“A vers részben kegyelem, részben felfedezés” – A Költészet Napját ünnepeljük

Hagyományainkhoz híven a Színház Online szerkesztőségében is ünnepeljük a Költészet Napját. Ez alkalomból összegyűjtöttük kedvenc verseinket. Kedves Olvasó, fogadd szeretettel!

1964-től minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját, amelyre évről- évre irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, színházi előadással, rendezvényekkel készülnek az egész Kárpát-medencében.

A vers részben kegyelem, részben felfedezés, részben pedig harc a valamivel több kicsikarásáért, egy talpalatnyi föld elhódításáért a tudattalantól.” (Nemes-Nagy Ágnes)

Pető-Tóth Károly: Tettenért szavak

Mezítelenül megjelenik szemünkben
minden elhallgatott szó.
Hintázna bár hanghullámokon hajózva,
szökkenne bár szelek szárnyára szabadulva,
mégis mozdulataink foglyaiként irányítja tetteinket.

Pilinszky János: Mielőtt

A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.
A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt
tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.

Rainer Maria Rilke: TOVÁBB
Nemes Nagy Ágnes fordítása

És létem mélye fölzúg újra bennem, minthogyha tágabb volna partja, tágabb.
Mind rokonabbak vélem már a tárgyak, s mind tapadóbb a kép a két szememben.
Bizalmasom lett a Nevezhetetlen: rajzó elmém, mint fölcsapó madár-had,
a tölgyfalombból szeles égre szállhat, s a nagy tavak töretlen nappalának
mélyébe fúr, halakkal, a szivem.

Nemes-Nagy Ágnes: TANULNI KELL

Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek,
tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Pablo Neruda: Az én szívemnek

Az én szívemnek elég a te lelked, s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek, mik benned az álmok álmát aludták.
Tebenned él a mindennapos ábránd. Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti, te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben, akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta bánat ül rajtad, mint egy utazáson.
Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény, melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor a madarak, mik lelkedben aludtak.

Csoóri Sándor: NEKEM MOST ELÉG, HOGY SÜT A NAP

Nekem most elég, hogy süt a Nap.
A nyár agyagedényéről lepattognak a virágok.
Nekem most elég, hogy a fák mozdulatain túl a mozdulatlan hegyekig látok.
Tökéletes a messzeség és a magasság, mint a tenger vagy mint egy viharzó női test: szemem vonzáskörében itt remegnek s bizonytalanságukkal boldogítanak.
Nekem most elég, hogy süt a Nap.
Látom az elhagyott folyókat; keresik egymást,
látom az arcod a délutáni álom tenyerében
s a babafejű rózsák körmenetét körülötted.
Nem akarok semmire emlékezni, csak arra, ami ezután lesz, ami ezután lehet.
Fejet hajtok jövendő létem előtt, mert az még nem én vagyok, az még a mindenség maga.
Nekem most elég, hogy süt a Nap, hogy érezhetem az érzéketlen kövek melegét is –
Érlelem magamban a csodálkozást számotokra, hogy annak örömét hagyjam rátok a koponyám helyett.