Jövő szombaton, július 20-án láthatjuk Le Lac des Cygnes  Ballet Preljocaj társulatának Hattyúk tava c. kortárs balettjét a Margitszigeti Színházban. A színház igazgatójával, az egykori balett művésszel, Bán Teodórával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló tükröződésről, a színház jelenéről és múltjáról, Az ős Csajkovszkij-változatról, neoklasszicizmus szerepéről, Angelin Preljocaj hangszerelte belettról, az elektropop és a klasszikus zene egymásra találásáról, egykori balettművészi múltról, a Hattyúk tava időtlen szimbolikájáról, a mai kor lenyomatairól és az ellentétpárok egymást kiegészítő szerepéről… Csatádi Gábor interjúja.

A tükörképről mi  jut elsőként az eszedbe?

Az, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színház kapcsán is érdemes a múltat a jelennel, a múlt szabadtéri színházát a jelenlegivel összehasonlítani. Ez nagyon szép, pozitív tükörképet mutat, nincsen szégyellnivalónk e téren. Már a kezdetektől fogva nagyszerű és világhírű produkciók mutatkoztak be a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadán.

A 2013-as felújítást követően még inkább igaz, hogy szinte folyamatosan érkeznek nemzetközi társulatok a Margitszigetre. A tükörképről még az is eszembe jut, hogy nap mint nap tükröt kell tartanunk magunk elé, önvizsgálatot kell végeznünk, hogy megfelelően tettük-e a munkánkat. Felelősséggel teszem-e azt, amit tennem kell, mint színházi vezető, mint producer, mint színházigazgató? Megtudok-e felelni ezen kiváló előadók, produkciók elvárásainak úgy, hogy ez a nézők örömével is találkozzon? Ehhez elengedhetetlen a megfelelő alázat a színház és a színházi szakma iránt.

Az Angelin Preljocaj által koreografált Hattyúk tava hogyan tükrözi vissza ama egykori, őseredetinek tartott Hattyúk tavát és ezt a mai világot, amelyben most megelevenedik?

Ez az balett – amely majd július 20-án debütál a Margitszigeten – nagyon izgalmas, nagy kihívásokat jelentő előadásnak ígérkezik.  A klasszikus Csajkovszkij-alapokra építve a modern, mai elemek is helyet kaptak a koreográfiában. Mai látványvilág és elektronikus zene is keveredik a klasszikus zenei részek közé. Hozzám igen közel áll ez a meseszerű világ, amelyben az a csodálatos fehér hattyú megjelenik. Ezt

Érzem azonban, hogy ugyanakkor elemi módon közvetíti azt a világot is, amelyben ma élünk. Általában a jó és a rossz, fehér és fekete „oldalak” dramaturgiájára épül a legtöbb balett cselekménye, itt, A hattyúk tavában ez a kettőség egyetlen személyen belül nyilvánul meg. Ez az a balett talán, amelyik a legszemléletesebben képes megmutatni, hogy mi magunk is egyszerre vagyunk jók és rosszak. Azt hiszem, hogy ez A hattyúk tava kiválóan alkalmas lehet arra, hogy ezt a nagyon emberi sajátosságot azoknak is nagyon tisztán, líraian megmutassa, akik mindezeket nem a szavakon keresztül tudják vagy szeretnék megérteni.

A balett mint mozdulatművészet igencsak embert, izomzatot, állóképességet próbáló: hogy emlékszel, fizikailag, mentálisan mennyire vett igénybe téged?

Komoly sportteljesítményhez is mérhető az a formálódási folyamat, míg a klasszikus balett alapjaitól elindulva kiforrott balettművésszé válsz. Hiszen itt a test formálódik eszközzé, amely így kifejezéseket tud aztán közvetíteni. Hosszú procedúra során tanul meg a test olyan dolgokat, amelyek segítik őt, hogy az érzelmi üzenetek meg tudjanak jelenni konkrét mozdulatokban.

A néző nem látja mindezt a rengeteg munkát, csak azt, hogy milyen szépen, tehetségesen mozognak, mozdulnak a színpadon. A balett képessége az adott egyénnél vele született tehetség,   csoda! A balett azonban tudatosságot is formál, ezáltal válik szakmai szemmel is értékelhető produkcióvá egy-egy előadás.

Ez a konkrét előadás hogyan jutott el a Margitszigeti  Szabadtéri Színházba?

Láttam ennek az együttesnek ezt az előadását, nagyon megszerettem, és kifejezetten megkerestük és meghívtuk őket, hogy  lépjenek fel A hattyúk tavával.

Hiszen teljesen más a mai környezet, mint az a több mint száz évvel ezelőtti, amikor az a bizonyos őskoreográfia jött létre. Ám az emberi kapcsolatok, kapcsolódások vagy kapcsolódni nem tudások azóta sem változtak alapvetően semmit sem. És ezt ez a koreográfia ugyanolyan mély, lírai módon képes lekövetni. Ez nagyon tudatos, ügyesen kiválasztott kompozíció.

Milyen élményeid vannak arról, mikor annak idején te magad is táncoltad ezt a balettet?

A mai napig elementáris élmény, ha Csajkovszkij-zenére táncolhatok. A zene és a mozdulat, az ember és a lélek – ezek elválaszthatatlanok egymástól. Számomra ezek örökérvényű kapcsolatok, ellentétpárok, és biztos vagyok, hogy mindazoknak is, akiknek már szintén részük lehetett ebben. Ez egy olyan mű, emlékszem, amely minden sejtemet képes volt megszólítani. A balett számomra az a műfaj, amelyen keresztül minden érzelmem, érzésem, szavakban nagyon nehezen kimondható gondolatom ki tudtam fejezni.

Ma, most talán fokozotabban is fontos, hogy ezen Hattyúk tava segítségével is ezt a fekete-fehérnek leképezett, bennünket körülvevő világot az elvágólagosságok, egymást kizáró elemek helyett árnyaltabban, líraibban és az előbbieknél mélyebben lássuk, nem?

Kétségkívül ez az üzenet is benne van számunkra, akik ma, most élünk. Nagy valószínűséggel 1874-76 között, amikor ez a balett íródott, ezt az üzenetet hangsúlyosan kiérezhették e műből.

Ennek a két ellentétnek mégis ott kell lennie egymás mellett, meg kell férniük egymással. A tőlünk eltérőnek, különbözőnek az elfogadását mindig, újra és újra tanulnunk kell. Mert mindig szükséges, fontos megtalálni azt, hogyan éljünk az eltérő világaink ellenére egymás mellett.

Szerző: Csatádi Gábor