Szepes Mária nevét a Pöttyös Panniból már gyerekként is ismertem, de a meghatározó, nagy műveit jóval később ismertem meg. A vörös oroszlán – ez a különleges műve – rám is, ahogy oly sokakra, erősen hatott. Bodor Böbe Venczel Verának keresett szerepet, amikor megtalálta a könyvet, s színpadra alkalmazta monodrámaként. A 2011-ben bemutatott felejthetetlen előadás most az eSzínház oldalán, egy jótékonysági közvetítés keretében látható. Ennek kapcsán kérdeztük Bodor Böbét.

Bodor Böbe: Kaposváron fiatal színésznőként épp egy olyan próbafolyamat közepén voltam, amiben eléggé kilátástalannak éreztem mindent. Kapaszkodókat kerestem, olyan irodalmi segítséget, amitől helyre billenhet az ember magába vetett hite. Véletlenül botlottam bele egy újságárusnál Szepes Mária Mágia-sorozatának könyveibe. Az öröm mágiája – úgy éreztem – pont jókor jött szembe. Az abban lévő gondolatok és a meditáció segített át a nehezebb alkotói folyamatokon. Innen számítom a kezdeteket, hogy megismerhettem a Mária által képviselt szellemiséget. Nagyon otthonos volt a világa és könnyen befogadható a látásmódja. Ezután olvastam el később több könyvét, így A vörös oroszlánt is. Akkor még sok mindent nem értettem belőle, csak a szívemmel éreztem az üzenetét.

Venczel Verával A Vígszínházban játszottak együtt. Hogyan született meg A vörös oroszlán előadás?

Bodor Böbe: A Vígszínházban egy öltözőbe kerültem Verával. Azonnal egymásra hangolódtunk, sok közös érdeklődésünk volt, többek között Szepes Mária világa. Vera jó barátságban volt Máriával, többször járt nála, sokat beszélgettek. Ő is részt vett különböző spirituális akciókban, a Szepes Mária Alapítványnak készített hangoskönyveket. Érdekelte az is, hogyha egy rendező most kérné fel egy szerepre, milyen karakterben látná őt szívesen. Azt hiszem, ez volt az a kulcsmondat, hogy elkezdjek gondolkodni valami különleges feladaton. Így kerestem méltó bonyolultságú történetet, izgalmas szerepet. Sugallatként jött A vörös oroszlán, meg vele a kétségek is, hogy a mű talán túl vakmerő vállalkozás. De nem tudtam elengedni az ötletet. Sőt, azt gondoltam, hogy talán Szepes Mária küldte a sugallatot egy másik dimenzióból. 

Lőrinczy Attila író, dramaturg volt az, aki a követhetőség és a realitás talaján tartotta a szöveget, ami így nem szállt el a spiritualitás szövevényességében, amire nekem erős hajlamom van. Jó, hogy Attila mellettem volt a szövegkönyv elkészítésénél. 

A mai beszélgetésünk előtt nagyon szomorú voltam, és arra gondoltam, hogy Verát igazán még nem is tudtam elgyászolni. Viszont ezt a kifejezést nem tudom vele kapcsolatban értelmezni. Foglalkozunk a spirituális tanokkal, tanulmányozzuk az élet törvényszerűségeit, tudjuk, hogy halál nincs, az élet örök, de hogy Veráról kell beszélnem, …mégis nagyon nehéz. Nagy űrt hagyott maga után. Csodálatos lélek és szellem. Nagyon hiányzik. Több volt ez nekünk, mint egy színházi barátság vagy egy alkotó közösség, lelkiekben mélyen gyökerezett a kapcsolatunk. 

Bonyolult, sok szálon futó történet Hans Burgner évszázadokon keresztül ívelő reinkarnációja. Melyek lettek a csomópontjai a regényhez képest sűrített anyagnak? Az örök élet misztikuma, az élet és halál kérdése, halhatatlanság? A darabban elhangzik, hogy jelmezeket cserélhetünk, de az élet örök. Ez az előadás vezérfonala?

