Az elmúlt évtizedek számtalan színházi és filmes szerepe szólalt meg az ő csodálatos baritonján. Markáns, férfias, ironikus alkata, drámai ereje intrikus szerepekre predesztinálta, de utánozhatatlan sármja és fanyar humora minden szerepét átitatta.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy egész életem során a nagy hullámvölgyekből általában talpraestem.” (Bárdy György)

Bárdy György 1921-ben született Budapesten. Már tizenhárom évesen a helyi református templom kertjében lépett fel saját színjátszó csoportjával. Várkonyi Zoltán, a neves színész és rendező véletlenül látta meg a 16 éves fiút egy előadásban, és megígérte: le fogja szerződtetni majdani társulatához.

A háború idején Bárdy György amatőr pilóta volt, ahogy ő mondta: „tevékeny résztvevő volt”, előfordult, hogy lelőtték az általa vezetett gépet, de erről az időszakról nem szeretett beszélni: „Ahányszor szóba kerül vagy gondolok rá, nagyon felzaklat. Háromszor meghaltam abban az időben Ukrajnában. (…) Mindig volt bennem egy beteges félelem az utolsó pillanatig, de azt kénytelen legyőzni az ember, hogy életben maradjon. Szerencse, ha valakinek olyan a természete, hogy legyőzi a bajokat. Az enyém ilyen” – mondta.

Miután 1945-ben véget ért a háború és Bárdy felépült a Don-kanyarban szerzett sebesüléséből, felkereste Várkonyit. Elsőnek Grumio szerepét kapta A makrancos hölgyben, Petrucchiót Jávor Pál játszotta. A színészbálvány annyira megkedvelte az ifjú Bárdyt, hogy mivel nem volt lakása, befogadta pasaréti villájába.

„A próbák alatt nem egyszer akarták elvenni „ettől a gyerektől” a szerepet, de a premieren – a jóisten tudja hogy’ történt – ment minden, mint a karikacsapás. Ez a szerep, ez a siker döntötte el a pályáját, sorsát. Ez hozta meg a jobbnál jobb szerepeket, majd a vígszínházi szerződést. Ebből az időszakából Ficsúr szerepére emlékszik legszívesebben. Tolnai Klári játszotta Julikát, Benkő Gyula Liliomot, Somló István a Mennybéli Fogalmazót” – írta a művészről Gajdó Tamás színháztörténész.

Az előadások után rendszeresen fellépett a Casanova és az Arizona Irodalmi Varietében, ahol óriási sikerrel parodizálta Csortost, Latabárt, Jávort.

1949-51-ben a Vidám, 1951-től 1958-ig a Madách, 1958-59-ben a Nemzeti Színházban lépett fel, majd három évig erdészként dolgozott. 1962-ben a kecskeméti Katona József Színházban folytathatta pályáját. 1964-ben újra a Vígszínház művésze lett.

A Madáchban még Rómeót is eljátszhatta, ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Itt nagyon boldog voltam, még Rómeót is eljátszhattam. Szerintem is – enyhén szólva nagyon mulatságos voltam. A premier után, egy délelőtt a Váci utcában sétáltam és szembetalálkoztam Halmai Imrével, az akkori idők jellegzetes pesti figurájával. Amikor meglátott, letérdelt az úttest közepén s a járókelők döbbenetére felkiáltott: „Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?”…

Emlékezetes szerepe volt továbbá Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Ficsúr (Molnár Ferenc: Liliom), Oscar (Neil Simon: Furcsa pár). Színházi fellépésein kívül több mint 60 film- és tévészerepben nyújtott felejthetetlen alakítást.

Legnagyobb sikere a Jumurdzsák volt az 1968-ban bemutatott Egri csillagokban, de játszott a Valahol Európában, A csodacsatár, A tettes ismeretlen, a Ripacsok és a Retúr című filmekben. Sokat szinkronizált: az ő hangján szólalt meg például Máris szomszéd is a Mézga családban.

Az 1954-es labdarúgó-világbajnokság filmhíradós tudósításai az ő hangján szólaltak meg. Kabaréjelenetekben is szerepelt, leghíresebb szerepe ezek közül az általa kitalált figura, Gugyerák Lajos.

1958-ban Jászai Mari-díjat kapott. 1983-ban érdemes művész lett. Ugyanebben az évben nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat. 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta, 2000-ben kiváló művész lett. 2003-ban a 34. Magyar Filmszemle életműdíját kapta. 2005-ben Kispest díszpolgárává választották.

2006-ban ismét megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. 2008-ban elnyerte a Gundel Művészeti Díjat. Két évvel ezelőtt, 90. születésnapján a Vígszínházban köszöntötték. Akkor azt üzente a közönségnek, tartsák meg továbbra is szeretetükben a Vígszínházat. „A Vígszínházban mindent megnézek, amennyire erőm engedi, de ezt engedi. A társulatot rendkívül jónak tartom, a közönség is imádja a színházat, és ez a legfontosabb” – mondta Bárdy György. 

Szakmája fiatal képviselőiről szólva arról beszélt, hogy nehezebb a helyzetük, részben azért, mert kevesebb a lehetőségük, mint az ő generációjának volt ifjú korában. „De helytállnak és imádom őket” – mondta. A kultúra és a színházi szakma jelenlegi helyzetére utaló kérdésre úgy válaszolt: hisz benne, hogy a kulturális és a színházi élet mindig megmarad, és egyre jobban virágzik. 

„Gyilkosságot eddig pontosan 274-szer követtem el… Ezenkívül alakítottam már padot, tengert, reflektort, farkast és peronoszpórát”- sorolta furcsábbnál furcsa szerepeit Bárdy György egy beszélgetésben. Arra a kérdésre, min változtatna az életében, ha tehetné, ezt válaszolta: „Minden úgy van jól, ahogy történt”.

Sosem zavarta az intrikus szerepkör-skatulya: „Ellenkezőleg! Nagyon is elégedett vagyok ezzel a „kényelmes” skatulyával. Tudja hányfajta csibész, széltoló, szélhámos, gazember fér ebbe a dobozba? (…) S hadd tegyem hozzá: nem vagyok nyögve alkotó, nem szoktam- divatos szóval – vívódni, gyötrődni, amíg elkészülök egy szereppel. Lehet, hogy barátomnak, Tímár Józsefnek köszönhetem, aki megtanított rá: „Te marha! A nevében is benne van: játék, színjáték!” – nyilatkozta.

Bárdy György, aki fiatalabb korában veszedelmes nőcsábász hírében állt, kétszer nősült. Második feleségére – Lévay Mariannra – hatvanévesen talált rá, hatvannégy évesen lett apa, Anna lányát az élet nagy ajándékának tartotta. Vallomása szerint számára a család volt a legfontosabb, feleségének és lányának köszönhette kifogyhatatlan életkedvét. Az utolsó éveiben visszavonult, csendes életet élt, majd halála előtt szívbetegségével küzdött. Egy nappal a 92. születésnapja után, egy budapesti kórházban hunyt el.

Őszinteség, figyelem, általában ezt várta el saját magától és kollégáitól is: „Ez az alapja a jó viszonynak. Nem emlékszem rá, hogy konfliktusom lett volna a pályán bárkivel, egyetlen úr kivételével, akinek a nevét nem mondom meg, én Penészembernek neveztem. Kiváló színész lett belőle, de elviselhetetlenül kellemetlen ember volt” – vallotta a színész.

Mi lehet a titka személyének? Egy 40 évvel ezelőtt kis cikk megadhatja a választ: „Azt hiszem, a Bárdy titok azzal magyarázható, hogy ez a férfi még ötven felé haladtában is kisportolt maradt, kemény maradt, a kilencvenkilós hősszerelmesek korában is átmentett valamit ifjúkorunk filmbálványainak vad vonzerejéből. Róla elhinni, hogy dinamitökle van, hogy lemosolyog minden nehézséget, hogy nem fogja a golyó. És ugyanez a Bárdy játszotta az elmúlt fél emberöltő legellenszenvesebb figuráit. És ugyanez a Bárdy játszotta egy ország derültségére Gugyerákot. Ugyanez a Bárdy egyike a legszebben beszélő magyar művészeknek. Ugyanaz a Bárdy – olvasom a rádiósműsorokat – sanzonokat is énekel. A megszokott sokoldalúság helyett talán színészi „mindenoldalúság” magyarázza a varázst” – számolt be Bajor Nagy Ernő a Szabad Föld 1968. decemberi számában.

Forrás: Színház Online, OSZMI, MTI