Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Ahogy tetszik – Online látható Borbély Alexandrával és Tasnádi Bencével

    2021. december 6., hétfő 17:43

    December 8-án, szerdán a Katona József Színház előadása lesz műsoron a SzínházTV-ben, méghozzá William Shakespeare tollából. Az Ahogy tetszik című előadás két főszerepét az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra és a Junior Príma-díjas Tasnádi Bence alakítja Kovács D. Dániel rendezésében.

    William Shakespeare nyomán, Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával a szövegkönyvet írta Závada Péter.

    Ajánló a darab elé:

    Nincs az az ármány, intrika, cselszövés, ami olyan messzire űzhetné az embert, mint a vágy egy másik iránt, mint a szorongás, hogy magányos marad, és mint a pánik, hogy talán mégsem azt kapja majd, akivel boldog lehet. Négy emberpár bolyong az ardeni erdőnek nevezett helyen, hogy ha sehol másutt, ott végre legyőzze a félelmeit, és próbára tegye magát és a másikat.

    Akik pedig nem a szerelemben utaznak, bölcsek és bolondok, köszörülik az elmét, folyik a szó – de mindez azzal a pofátlansággal, elevenségel és stílussal, amivel Shakespeare kortársai találkozhattak a színházban, az irodalmi értékeket felhasználva, és nem felmutatva.

    „Shakespeare korában a „színház” nem egyszerűen a bemutatók helyszí- nét, az előadás befogadóhelyét jelentette, hanem azt, amit Shakespeare az Ahogy tetszikben kimond, s ami a Globe bejáratát is díszítette: „Színház az egész világ”. Vagyis Shakespeare valóban színház és élet teljes szinté- zisére törekedett, ez a szintézis „egészen dús színskálájú mindenséget foglalt magában”, „az emberi élet teljességét”. Ebből érdekes kultúr- történeti tény következik.

    Ahogy a színház kezdett fokozatosan eggyé válni azzal a képpel, amit ma is kifejez, amit ma is jelent a számunkra – „rivaldafény és arcfesték jelképezte szűk kis világ” – vagyis ahogyan az elbeszélő (epikus) színházat felváltotta a naturalisztikus színház –, így lett egyre fontosabb a (vizuális) valósághűség, a látvány. A kezdetekben elég volt a jelzésszerűség; a közönség a képzeletével pótolta a hiányo- kat. Shakespeare mindig is ez utóbbit támogatta. S talán épp ezért sem igényelték, hogy a nőket valóban nők játsszák – úgy vélték, a bevált férfi (azaz fiú) színészek is megfelelnek e célra. Nem zavarta őket a megjelení- tés bizonyos esetlegessége, a dísztelen színpadon a láthatatlan valóság oly mértékben volt jelen.” (Ács János nyomán)

    Jegyet itt tudnak váltani.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram