Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „A városvezetés kész minden segítséget megadni” – A Fővárosi Önkormányzat közleménye az SZFE ügyében

    2020. október 16., péntek 22:15

    A Fővárosi Önkormányzat nem a Vidnyánszky Attila-féle kuratórium, hanem a tanszabadságért küzdő hallgatók közléseit, kezdeményezéseit tekinti továbbra is irányadónak a Fővárosi Önkormányzat és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésében.

    Ezért fenntartja felajánlását, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az intézmény autonómiájáért, tanszabadságért küzdő és az egyetem életébe történt törvénysértő beavatkozással bátran szembeszálló hallgatóknak tett.

    Ennek értelmében, amennyiben a hallgatóknak tanulmányaik folytatásához segítségre számítanak, és ezt jelzik a Fővárosi Önkormányzat vezetői felé, úgy a városvezetés a lehetőségeihez mérten kész minden segítséget megadni az SZFE diákjai számára.

    Budapest vezetése elkötelezett a tanszabadság és az egyetemi autonómia mellett és elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány és kinevezettjei a nyers erő politikájával akarja ellehetetleníteni az ország és Budapest egyik legjelentősebb felsőoktatási intézményének működését.

    Fővárosi Önkormányzat

    Fotó: Rácz Attila

    A péntek esti eseményekre Karácsony Gergely a Facebook-oldalán reagált:

    „A Színház- és Filmművészeti Egyetem bátor hallgatói ma este újra bizonyították, hogy nem adják fel elveiket, megvédik az igazságot és nem engedik, hogy az aljas politikai szándék tönkretegye álmaikat, amikért annyit dolgoztak. Mint annyiszor történelmünk során, most újra a szabadságukért és a szabadságért általában is kiálló fiatalok mutatnak példát nekünk és adnak leckét azoknak is, akik hátat fordítottak saját fiatalságuknak és egykori elveiknek. Büszke vagyok rátok!” 

    – írja a főpolgármester a Facebook-oldalán.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram