gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 24., péntek
    banner_bigBanner4

    „A VALÓS körülményekről” – Csernai Mihály sorai az új SZFE kollégiumról

    2021. február 6., szombat 10:31

    Csernai Mihály, az SZFE HÖK lemondott elnöke közösségi oldalán tette közzé az alábbi sorokat, amelyben az új kollégiumról ír.

    „Olvasgatom itt az interjúkat arról, hogy milyen csilivili, kacsalábon forgó képzésben lesz része az SZFE diákságának. Már sokadik sajtótermék hozza le azt, hogy lesz új kollégium is, ami „az eddigi 50 helyett 70 férőhelyes lesz”. Üdvözítőnek hangzik, igaz?

    A dolog szépséghibája, hogy kiszámoltam kockás papíron, és a kollégiumi bizottsággal is hitelesítettem, hogy valójában az SZFE kollégiumának eddig 58 saját férőhelye volt, és egy Egyetemhez közel lévő házban is voltak még szobák, ami +10 férőhelyet biztosított a kollégistáknak.

    Ez szerény számításaim szerint 68 férőhely. Ehhez képest kapunk egy 70 férőhelyes kollégiumot. Mindkét új kollégistának jó beköltözést kívánok!

    [Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a fent említett 68 férőhely eddig az Egyetem oktatási helyszíneinek közvetlen környezetében volt, ami elengedhetetlennek bizonyult a gyakran hajnalig tartó oktatási tevékenység okán.

    Ehhez képest két plusz helyért kellene jóval messzebb költözni (annyit lehet nyilvánosan tudni, hogy „valahol a 8-as busz vonalán” lesz ez a kollégiumi épület).

    Írom mindezt úgy, hogy engem, IX. kerületi lakosként ez még csak nem is érint. Csak, a döntéshozókkal ellentétben, tettem már be a lábamat az épületbe és ismerem a körülményeket. A VALÓS körülményeket.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram