1923. március 22-én született Marcel Marceau, a pantomim egyik legnagyobb mestere.

Marcel Mangel néven Strasbourgban egy lengyel-ukrán zsidó származású családban látta meg a napvilágot. Már gyermekkorában elbűvölték a némafilmek, nagy hatással voltak rá a híres komikusok: Charlie Chaplin, Buster Keaton, Stan és Pan, a Marx testvérek. Családja Franciaország második világháborús német megszállásakor a Vichy-bábkormány fennhatósága alá tartozó Limoges-ba menekült, apját 1944-ben deportálták és Auschwitzban halt meg. Marcel 1942-ben csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, amelynek egyik vezetője unokatestvére volt, ekkor változtatta meg nevét a francia forradalom Byron által is megénekelt tábornoka, Francois Séverin Marceau tiszteletére.

Zsidó gyermekeket bújtatott és menekített a semleges Svájcba, ekkor kezdett „mimezni”, hogy védencei csöndben maradjanak, amikor az Alpokban átkelnek a határon.
Párizs felszabadulása után, 1944 augusztusától – mivel jól beszélt angolul – a francia hadsereg összekötő tisztje lett a 3. amerikai hadseregnél.

A háborút követően beiratkozott a színiiskolába, pantomimot tanult. Néhány évig Jean-Louis Barrault társulatában játszott, ekkor aratta első sikerét a Baptiste című pantomim Harlekin szerepében. 1946-ban saját társulatot alapított, a következő évben a rögtönzésen alapuló commedia dell’arte és a japán no színház elemeit felhasználva bemutatta első mimodrámáját Praxitelész és az aranyhal címmel.

Marceau 1947-ben teremtette meg a csetlő-botló, mindenben balszerencsés kisember, Bip alakját, aki kurta szárú, szűk nadrágban, csíkos trikóban, gyűrött kalapjába vörös virágszálat tűzve, fehérre meszelt Pierrot-arccal jelent meg a színpadon. A csavargó poéta alteregója lett, idővel szinte eggyé vált vele, Bip egész sorozat főszereplője lett, köztük volt a Bip, az utcák muzsikusa, a Bip, a matador, a Bip öngyilkos lesz, a Bip egy modern estélyen és a Bip, a katona.

Marceau 1948-ban mutatta be második pantomimdarabját Halál hajnal előtt címmel, majd 1949-ben létrehozta Compagnie de Mime Marcel Marceau elnevezésű pantomim-társulatát. 1947 és 1955 között 25 mimodrámát készített, a leghíresebb a Három paróka, a Július 14 és a Don Juan. 1951-ben Gogol A köpönyeg című művének feldolgozása a nemzetközi elismerést is meghozta számára. Bejárta a világot, az Egyesült Államokban a televízióban is fellépett, 1956-ban Emmy-díjjal tüntették ki, 1968-ban Budapesten, az Erkel Színházban bűvölte el a közönséget. 1969-ben a párizsi Zenés Színházban pantomimiskolát alapított, 1978-ban egy újabb tanodát indított útjára.

Alakításaiból virtuozitás, gazdag fantázia és kifejező erő sugárzott. Filmeken is megmutatta tehetségét: az Első osztály című filmben 17 különböző szerepet játszott, a Shanks című alkotás főszereplőjeként süketnéma bábos volt, a Barbarella című erotikus sci-fiben Ping professzorként beszélő szerepet kapott. Mel Brooks Némafilm című komédiájában saját magát alakította, ironikus módon az ő szájából hangzott el a film egyetlen szava: Nem! – kiáltotta, amikor Brooks azt kérdezte tőle, szerepelne-e a filmben.

Marceau háromszor nősült, házasságaiból két fia és két lánya született. Művészetét számtalan magas kitüntetéssel ismerték el, hazájában a Becsületrend parancsnoka lett, tagjává választotta a Francia Szépművészeti Akadémia, több egyetem fogadta tiszteletbeli doktorának. 2001-ben a Michigani Egyetem Wallenberg-éremmel tüntette ki a zsidó gyermekek megmentéséért a második világháborúban, 2002-ben az ENSZ jószolgálati nagykövete lett. Őt tekintik az ókorig visszanyúló pantomim műfaj megújítójának, egyszer azt nyilatkozta, hogy azt tette a pantomimért, amit Andres Segovia a gitárért és Pablo Casals a csellóért.

Marcel Marceau 2007. szeptember 22-én hunyt el a dél-franciaországi Cahors-ban, és a párizsi Pere-Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Pantomimjátéka olyan művészeket inspirált, mint Michael Jackson, David Bowie, Anthony Hopkins, Rudolf Nurejev, Sophie Marceau francia színésznő az ő tiszteletére vette fel művésznevét. 2022-ben mutatták be Maurizius Staerkle Drux svájci rendező A csend művészete című dokumentumfilmjét, amelyben lányai, Aurélia és Camille Marceau is szerepelnek.

„Tátott szájjal bámulta Chaplint. Aprócska fiú volt még, életében először vitte moziba az anyukája. Elbűvölte, amit a vásznon látott, attól fogva folyton a nagy komikus mozdulatait utánozta, egyre kifinomultabb burleszkkel szórakoztatta iskolatársait. Őstehetség volt. Filmszínész szeretett volna lenni maga is, amilyen zseniális bálványa, de a sors mást tartogatott neki. A némafilm kiment a divatból, azután meg jött a háború” – írta a művészről a Népszava oldalán Bártfai Gergely. A teljes írást itt érhetik el.