Bodor Böbe: A szövegkönyv készítése során az már az első pillanattól megfogalmazódott, hogy minél kevésbé legyen szerteágazó a történet. Hans Burgner sorsát követjük végig a lehető legszűkebb, legsűrűbb útvonalon. Fontos volt, hogy a reinkarnáció folyamatát jól érthetően, szinte kézzel foghatóan közvetítsük. Amikor én a buddhizmus tanai között találkoztam a reinkarnációval, nagyon sok minden: félelem, aggodalom, kilátástalanság kioldódott belőlem. Nagyon hasznos tétele az emberiségnek, hogy az élet örök és van reinkarnáció. Szepes Mária erősen e mentén építette a maga világát, amiben központi szerepet játszottak a keleti filozófiák, a reinkarnáció tétele, a lélek fejlődéstörténete – ahogy az ember lebontja magáról a fölöslegessé vált információkat és mindentől megszabadulva képes végül a megvilágosodás állapotát elérni. Hans Burgner története is erről szól, miközben átmegy azokon a stációkon, melyeket egykor maga követett el – a karma törvénye, az ok-okozat működése élesen nyomon követhető.

Szepes Mária 1947-ben egy világégés, és saját néhány hónapos gyereke elvesztése után írta meg a művet. A vörös oroszlán az elfogadás, a megbékélés a szeretet könyve is?

Bodor Böbe: Főleg a megbékélésé, a szeretet kevésbé tanítható, az elfogadáson át vezet az út. A csodafegyver a kíváncsiság, és a tanulás visz el a megvilágosodásig. 

Férfi szerep Hans Burgneré. De talán épp a gondolatisága miatt „érdektelen” a neme. Hogy bárkivel megtörténhet. Ez is benne volt abban, amikor Venczel Verát ebben a szerepben látta?

Bodor Böbe: Kifejezetten Verára kerestem szerepet. Amikor felhívtam, hogy szeretném megcsinálni vele ezt a művet, mit szól hozzá, rögtön azt kérdezte, melyik női szereplőt gondoltam neki, hol keresse a könyvben? Mondtam, a neki szánt szerepet nem kell keresni, hiszen róla szól a történet, ő a főszereplö, a lélek, a lény, akivel mindez történik, akiről az egész könyv szól. Instrukcióként azt javasoltam, induljunk ki abból, hogy ő, Venczel Vera az, akinek ezek az előző életei, s most azért lett színésznő, hogy át tudja adni a színház nyelvén a benne foglalt tanításokat, és sajátjaként, személyes megéltséggel mesélje el a történetét. Elsőre ez talán meghökkentette, de próbálta így nézni a darabot. Annyit mondott viccesen, hogy hát ez azért nem az az egyszerű kis „csipkekesztyűs” szerep, az tény!

A monodráma szövege is nagyon nehéz, de ennél még nehezebb lehetett a lelki, fizikai benne levés. Egy nagyon megemelt trónus szerű széken ülve mondja végig a történetet. Milyen volt Venczel Verával a közös munka, a próbafolyamat?

Bodor Böbe: Egy erős kép jelent meg előttem, a levegőben ülve láttam őt a térben. Egy nagyon magas, forgó szék lett az egyetlen díszletelem. A díszítők az előadás elején mindig feltették Verát, a végén pedig leemelték.

Nagyon szép pillanat, erős a ritualitása.

Bodor Böbe: Nem volt tudatos, de ahogy a próbákon levették és „röptették” a levegőben, azt éreztem, ez hozzátartozik az egészhez. Csodálatos próbáink voltak. Hatalmas anyag, nehéz szöveg, amit Vera elképesztő tempóban és szorgalommal tanult meg. Nem kellett se színészileg, se rendezőként küzdeni az anyaggal, mert minden eszköze adott volt hozzá. Kiváló színész, csodás lélek, spirituálisan nyitott, nagyszerűen gondolkodó művész, könnyű volt vele az egész. Csak el kellett hinnie, hogy tud mindent, ha úgy tekintünk rá, előző életeiben megjárta már ezeket a sorsokat. Ez valahogy felszabadította a színészi játékát, átadta magát azoknak az információknak, amik a szövegben és a sorok között rejtve segítették az alkotói folyamatot. Varázslatos és csodálatos volt.

