„A túlzás az, ami szórakoztat” – Magukról készítettek előadást a szabadkai alkotók
2021. augusztus 3., kedd 10:24
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A Csókos Asszony Lovagjai című előadását is láthatta a közönség a 30. Thealteren. Erről a produkcióról olvashatják Bogya Tímea Éva írását. Az írása a thealter blog jr keretein belül született.
A Thealter blogját ITT követhetik.
Bogya Tímea Éva: Önök kérték
A Kosztolányi Dezső Színház 21 éve része a színházi életnek és most jött el az ideje, hogy önmagukról, vagyis inkább önmaguk mítoszáról készítsenek előadást, úgy, ahogy azt a legjobban tudják: idézőjelben és önironikusan.
Ennek a csúcsa Kucsov Borisz paródiája Urbán Andrásról, az előadás rendezőjéről és a színház vezetőjéről. A színészek kihangosítják a nép száján terjedő értetlenségeket munkájukkal kapcsolatban, például, hogy minek kell annyi meztelenség a színpadon. Abszurd helyzet, amikor nem különböztetik meg a szerep testét a színész testétől. A látszólag bulvár szintű monológok mélyén nagyon is valódi problémák rejlenek.
A Kosztolányi Színháznak fontosak a nézőik, ezért közkívántra elhoztak egy igazi zenés, táncos operettet. Ahogy mondják: most nem vetnek meg azért, mert szórakozni akarunk.
Csak hát az operett magyar nemzeti érték, műfaja klasszikusan nem az olyan kísérletező, politikus színházak repertoárján szerepel, mint amilyen a szabadkai csapat, de a THEALTER-en sem ez a főcsapás: általában alternatív előadásokra kerül a hangsúly. Vagy került eddig.
Mert A Csókos Asszony Lovagjai visszahódítja az alternatív esztétikának és közönségnek az operettet, és szétfeszíti annak kereteit. Az átdolgozott operettslágerek (zeneszerző: Szerda Árpád, dramaturg: Góli Kornélia, Oláh Tamás) és táncok (koreográfia: Fülöp Tímea) az operett játszási hagyományainak ismeretében és az urbáni színházi esztétika közötti feszültségtől válik olyan humorossá.
Persze csak a szabadkai színházra jellemző, fanyar humor ez, mert van abban valami szomorú is, ahogyan Mészáros Gábor ezüst flitteres rövidnadrágban, piros magassarkúban mesterien bánik egy parittyás ostorral és közben könnyek között mondja, hogy ő vajdasági magyar színész, vagyis nemzeti. Vicces, mert egyértelmű a dichotómia benne, de éppen ez az egyértelműség a szomorú benne.
Az előadás sok, mert sok akar lenni. Kikel magából, túloz és kritikusan mindenen kívül helyezkedik, iróniával, gyanakvással fordul a nagy nemzeti értékeknek kikiáltott paradigmák felé. Ez a túlzás az, ami szórakoztat, de ugyancsak ez az, ami fricskaként irányítja a figyelmet a klasszikusokban eleve meglévő, de elfelejtett szexualitásra, erőszakra és hamisságra.
(Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: A Csókos Asszony Lovagjai)
Fotó: thealterphoto2021