Oberfrank Pál, Cseke Péter, Őze Áron, Szabó Máté, Simon Lajos fogalmazta meg gondolatait az idei Színházi Világnap alkalmából, a koronavírus miatt kialakult helyzetre reflektálva.
Oberfrank Pál, igazgató, Veszprémi Petőfi Színház:
Azt hiszem, meg kell éreznünk a tanítást mindabból, amit most megélünk. Talán túlzottan büszkék, dölyfösek voltunk, azt hittük, hogy mindent megtehetünk, hogy intelligenciánkkal, a mesterségessel is, legyőzzük a világot, amely rút lett, meggonoszodott, eluralkodott benne az irigység, a rosszindulat, azt hittük, bölcsek lettünk, és kiderült, hogy kicsik vagyunk és ostobák. Elég egy vírus, és megáll az élet, a határok lezárulnak, az ajtón kimenni is kockázatos, a hitélet is világhálóra hátrál, elmarad minden álom, rémálmok jönnek, minden értelmetlenné válik hirtelen, mert most valóban az egészség a legfontosabb. „A föld megőszült…” és hajfodrászra várunk… Mert élni akarunk, és tanulni is. Most megint sokan mindennél jobban vágyunk a szeretetre, a szépségre, a jóságra. Most nem érhetünk egymáshoz, most még a szerelem is korlátokba ütközik, most csak távolról nézhetünk egymás szemébe, vigyáznunk kell, hogy egymás leheletét elkerüljük. Most nem dolgozhatunk. Elvesztettük a ritmusunkat, a tempónkat, lelassult minden. Nagy önuralom, tudatos figyelem kell ahhoz, hogy jól éljük meg együtt, és mégis sokszor magányosan, a ránk szabott időt. És most minden úgy felértékelődik. Vajon mennyi ideig tartson ez a kényszerű némaság, hogy örökre belénk vésődjék, hogy soha el ne feledjük, és megjavuljunk általa. Felértékelődnek a lázas próbák, a szenvedélyes bemutatók, a becsülettel lejátszott előadások sora, a nézők felvillanyozó közelségében játszott stúdióelőadások, a színházi levegő közös csendje és belégzése, a katarzis borzongató mámora, a sírások és nevetések, amelyek most úgy hiányoznak. A tekintetek, a sóhajok, a vágyak, az érzések, az érintések, minden kis gesztus, amely egymás felé mutat, amely feltételezi, tudja, érzi, hogy Te vagy, alkotó és játszótársam, Te közönség, Te számtalan segítő, akik a csodáért éltek, dolgoztok. Most mindannyian együtt kell megálljunk, képzeletben kezet fognunk, hogy együtt lépjünk át egy új, eddig ismeretlen, hitem szerint jobb és tisztább jövőbe, ahová hivatásunkat, a színházat is magunkkal vihetjük egy közös, nagy katarzis élményével.
Cseke Péter, igazgató, Katona József Színház, Kecskemét:
Az idei év színházi világnapi üzenetre reflektálva, amiről Shaheed Nadeem beszél, az a bizonyos csoda a mi, kecskeméti színházi világunkban is benne van, amit idei szlogenünkként is választottunk:
“Társasjáték. Együtt hozzuk létre a csodát!”
Magam is úgy vélem, és sok alkalommal elmondtam, hogy a színház közösségi szertartás. Hiszek az előadások lélekre ható erejében, színészként, rendezőként és színigazgatóként is.
Ma viszont a koronavírus-világjárvány és a veszélyhelyzet miatt nem tudunk együtt lenni. Európában, de a világon is kevés színházban vannak előadások, ami nagyon szomorú helyzet. Ami vígasztalhat minket, az az, hogy az otthon maradás az egyetlen megoldás a járvány terjedésének lassítására, és ebben mi, színházi emberek példát mutatunk. Lemondunk a számunkra nagyon fontos dologról, a találkozásról a közönségünkkel és egymással.
Nagyon nehéz, de motivál bennünket a közönségünk érdeklődése az újszerű online tartalmaink iránt és az, hogy nem hallunk megbetegedésről a színházi világból. Más országokból több ismert ember, színész megbetegedéséről hallani. Reméljük, hogy ez így is marad.
Szabó Máté, művészeti vezető, Miskolci Nemzeti Színház:
Mit lehet mondani „kizökkent időben” a színházról? Ami adekvát és szellemes. Talán, amit a szellem mond Hamletnek: “Eszedbe jussak!”
Közönség, közösség. Ami most éppen saját érdekében, saját érdekünkben tiltva van. A „most” tiltva van, a „majd”-ért. Az idő többféleképpen telik, tudjuk, végtelenné is válhat egy pillanat. A színház mottója, „Itt a helyem” most is érvényes, csak a „mikor” kérdése jelent meg, de ha arra gondolunk valamikor, akkor már jobb egy kicsit, ha arra, hogy nemsoká, akkor megint csak. Egyszer majd: most lesz. Nem ez a most, hanem egy másik. Az. Ami már volt, de mégis más lesz. Ott a helyünk.
Őze Áron, igazgató, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros:
Kedves Nézőink, Barátaink! Drága Kollégák – mindenhol! Színházi világnap van ma. A dunaújvárosi Bartók Színház is megfogalmazta a saját üzenetét. Van színház és lesz színház. Sőt! A jövőben egyre fontosabb szerepe lesz a színháznak a közösségek felrázásában, az emberek összehozásában. A színház bármit el tud mondani. Most például azt: vigyázzanak magukra, vigyázzatok magatokra, és hamarosan találkozunk. Együtt leszünk ismét. A tapsok pedig most azokért szólnak minden nap este 8 órakor, akik az egészségügyben mindent megtesznek értünk. Köszönjük!
Simon Lajos, igazgató, Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján:
Kedves Színházszerető Közönség!
Évek óta nagy izgalommal készülünk március 27-ére. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban ez hagyományosan premier nap és természetesen a Színházi Világnapot is ünnepeljük. Az előadás előtt minden alkalommal a Zenthe Emlékplakett legutóbb díjazott színművésze olvassa fel a Színházi Világnap üzenetét.
A mai nap azonban más, ezért az üzenet is másképp szólt…
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében országszerte elmaradtak a közönség előtti élő rendezvények, így a Színházi Világnap is nagyon személyessé vált. Felértékelődött annak célja is. Színházvezetőként soha nem volt még ennyire fontos, hogy kifejezzem tiszteletemet a színészek, a színházi dolgozók előtt és kérjem a közönség szeretetét és támogatását. Ez mindig fontos, de napjainkban kiemelten!
Ma este premierünk lenne, de se előadás, se színész, se műszak, se néző, se vastaps. Pánti Mária gondolatai jutnak az eszembe: „ülök a sötét és kihalt nézőtéren/Othello, Romeo… hazamentek mind/Itt hagyták nekem tragédiájukat. (…) A sötét deszkapallón most tényleg nincs tovább”
Nagyon bízom a koronavírus-járvány lehető legkevesebb áldozattal járó gyors lefolyásában és abban, hogy belátható időn belül újra kinyithatnak a színházak és az egyéb játszóhelyek. Ünnepeljünk hát most „így”! Bizakodjunk és soha ne feledjük: „A színháznak megadatott a lehetőség, hogy szentéllyé váljon!”