A Szepes Mária Díjat először Venczel Vera, ön és Lőrinczy Attila vehette át. A vörös oroszlán nyitotta meg az ön számára, hogy a későbbiekben tovább foglalkozzon Szepes műveivel? A Mágia-sorozatból könyvajánlókat készített, viszi tovább az ő gondolatait.

Bodor Böbe: Abszolút meghatározta, az előadás kapcsán ismerkedtem meg a Szepes Alapítvány munkatársaival, akik fantasztikus emberek, és a kialakult munkakapcsolat vitt el engem odáig, hogy mára az alapítvány munkatársa lehetek. Az előadás és a Verával való beszélgetések során egyre inkább azt éreztem, hogy szinte küldetés-szerűen belekerült az életembe, hogy Mária szellemi örökségét ápoljam, fenntartsam, népszerűsítsem.  

Az előadás az eSzínház közvetítésében látható. Nagyon erős a párhuzam, hogy ez olyan, az egykori vígszínházi előadás reinkarnációja. 

Bodor Böbe: Jótékonysági vetítés. Venczel Vera férje, Czapp György iparművész hozta létre a Venczel Vera Emlékdíjat, amit díszlet- és jelmeztervezőknek ítélnek oda. Csodálatos kezdeményezésnek tartom. Az online előadás jegybevétele a díjat támogatja.

Az előadás zárómondata: Emberólomból emberarannyá lettél. Nagyon rímel ez a gondolat Venczel Verára is. 

Bodor Böbe: Mennyit hallottam ezt a mondatot Verától, nem csak az előadás kapcsán, de a mindennapokban is. Sok egyéb gondolatot is idézett Szepes Máriától, de ez volt a kedvence. Emberarannyá lenni, azaz kicsiszolódni, pont az, amiről Hans Burgner lélekfejlődése szól az előadásban. A félelemből a megnyugvás felé, a káoszból a harmónia felé haladva, letisztulva, megvilágosodva, ez az emberarany. Amikor az ember a labirintusból előre és felfelé haladva kihozza magából a legjobbat, a legtisztábbat, a legegyszerűbbet.

A megjelenése után nem sokkal bezúzták, néhány példány úszta csak meg, s a rendszerváltásig csak szamizdatban lehetett olvasni. 1989-ben az akkor kiadott Szepes könyvek felrobbantották a könyvpiacot, meg talán divat is lett. Ma hol helyezkedik el a Szepes életmű?

Bodor Böbe: Ennek a szellemiségnek nagy keletje lett, sokan alkalmazzák az ő látásmódját a saját életükben. A könyvpiac megtelt az ehhez hasonló témákat feldolgozó modern könyvekkel, de Szepes Mária nem tud feledésbe merülni. Az igazi, az esszenciális, a klasszikus, az alapok még mindig nála találhatók meg leginkább. Még ma is elkapkodják a könyveit, az érdeklődés még mindig nagy iránta.

Úgy tűnik, Böbének a rendezés lett a mostani élete, a színjátszás távolabbra került. Azt eleresztette vagy eleresztették?

Bodor Böbe: Magamra már főleg rendezőként gondolok. Inkább én eresztettem el a színészetet, mert mint életformát, már nem éreztem a magaménak. De a szinkronban szívesen dolgozom, a színészet nem múlt el belőlem egyáltalán, vannak tanítványaim, akikre nagyon büszke vagyok és előfordul, hogy fellépek irodalmi estjeimmel és Szepes Mária Pöttyös Panni meséivel, sőt a filmezés is kifejezetten érdekel. A rendezés elég komplex feladat, szeretek kívülről, egyben rálátni a dolgokra, megtalálni a mozgatórugókat, izgalmas követni, ahogy megszületik egy előadás. Az utóbbi időszakban egy Frida Kahlo életéröl szóló előadást és Egressy Zoltán Portugálját rendeztem meg. Sajnos az elmúlt évek világszintű történései sok mindenben akadályt képeztek a színházi munkáim során, de ennek ellenére továbbra is rengeteg ötletem van. 

Szerző: Marton Éva