1972. november 4-én hunyt el Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész. A 20. századi magyar színjátszás kivételes tehetségű alakja. A Kultúra.hu oldalán Szakonyi Károly emlékezett a művészre.

Szakonyi Károly szavaival:

„Csodálatos színész volt! Akik ismerhették, nem feledhetik alakításait, a kissé korpulens alakját, komikus fintorokba, pánikos kétségbeesésbe, harsányságba váltó játékát, kissé gyors beszédét és a hangját – a néha crescendóba csapó, éles hangját. Máig fülembe cseng Mendoza, a rablóvezér szentimentális dallamú szavalása a Tanner John házassága egyik jelenetében: „Ó, Lujza, Lujza, Mendóooza Lujzája, Lujza Mendóozája…”

De ugyanígy Szellemfi kétségbeesett kiáltozása a sötétben, amikor vélt szerelme (Dajka Margit) a nádasba csalja, ahol pórul jár. Vagy ott volt nagyszerű alakítása a Pillatás a hídról című Miller-drámában, aki az unokahúgába szerelmes, és féltékenységből a bevándorló, fiatal honfitársát feladja a rendőrségen. Micsoda indulatos Eddie Carbone volt! Máskor meg, a Gorkij-darabban a bibliai bölcsességű vándor Luka. A titokzatos öreg az éjjeli menhely nyomorultjai között. A Vámos László rendezte emlékezetes Hamletben Poloniusként csupa jóság és becsület. És milyen ravasz és számító Peacock a Koldusoperában! Film- és tévészerepek őrzik játékát a késői kornak. Kossuth-díjjal  és más művészeti kitüntetésekkel méltatták művészetét.

Amikor Lengyel György a Madáchban szerepet osztott Ördöghegy című darabomhoz 1968-ban, az egyik alakot rá bízta. Megkapta a példányt, aztán néhány nap múlva a lakásán találkoztunk.

A szerep egy szertelen természetű, de könnyen pánikba zuhanó figuráról szólt. Azt mondta, örül neki, mert éppen olyan, mint ő” – fogalmaz a Kultúra.hu oldalán Szakonyi Károly.

Az író nemrég Márkus Sándor alakját is felidézte.

Pécsi Sándor pályájáról:

Pécsi Sándor 1944-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, majd a Miskolci Nemzeti Színház társulatához szegődött. 1946-ban a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházhoz szerződtették, majd 1948-tól haláláig, 1972. november 4-ig a Madách Színház társulatának volt a tagja.

A Kossuth-díjas művész több mint félszáz játékfilmben szerepelt. Szerepeiben sírva tudott nevetni és nevetve sírni. Görcsei, zavarai, gátlásai, életvidám harsánysága és szelídsége összeötvözve fémjelzik azt a személyiséget, aki Pécsi Sándor volt – írja színházi szerepeiről Cserje Zsuzsa a Zempléni Múzsában megjelent Emlékezés Pécsi Sándor színművészre című cikkében.

„A legfiatalabb öregember”, ahogy Pécsi Sándort nevezték, megállás nélkül játszotta a koránál jóval idősebb szerepeket. És milyeneket! Eddie Carbonet a Pillantás a hídrólból, Percsihint a Kispolgárokból, Lukat az Éjjeli menedékhelyből, Andrejt A három nővérből vagy a polgármestert a Revizorból. Az orosz klasszikusok különösen közel álltak hozzá, Shakespearetől azonban idegenkedett. 

Halálára így emlékezett Huszti Péter: „Nagyon szép ősz volt 1972-ben. Még november elején is napozni lehetett a próbák szünetében. Aznap Sanyi nagyon jókedvű volt. Előtte való napon látta Brook Szentivánéji álmát az angol színház vendégjátékában, és teljesen fellelkesült. Ő is tótágast állt a színpadon, hogy lássuk, milyen jó fizikai kondícióban van. Izgatottan készült a Falstaffra, bár nem szerette Shakespeare-t, de erre a szerepre azt mondta, olyan Pécsi Sándoros. Mi Vámos Lászlóékkal párhuzamosan Németh László Árulóját próbáltuk a Stúdióban. November 4-én reggel Vámos Laci rémülten benyitott a hírrel: „Meghalt Pécsi Sándor!” Igazi színészhalál volt: megállt a szíve, kezében a Falstaff gyűrött példányával. Ötvenéves volt.”

Forrás: Kultúra.hu, MTI, Közönség.hu