2011. december 13-án a nagyszebeni állatkertből elszabadult egy Mihaela névre hallgató tigris.

Az állat órákig csatangolt a városban, míg végül a rendőrökből, vadászokból és állatkerti gondozókból álló csapat bekerítette és lelőtte. A nagy média visszhangot kiváltott esetről írt színdarabot Gianina Cărbunariu román írónő A tigris címmel, aki a valós eseményeket erős társadalomkritikai éllel, különböző nézőpontokból mutatja meg.

Most a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábrendező szakos hallgatója, Gardenö Klaudia és alkotótársai Komán Attila dramaturg, Berényi Andor filmrendező és Kolos Ádám operatőr közreműködésével online tantermi színházi előadást készítenek a műből, aminek premierjét május 26-án tartják a budapesti Eötvös József Gimnázium végzős hallgatói számára, ugyanakkor már több hazai valamint határon túli gimnáziummal is egyeztetnek a bemutatásról. 

Hogy találtatok rá és miért akartatok ezzel az anyaggal foglalkozni?

Gardenö Klaudia: Alapvetően a második féléves vizsgámnak ez volt a műfaji megjelölése. Eléggé szenvedtem is a gondolattól, hogy egy tantermet kell absztrakt térként használnom. A vírushelyzet miatt épp hazafelé utaztam Szlovákiába, amikor Atti elküldte ezt a darabot. Akkor indult az online oktatás is. Azt éreztem, azzal, hogy most a diákok magántere alakult az oktatás helyévé, más értelmet nyert a tanterem fogalma meg az információcsere és a jelenlét fogalma is. Emiatt újabb témákhoz is lehet nyúlni. Mondhatni jókor találkoztam a fontos darabbal. Valójában azóta túllépett a vizsgafeladat kategórián és egy önálló projekté nőtte ki magát.

Mi alapján válogattál? Mi volt a fejedben, milyen darab kellene?

Komán Attila: Félév elején még mindenféle darabot dobáltunk egymásnak, természetesen azt a szempontot alapul véve, hogy mitől lehet érdekes valami a mai tizenéveseknek és esetleg milyen valódi és érzékeny foglalkozást tudunk csinálni a témájával kapcsolatban. Ahogy aztán beütött a járvány, arra gondoltunk, olyasmit csináljunk, ami nem azért egy Zoom-os, multimédiás alkotás, mert ezek a körülmények adottak, hanem mert ez a forma szervesen kapcsolódik a mű tartalmához. Ez a darab gyakorlatilag egymás után követező interjúkból áll, amihez adta magát a híradós forma. A diákok, akik a Zoom előtt ülnek, tényleg nézői lehetnek, sőt be is kapcsolódhatnak ennek a videó hírcsatornának az adásába.

Gardenö Klaudia: Ez az interjú-fűzér nagyon aktuális, hiszen sok szempontból reflektál a mostani helyzetünkre. Arról már beszéltünk, hogy a tanterem fogalma most merőben mást jelent, de ami a másik nagyon fontos kérdés, hogy honnan tudjam mit is higgyek el abból az információ/hír özönből, amit rám zúdítanak? Baromi nehéz kritikus szemmel figyelni, mert a visszafejthetetlenségig csúsztat vagy ferdítget minden egyes hír és ezek követhetetlen számban még egymásra is tevődnek.

Komán Attila: Egy elég erős kórkép is kirajzolódik a történetben. A cselekmény igazából borzasztó egyszerű: a darab a szemtanúk beszámolóin, interjúin keresztül végigköveti a tigris útját onnantól, hogy elszökött, odáig, hogy lelövik. De a sztori csak apropó ahhoz, hogy különböző társadalmi csoportokat és azok tipikus megnyilvánulásait mutassa be az egyes szereplőkön keresztül, legyenek azok állatok vagy emberek.

Mire helyezitek a hangsúlyt? A média felelősségére és súlyára? 

Gardenö Klaudia: Inkább az agresszív kommunikációs stílusra. De semmiképp sem aktuálpolitizálunk, inkább egy jelenséget mutatunk be. 

