázattal és odaadással készülök arra, hogy tehetségemmel és tudásommal az egyetemes emberi értékeket és a magyar kultúra felvirágoztatását szolgáljam.”   

    Nem látok egyéb lehetőséget magam előtt!

    Barátaim!

    Egyszer élünk és ez már AZ!

    Engedélyem visszavonását mindaddig fenntartom, amíg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak félévét nem érvényesítik és az egyetemi autonómiát vissza nem állítják.

    Halasi Dániel

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram