Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „A Vas utca egy szimbolikus hely már” – Vidnyánszkyék kiszervezik az adminisztrációt, majd az oktatást

    2020. október 13., kedd 19:12

    Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fölé rendelt alapítvány kuratóriumának elnöke és a Nemzeti Színház igazgatója a Spirit FM Exkluzív című műsorának adott interjút, és ebben hosszan beszélt az SZFE-n kialakult helyzetről.

    Azt mondta, szerinte az egyetemfoglalás kifulladt, és eddig az egyetem 50 dolgozója jelezte, hogy együtt dolgozna Szarka Gábor korábbi gépesített lövésztiszttel, akit az egyetem kancellárjának neveztek ki. Az együttműködő dolgozók között vannak titkársági dolgozók, és olyanok, akik az épületet vagy a színpadot szolgálják ki.

    „Nem a mi kuratóriumunk lett jogsértően kinevezve, hanem az jogsértő, ami ott történik” – mondta Vidnyánszky arra utalva, hogy szerinte az egyetemen egy hangos kisebbség, egy maximum 40-50 fős keménymag uralkodik, ők erőltetik az egyetemfoglalást, a többiek inkább tanulnának. Hogy honnan vette ezeket az adatokat, nem közölte.

    „Elég agresszív az a kisebbség, nehezen tud megszólalni a többség, erről is információink vannak. (…) Abban reménykedem, hátha a józan ész felülkerekedik” – mondta az egyetemfoglalókról. 

    Vidnyánszky szerint az ő céljuk az, hogy minél hamarabb elkezdődhessen az oktatás, ennek érdekében várhatóan

    először az egyetemi adminisztrációt, majd az oktatást is külső helyszínre szervezik ki.

    Jelenleg Szarka Gábor is egy külső helyszínen dolgozik, a jövő héten várhatóan az egész titkárság átköltözik egy másik épületbe.

    „A Vas utca egy szimbolikus hely már, teljesen mindegy, hogy lesz másik épület” – mondta Vidnyánszky, aki szerint egyébként is tervezték, hogy kiköltöznek a Vas utcából, mert nyáron karbantartási munkák sorát akarták és akarják elvégezni.  

    A kuratórium elnöke azt mondta, a kormány is biztatta arra, hogy költöztesse új campusba az egyetemet, erre most van forrás, és több helyszín is szóba jöhet, a belvárosban és kijjebb is.

    A rendező szerint ők megpróbáltak nyitottan állni a tiltakozókhoz: „Vannak olyan erők, akiknek a célja, hogy torzsalkodás legyen. Én még mindig hiszek abban, hogy ebben az országban együtt lehet élni úgy, hogy mást gondolunk a világról.”

    Forrás: atv.hu, Spirit FM Exkluzív, 444.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram