Március 24-én a Kozák András Stúdióban bemutatta ÁJLÁVJÚ! (Te édes, de jó vagy, légy más!) című musical-revüjét a Vörösmarty Színház Lendvai Zoltán rendezésében. Két nő, két férfi, renegeteg kombináció, párkapcsolati sémák, irónia, sok-sok zene, még több jelmez, hatalmas háttérmunka. A két nő: Váradi Eszter Sára és Varga Gabriella, a két férfi: Egyed Attila és Keller János.

Megőrülünk az egyedülléttől… aztán megőrülünk valakiért …aztán néha tőle.

Mikor egyedül vagyunk társra vágyunk, mikor megtaláltuk sokszor egy kis magányra, és amikor megkapjuk bármit megtennénk, hogy ne érezzük magunkat egyedül.

A világ talán legnépszerűbb Off-Broadway musicale rólunk szól, jelenetei bárkinek ismerősek lehetnek a saját életéből. A négy színész számtalan karakterbe bújva tárja elénk szerethető botladozásainkat a Boldogságért.

Váradi Eszter Sára szerint igazi csapatjáték az előadás, hiszen a háttérben elképesztő munka folyik annak érdekében, hogy a négy szereplő takkra beérjen az éppen aktuális szerepébe: 

„Elképesztő munkát tesz bele mindenki. Azt gondolom, ha színházban van olyan, hogy csapatjáték, akkor ez tényleg az. Nem tudom elmondani, hogy mennyire hálásak vagyunk a háttérnek, mert itt úgy dolgoznak velünk az öltöztetők, a kellékesek, a fodrász, az ügyelő, a hangosítás – nem akarok senkit kihagyni – …Itt mindenki azon van, hogy mi beérjünk a jelenetre, hogy úgy nézzünk ki, ahogy ki kell nézni. Megható, nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen, hogy azt éreztem, hogy ennyire akarja ezt mindenki. Nagyon jó érzés.”

A sok karakter nyilván nem csak a jelmezben jelenik jelenik meg, a színészeknek pedig olykor kell, hogy legyen egy-egy olyan, aki kedvesebb a szívének. Varga Gabriella a sok-sok szerepből nem is igazán tudott kedvencet választani, aztán végül mégiscsak lett egy-két-három olyan figura, akit ki tudott emelni:

„Szeretem a teniszezős lányt, mert az nagyon más, mint én, egy nagyon elrajzolt karakter. De valójában több mindent szeretek, szeretem a legvégét, ahol öregek vagyunk Attilával. Tulajdonképpen az első jelenetet is szeretem.”

Keller János pedig ebben a nagy rohanásban, őrületes átváltozásban is meglátta a pozitívumot, ami már a próbafolyamat kezdetén sejthető volt:

„Az már az elején kiderült, hogy miután rengeteg karaktert kell eljátszani, nem lesz egy könnyű feladat. Ezzel a rengeteg öltözéssel, parókával együtt valóban nagy rohanás. Miközben egy óriási lehetőség: gyerekkortól eljátszani az egész életünket mondjuk nyolcvan éves korig, szerintem ez nagyon nagy lehetőség egy színésznek. Úgyhogy ilyen szempontból egy ajándék. Nagyon jó, amikor szélsőséges, vicces karaktert kell életre kelteni, de az is jó, amikor az ember lelkéből kell valamit megszólaltatni. Pont ez is jó ebben az előadásban, hogy mind a kettő megtalálható.„

És miután életünket ez a bonyolult hálórendszer fonja körbe, amit úgy hívunk, hogy a „kapcsolataink”, így a nézőtéren helyet foglaló minden egyes néző érintettnek érezheti magát.

Az öröm és a bánat pedig mi másban szólalhatna meg leginkább, mint a zenében: a zongoránál Réti Anikó Manó, a hegedú húrjait pedig Horváth Elemér húzza szívszaggatón.

További előadások: ITT. 

Fotó: Cserta Gábor