Ma ünnepli 60. születésnapját Für Anikó, az Örkény Színház művésze, akit több mint harminc esztendeje láthatunk színpadon, játszik tévé- és játékfilmekben.
Für Anikó 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Békés András osztályában. Olyan társakkal végzett mint Hegyi Barbara, László Zsolt vagy Kautzky Armand.
Friss diplomásként a Madách Színházba került, ahol volt a Bernarda Alba háza Améliája és a Lear király Cordeliája, és olyan darabokban is szerepelt, mint a Macskák, az Oliver, a Páratlan páros és a Téli rege.
Für Anikó 2004 óta a Mácsai Pál által vezetett Örkény Színház tagja. Olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Adél megformálása Molnár Ferenc: Üvegcipő című darabjában, vagy Rosalinda szerepe Shakespeare: Ahogy tetszik című drámájában. Jelenleg olyan az Anyám tyúkja, A hattyú, a Jelenetek a bábuk életéből és A várományos című produkciókban is láthatjuk színpadon.
A színésznő azt vallja: “Mindig az a lényeg, hogy tükröt tartsunk önmagunknak és a többi embernek, hogy reflektáljunk a világra, amiben élünk. Ami szerintem a színházat, mint kifejező eszközt és művészeti ágat leginkább életben és frissen tartja mostanság, az az, hogy nem lehet benne csalni. Ma már minden lehetséges: meghamisítani adatokat, arcokat, az időt. Lassan csak digitális síkon létezünk, a való életben szinte nem. A színházban azonban ez nem lehetséges. Nem lehet semmit susmákolni. Azt mondják, a színház a pillanat művészete, igen, ez igaz, de hát a közönség és mi, akik csináljuk, mi is mindannyian múlandók vagyunk, mindannyian a pillanatban élünk, és azt csináljuk jól vagy rosszul. És
az a pillanat, amit ott egymásnak adhatunk, akár élethosszig tarthat.
Pont ez a lényeg benne.”
Azt is hozzáteszi, meglátása szerint ma a színházban egyre inkább a gondolat kerül középpontba: az, amit azzal az előadással el akar mondani.
“Egyre inkább sűrűsödik egy pontba – látványban, gondolatban, játékban –, tehát egyre inkább fókuszál a lényegre, és szerintem ez az, amitől működik. Egyre pucérabb lesz, és az benne az érdekes, hogy ez a fajta élve boncolás, illetve az akkor és ott varázsa megtörténik-e vagy sem. A színész tulajdonképpen védőháló nélkül odaadja mindenét: életét, vérét, idejét. Szerintem ez az, ami a színházban igazán tud hatni, ez a nagyon sűrített Igazság – nagy i-vel” – véli Für Anikó.
Az elmúlt évtizedekben több mint száz filmben hallhattuk szinkronszínészként, Cameron Diazt és Sandra Bullock magyar hangjaként.
Főiskolás kora óta játszik tévé és mozifilmekben, melyek száma közel harminc. Dolgozott együtt Xantus Jánossal, Herendi Gáborralvagy Garas Dezsővel, aki az egyik Béla szerepén túl rendezőként jegyzi A legényanya című filmet. A Szoba kiáltással című filmjében nyújtott játékáért 1990-ben elnyerte a Filmkritikusok díját.
Munkáját 1996-ban Jászai Mari-díjjal, 2002-ben Mensáros László- és Puszedli-díjjal ismerték el. 1991-ben elnyerte a Filmkritikusok díját, 2006-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a Nő a múltból című darabért kapott elismerést a legjobb női epizódszereplőként), 2007-ben pedig a legjobb női főszereplő lett Tasnádi István Finitójában, szintén a POSZTon. 2006-ban a Vidor Fesztiválon Smeraldina-díjat nyert, 2014-ben Érdemes Művész lett, 2019-ben Psota Irén-díjjal ismerték el.
2006-ban jelent meg első nagylemeze Nőstény álom címmel, 2010-ben pedig a második Kitalált világ címmel. Mindkét album szövegeit Bereményi Géza írta, zenéjét Hrutka Róbert szerezte. 2018-ban a Magyar hangja vagyok című lemezén Hrutka Róbert mellett amie Winchester dalai is megszólalnak ezúttal Fekete György dalszövegeivel. 2023-ban jelent meg a Für for ten című duett-lemeze.
A kérdésre, hogy gondolsz arra, hogy hatvanéves lett, a Fidelio friss interjújában kifejtette:
“Nagyon örülök neki. Valójában most kezd kirajzolódni előttem, hogy mennyi minden történt, mennyi mindent csináltam, milyen színes volt eddig is az életem. A szemlélődés, a visszatekintés az időben nagyon jólesik. (…) A teljesség nekem nem külső dolog, sokkal inkább az, hogyan tudod nézni vagy szemlélni az életed történéseit, hová tudod gyömöszölni a lelkedben és elmédben mindazt, ami veled és körülötted történik. Belső munka – ha úgy tetszik.”
Arról szólva, van-e valami, amit másként csinált volna, vagy amit megbánt úgy nyilatkozott:
“Nem véletlenül történnek úgy a dolgok, ahogy, és nincs olyan, hogy „volna”. Ez butaság és önáltatás. Hiszem, hogy igazából semmi más célja nincs az embernek – én ezt a létezési formánkat a földön egy stációnak tekintem –, mint a tanulás. Hogy az a lélek, azok, akik mi vagyunk, az adott képletből vagy létformából mit tudunk kihozni, és milyen tanulságokra jutunk önmagunkkal kapcsolatban. Ebből a szempontból van néhány dolog… De nyilvánvaló, hogy akkor és ott nem csinálhattam volna másképpen, csak a mostani fejemmel sajnálom, hogy akkor ezeknek a tapasztalásoknak még nem voltam a birtokában és nem úgy cselekedtem, ahogy azt ma tenném. Azt vettem észre, hogy
egy csomó felesleges dolog kezd lekopni rólam, mert olyan szabadságot ad az eltelt idő.
Valamiféle jóleső lazaságot érzek. Én egy nagyon feszes lány vagyok, rakkolós, derékszögbe állítós – ha úgy tetszik, kényszeres –, és olyan jó érzés ebből sokat letenni és elengedni, és most már nemcsak akarom, hanem meg is tudom tenni. Ezeknek a tanulságoknak és tapasztalásoknak a tükrében pedig olyan jó másképp csinálni a dolgokat – főleg a párkapcsolataimat illetően, ami nekem fehér folt volt a térképen. Azt, ahonnan és ahogyan én jöttem, a társas létezésem mint olyan, szükségszerűen megsínylette. Az életemnek ez a része elég göröngyös volt.”