Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    Abúzus vádja miatt kizárta a Spirit Színházat a Független Előadó-Művészeti Szövetség

    2021. augusztus 10., kedd 15:26

    Perjés János, a színház alapító-tulajdonosa ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt tettek panaszt – közölte honlapján a FESZ.

    A FESZ közleménye:

    A Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége a 20/2021. számú határozatával a Spirit Színház Nonprofit Kft. tag kizárásáról döntött. 

    A kizárási eljárás elindítását a FESZ-hez benyújtott, Perjés János tulajdonost érintő panaszbejelentések alapján lefolytatott vizsgálatról készült jelentésben tett vizsgálóbizottsági javaslat indokolta. A vizsgálati jelentés hat sértett panaszát tartalmazza, további panaszosok teljes anonimitást kértek.  

    A vizsgálóbizottság a vizsgálat során tudomására jutott információk és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a Spirit Színház Nonprofit Kft. vezető tisztségviselői tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt álló tulajdonosa a színház tevékenységében döntéshozóként vesz részt, közvetlen és érdemi befolyása van a műsorpolitikára, a szerződtetésre, a pénzügyi folyamatokra, ily módon nem formális hatalommal rendelkezik a foglalkoztatottak felett. 

    A vizsgálat során feltárt események, a beszámolókban leírt esetek a bizottság megállapítása szerint a hatalommal való visszaélés különböző megnyilvánulási formái: 

    – félelemkeltő magatartás 

    – fenyegetés 

    – verbális abúzus 

    – fizikai veszélyeztetés, kisebb súlyú fizikai erőszak 

    – kiskorú foglalkoztatása az adott tevékenységre vonatkozó szülői engedély nélkül.

    A FESZ 2019 novemberben meghirdette a Biztonságos Terek Projektet, és több tagszervezetével együtt etikai nyilatkozatot ( https://ahang.hu/biztonsagosterek/) fogadott el, amelyhez számos színházi szervezet csatlakozott. Ekkor dolgozta ki a FESZ azt az eljárásrendet, amelyet a jelen etikai eljárásban is alkalmazott. A FESZ az etikai nyilatkozatban meghatározott alapelvek és magatartási szabályok érvényesítését tagszervezeteitől is elvárja, ezért az eljárásban azt vizsgálta, hogy a panaszokkal érintett magatartások hogyan minősíthetőek ezen elvek és magatartási szabályok szempontjából.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram