Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    „A végkifejletet ki fogjuk cselezni” – Saját darabját rendezi Göttinger Pál az Orlai Produkciónál

    2023. május 25., csütörtök 09:50

    Göttinger Pál már több előadást is színpadra állított az Orlai Produkciós Irodával együttműködve, a Belvárosi Színházban most A nulladik perc című új darabját viszi színre, amelynek egyik különlegessége, hogy az 1900-as párizsi világkiállítás idején játszódik. A június 16-tól látható komédia főszerepeiben olyan színészek láthatók, mint Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás és Ficzere Béla.

    A teljes interjú itt érhető el: KEPMAS.HU

    Május elején kezdődtek A nulladik perc próbái, az előadáshoz teaser is készült, amelyben az 1900-as párizsi világkiállítás képei villannak fel. A kérdésre, miért épp ez a korszak és esemény inspirálta író-rendezőként, elárulta: „Az előadásunk a 20. század hajnalán játszódik, vagyis egy korszak végén, egy új kezdetén. A címválasztásnak is ez az egyik oka – noha elsősorban kamaravígjátékról van szó, nem történelmi színdarabról. A történelmi hivatkozás most itt allegória inkább: egy derűlátó, optimista pillanatra hivatkozik, amikor az emberiség, de legalábbis Európa azt érezte: innentől minden jobb lesz. A hétköznapokat megkönnyítő, sosem látott találmányok özönlöttek elő, az emberek rácsodálkoztak a trolibuszra, a hangosfilm prototípusára, az óceánjáró hajókra, a liftre, a robbanómotorra, és még sorolhatnám.

    De a művészetek is addig sosem látott tömegeket szólítottak meg, ez kismillió pályatársuk mellett Rodin és Puccini kora is, a ragyogó nagyszínházaké, a rengeteg irodalmi-szellemi iskoláé, a kávéházaké.
    Ennek a derűs életérzésnek, szebb-jobb élet ígéretének volt a világtalálkozója ez az év Párizsban, ahol egyébként ükapám, a magyar szecesszió és a gödöllői művésztelep meghatározó alkotója, Körösfői-Kriesch Aladár is kiállító volt.”

    Azt is hozzátette: „A nulladik percnek operai vonatkozása is van: az írás egy Puccini-opera parafrázisa, amely egy válságban lévő házasságról szól. Van benne egy enigmatikus jelenet, ahol a férj indirekt, de nagyon szúrós utalással világossá teszi: tudja, hogy a felesége megcsalja. Erre a feleség azt mondja a férjének, hogy ő most bemegy az aprócska kabinba, ahol laknak, és ott fog várni. A férfi akár bejön utána, akár nem… ő abból mindent tudni fog. Ez a nagy tétre menő drámai pillanat, amelynek mégis van egy, a másik félnek döntési szabadságot adó szomorú játékossága: ez az, amiből a mi előadásunk kiindul.

    A Puccini-opera egyébként tragikus véget ér, mi viszont azt a végkifejletet ki fogjuk cselezni, mert az előadást könnyű néznivalónak számom, és noha az operai örökség miatt ebben is lesz valamelyest melodramatikus íz, mégis egy játékos, felszabadult történetet szeretnénk elmesélni. Reményeim szerint a kőszínházi bemutató ellenére az egész tónusa olyan lesz, mint egy nyári színházé.”

    A teljes interjú itt érhető el: KEPMAS.HU

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram