A Dr. Széphelyi Zoltánt is megformáló, erdélyi származású, szabadúszó színésszel a Nők Lapja online kiadása beszélgetett.
“Most éppen nem próbálok. Lett volna ugyan egy bemutatónk a Trafóban, de különböző okok miatt el kellett halasztanunk a következő évadra. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelenleg „csak” játszom az aktuális előadásainkat, még ebben az évadban a Pintér Béla Társulattal A Sehova kapuját, a Parasztoperát és Orfeum vacsoraszínházában az Apád fülét, illetve ami nagyon izgalmas, hogy június 9-én jövünk a Thália Színházba a Vidéki Színházak Fesztiváljára egy kecskeméti darabbal, Thornton Wilder A mi kis városunk című előadásával. Nagy örömömre szolgál, hogy ezt az érzékeny előadást elhozhatjuk a fővárosi közönségnek is. Egy nyugat-amerikai kisváros életébe kapunk bepillantást, 13 évet ölel fel a cselekmény, mely arról szól, hogy mennyire fontos lenne, ugyanakkor mennyire képtelenek vagyunk az élet fontos pillanatait a maga teljességében megélni és az örökkévalóságig kitágítani. A darab érdekessége, hogy szinte nem használunk semmiféle díszletet vagy kelléket, hanem például a hangkulisszából érkeznek az egyes kellékek hangjai, a végén pedig van egy csavar… de inkább nem akarok spoilerezni” – mesélte Adorjáni Bálint, aki a Vienna Blood című BBC sorozatban is szerepel majd.
A kérdésre, hogyan éli meg az idő múlását, elárulta: “40 éves koromig igazából nem is nagyon foglalkoztam vele, akkor viszont el kezdett foglalkoztatni a gondolat, hova jutottam, mit értem el eddig, hol tartok az életemben. Azon elmélkedem, hogy valójában mi a boldogság, és meg tudjuk-e ragadni és kiteljesíteni igazán a fontos pillanatokat, mert szerintem a boldogság csupán pillanatokból áll, és minden azon múlik, hogy meg tudjuk-e élni. (…) A megváltoztathatatlan dolgok elengedésének és a pillanatok megélésének a képessége szerintem hatalmas erény, és valószínűleg a boldogság kulcsa. (…) A legnagyobb kihívás saját magunkon, a gúzsba kötő kötöttségeken túllépni.”
Azt is hozzátette: “Ha valaki maximalista, kialakul az a félelem, hogy nem szabad rosszat csinálni, hibázni, ami megint egy olyan béklyó, amit el kell engedni, főleg ha az ember ilyen pályát választ, mint a színészet. Szabad hibázni, ér próbálkozni, mert így lesz meg a jó megoldás, és nem akkor, ha egyetlen úthoz ragaszkodunk görcsösen. Hatalmas erőt és szabadságérzetet ad az embernek, ha sikerül önmagát meghaladni és legyőzni egy félelmét. (…) Hiszek abban, hogy amit beletöltünk a „nagy, közös rendszerbe”, az tulajdonképpen szétágazik, mint egy fa ágai. Ha megszólítok valakit és segítek neki, akkor az a valaki segíteni fog majd másnak.”
Arról is faggatták, mit gondol napjaink sorozatgyártásáról: “Az elmúlt néhány év negatív hatásai még inkább felerősítették azt az igényt, hogy a televízióban főként szórakoztató műsorokat akarnak nézni az emberek. Nyilván van bennem némi elfogultság, de büszke vagyok rá, hogy a Mellékhatás című sorozattal minőségi tartalmat és a szórakozás mellett valami pluszt is adhattunk.”
A teljes interjú ITT érhető el.