Berényi Andor: A hírek és a tények fogalma folyamatosan relativizálódik – ez a koronavírus kapcsán csodálatosan nyomon követhető, de persze ez már egy régóta tartó folyamat. Fogalmunk sincs, milyen hírcsatornáról tájékozódjunk, és bárhol bármit látunk, azonnal megkérdőjelezzük. Nem tudom, hogy az eredeti drámának ez-e a fő aspektusa, de a mi előadásunknak egyértelműen ez lesz.

Komán Attila: Szerintem ez a kérdés az eredeti műben is nagyon fontos nézőpont, csak a mi esetünkben valóban van egy hangsúly eltolódás: a különböző történések és események csak ürügyek egyfajta véleménynyilvánításra vagy önérdek képviseletre, arra, hogy mindenki magáról és a saját bajáról beszéljen vagy akár reklámozza önmagát. Ezt teszik a dráma szereplői és maga a videó hírcsatorna is – a saját narratívájának alapelemeiként használja fel és torzítja el a híreket. Nyilván mindenkivel előfordul, hogy nem tudja, mik az igazodási pontok vagy mit tekintsen hiteles információforrásnak, de kiskorúként vagy kamaszként ez talán még inkább nehézség. Részben ezért is találtuk ki azt, hogy az előadás végén legyen egy foglalkozás, egy játék, ami valamilyen módon a tudatos médiafogyasztás nehézségeire akarja felhívni a figyelmet. 

Formailag hogy kell elképzelni az előadást? Vannak benne élő és rögzített jelenetek?

Gardenö Klaudia: Igen. Az alapszerkezet az, hogy egy híradót nézünk, ahol a két riporter (Berényi Nóra és Börcsök Olivér) élő adásban vannak. Arra kérik a lakosokat, hogy aki látta a tigrist vagy van hozzáfűzni valója az eseményekhez, jelentkezzen be. Aztán az egyre több bejelentkezés által megkapjuk a feltételezhető történetet. Van néhány „kvázi élő” helyszíni riportunk is, ezeket fel kellett venni. Arra számítunk, hogy a diákok is bejelentkeznek majd és nem csak a színészeink nyilatkoznak. Azt szeretnénk, hogy olyan érzése legyen a nézőknek/diákoknak, mintha minden valóságosan ott és akkor történne, tehát ők is éppúgy az események részesei, mint a szereplők, épp úgy nézik a híradót, kommentálhatják a látottakat. 

Komán Attila: Az volt a célunk, hogy olyan koncepciót találjunk ki, ahol nem a forma rabságában van a tartalom, hanem ezek valahogy jól tudnak összecsengeni. Ezért lett az előadás kerete a videó híradó. De arra is törekedtünk, hogy a Zoom által adott dramaturgiai lehetőségeket kamatoztassuk. Kitaláltunk például egy chat forgatókönyvet, sokszor onnan jönnek be információk, vagy ott jelentkeznek be emberek. A Zoomnak ráadásul van egy olyan funkciója, hogy a beszélgetésen belül szobát lehet nyitni. Az az ötletünk támadt, hogy amikor a két riporter közül az egyik rájön arra, hogy brutálisan és önkényesen torzít a csatorna, ezért a korábban már megismert városvezetés-ellenes csatornához igazol át – megnyílik egy új beszélgetés a másik szobában. A két videó híradót természetesen párhuzamosan lehet követni, és természetesen egyik sem jobb a másiknál.

A bejátszásra szánt jeleneteket hogy tudtátok felvenni a karantén idején? 

Berényi Andor: Amiket mi felvételnek hívunk, azok az előadásban élő helyszíni riportokként fognak megjeleni ugyanúgy, mint a valós idejű Zoomos bejelentkezések. Azokat a jeleneteket választottuk ki, amikről úgy éreztük, hogy dramaturgiailag hozzátenne a történethez, ha valódi szituációba helyeznénk. Megpróbáltam olyan helyszíneket keresni, amik ott vannak a környékünkön vagy a családunk tulajdonában vannak: a kapubejárónk, a teraszunk, a nappalink – például ebből alakítottunk ki egy szép bank belsőt. Volt azért rendőri incidensünk is… A rend őrei megkértek minket, hogy függesszük fel a tevékenységünket. Sajnos épp ez volt a legtöbb szereplős jelenet, plusz ott az operatőr barátomat is megkértem, hogy segítsen, mondhatni egy mini stábbal forgattunk, de persze volt B opcióm és akkor oda átköltöztünk. 

Hogy zajlik majd az előadás? Vannak-e már iskolák, osztályok, akikkel megállapodtatok a játszásról? 

Gardenö Klaudia: Több hellyel is kapcsolatban vagyunk. Ha minden igaz, május 25-én tartunk egy teszt előadást az SZFE-n. Ez azért nagyon fontos, hogy kipróbálhassuk a technikát, hogyan működik a rendszer, ha sok ember csatlakozik, de természetesen a visszajelzésekre is nagyon számítunk, hiszen ismeretlen terepen járunk. Vannak iskolák, akikkel már felvettük a kapcsolatot Budapesten, Felvidéken, Erdélyben, de persze az a célunk, hogy minél több helyre „elvigyük”, minél különbözőbb közegekbe. 

De a kezdés előtt egy policyt azért adtok a kezükbe? Tisztázzátok a játékszabályokat, hogy például hogyan lehet bekapcsolódni, nem? 

Gardenö Klaudia: Minden esetben lesz egy technikai megbeszélés a kezdés előtt negyedórával, amikor megmutatjuk a különböző funkciókat és elmondjuk a lehetőségeket. Aztán ott van élőben a két riporter, akik bármire tudnak reagálni. Ha valaki túl trollkodja magát mondjuk a komment szekcióban, annak lehetnek következményei is. 

Mondjuk, letiltjátok?

Komán Attila: Persze. Egyébként az előadásba is beépítettünk egy ilyen részt, hogy egy adott ponton, amikor beindul a zúgolódás, aminek aztán a szétszakadás lesz a következménye, akkor a kezdő csatornához hű riporter hirtelen mindenkit elhallgattat és kikapcsolja a kamerákat, hogy ő maga egyedül uralhassa a beszélgetést. 

Berényi Andor: A lehetőség ott van a trollkodásra, de szerintem nem is bánjuk, ha lesz benne, mert ez bőven része ennek a világnak.

Komán Attila: Valójában az is a cél, hogy rábírjuk őket az interakcióra, hogy ne csak nézzék, hanem minimum kommenteljenek, vagy jelentkezzenek be, tegyenek fel kérdést, akár kamuzzanak valami sztorit, bármit, csak hogy ők is azt érezzék, hogy lakosok és az ő városukban történik ez az ügy.

Nehéz helyzetben vannak a mai fiatalok, hogyan kezeljék a médiumokat, hogy rakjanak rendet a saját fejükben. Mihez hogyan igazodjanak.  Az előadásotok ezt a kérdést feszegeti. Próbáltok megoldást is kínálni, vagy rájuk bízzátok, hogy az előadás kapcsán szűrjenek le maguknak következtetéseket? 

Berényi Andor: Van utána egy foglalkozás, egy közös játék, ami helyre tesz kérdéseket vagy felvet újabb kérdéseket, de semmiképp sem hagyjuk lógva az egészet. 

Gardenö Klaudia: Közben meg nem szeretnénk nagyon direkt üzenetet mondani azon túl, hogy kritikus szemmel kell figyelni a médiát. Azt szeretném, ha olyan lenne, mint egy jó beszélgetés vagy vita után, hogy azért maradnak kérdések, amin az ember tovább gondolkodhat. 

Komán Attila: Egy könnyen, szaloncukorból kicsomagolható üzenetet nem szeretnénk adni, ez inkább egy tudatosítás – ha lehet ezt mondani.

Akiket érdekel (iskolák, osztályok, tanárok, diákok, fiatal közösségek) a Tigris online tantermi színházi előadása, vegyék fel a kapcsolatot az alkotókkal a gardeno.dia@gmail.come-mail címen. 

A interjút  SPILÁK KLÁRA készítette.