Az európai zsidóság történetének legsötétebb korszakát egy kutya hol naiv, hol bölcs perspektíváján keresztül láttatja Asher Kravitz regénye, és az abból készült monodráma, A Zsidó Kutya. A négylábú szemszögéből éljük át, ahogyan a tisztes német polgári család otthonát náci csizmák tapossák, ahogyan érvényt nyernek a nürnbergi faji törvények, ahogy Sziriuszt elszakítják a gazdájától, hogy náci kutyát „neveljenek” belőle. Szemtanúi vagyunk, amikor a treblinkai haláltáborban felismeri gazdáját és onnantól kezdve tűzön-vízen keresztül megy utána: a gázkamrák elviselhetetlen szagán és az elégetett holttesteken át, harci kutyák párviadalában, élet-halál harcot folytatva, megsebesülve. És látjuk azt is, ahogy felszabadulva, Izraelben új hazára lelnek gazdájával, Joshuával együtt.

Adam Meir Los Angelesben élő, izraeli magyar–amerikai színész hozta el a 22. Spinoza Zsidó Fesztiválra ezt a döbbenetes erejű, iróniát és humort sem nélkülöző mesét, ami a legalapvetőbb emberi értékekről, a humanizmusról, a lojalitásról, az összetartozásról szól. A telt házzal futó előadások jelentőségét növeli, hogy ebben a darabban játszik először az anyanyelvén és mutatkozik be magyar színpadon a művész.

Az ART IS BUSINESS oldalán kérdezte az alkotót a Szentgyörgyi Rita.

Srácos külső, izzó tekintet, a világpolgárok lazasága és kíváncsisága jellemzi a negyvenhat esztendős színészt, aki Mérő Ádám néven látta meg a napvilágot Budapesten. Kilencéves koráig élt Magyarországon, szüleivel és bátyjával két évvel a rendszerváltás előtt települtek Izraelbe. Adam huszonöt évesen – miután Tel-Aviv elit művészképzőjében, a Yoram Levinstein Acting Studióban tanult – az Egyesült Államok felé vette az útját. Főhadiszállása máig Los Angeles, játszik filmekben és színpadon, tevékenysége lefedi az ottani filmipar széles területeit: szinkronizál, láthatjuk állatszerepekben, de kaszkadőrként, FX-specialistaként [különféle vizuális effektusok létrehozójaként – a szerk.] és mozgáskoordinátorként is ismert, különösen a creature performer [lényalakítás – a szerk.] munkái által.

Hogyan találkozott a holokausztot teljesen új nézőpontból megközelítő regénnyel, és miként lett belőle magyar nyelvű monodráma a Spinoza Színházban?

Yonatan Esterkin barátom – aki az Izraeli Nemzeti Színház rendezőjeként otthon és még sok más helyen dolgozik a világon – nem sokkal Kravitz regényének megjelenése után írt a szövegből egy monodrámát. A héber nyelvű előadás nem csak Izraelben, de nemzetközi színtéren, különböző fesztiválokon is nagy sikert aratott, még a budapesti Nemzeti Színházban is szerepelt vendégelőadásként. Az angol nyelvű átiratot New Yorkban, Los Angelesben is játszották. Szerettem volna angolul előadni, de nem jött össze. A szöveg olyan, mint egy gyémánt, minden, ami szép, jó, megható és érdekes, az benne van. Néhány éve gondolkodtam már azon, hogy mit adhatnék elő Magyarországon. A szüleim egyre idősebbek, és valójában még sohasem láttak profi színészként, itthon magyar nyelven játszani. Így jött az ötlet, hogy Kallos Beával lefordítsuk ezt a monodrámát. Megkerestük Sándor Annát, a Spinoza Színház vezetőjét, aki szerint a darab tökéletesen illett a 22. Spinoza Zsidó Fesztivál programjába.

Miként kapcsolódik a saját élete A Zsidó Kutyához?

A családom érintett a holokausztban. Mindkét nagyapám megjárta a munkaszolgálatot, a nagyanyám Budapesten szökött meg a nácik elől. Az ő bátyját és az első férjét megölték, gyakorlatilag a családból mindenkit meggyilkoltak a nagyszüleimen kívül. Mindig vonzottak a holokauszttörténetek, sok nyomasztó, deprimáló, nehéz elbeszélés született belőlük. Az utóbbi tíz évben azonban kezdenek másfajta szemszögből foglalkozni vele.

Lassan elmennek az utolsó holokauszttúlélők, újjáéled az antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség. Küldetéstudat is van abban, hogy emlékeztet, hogy szembesíteni akarja az újabb nemzedékeket a soával*?

Száz százalékig. Léteznek olyan tizenéves gyerekek a világon, akik nem hallottak sem a második világháborúról, sem a holokausztról. Amerikában a szélsőbaloldal felől jön az antiszemitizmus, ami régen inkább a szélsőjobboldal ideológiájához tartozott. A mai társadalom 1933 Európájára emlékeztet. A falakat befújják horogkeresztekkel; a boltokra Dávid-csillagot raknak ki, ahova nem mehetnek be cionisták, azaz zsidók; betörik zsidó boltok ablakait. Elég ijesztőek a több százezres Izrael-ellenes felvonulások Los Angelesben ugyanúgy, mint New Yorkban. Héberül és arabul is beszélek, sok szinkronmunkát végzek ezen a két nyelven. A filmek javarészt az arab–izraeli konfliktusról szólnak. Számos arab színész barátom volt eddig, akikkel most nem tudok szót érteni. Többé nem barátok, nem lehet velük normálisan kommunikálni.

Mi az a terület, ahol szabadon megélheti a zsidóságát: vallás, hagyomány vagy kultúra?

Nem vagyok vallásos, nem tartom a sábeszt, de a történelem, az ünnepek, a zsidó szertartások érdekelnek. Gyerekkorom óta vonzódom az olyan történetekhez, mint A Zsidó Kutya. Érzem, hogy van valami, ami arra kötelez, hogy foglalkozzak a zsidósággal. Évek óta dolgozom egy rövid némafilm tervén, ami egy száz százalékosan igaz történetet mesél el a holokausztról. Kallos Beával írtuk, a film ugyanis az ő családjának a történetét mutatja be. Az, akit érint, még itt él, Magyarországon. A rendezésre magam vállalkoznék, hacsak nem találok egy zseniális pantomimos rendezőt, ugyanis pantomimos is vagyok. Nagyon szeretem a némafilmeket, Charlie Chaplin a példaképem. Sajnos mára eltűnt az a fajta művészet, amit ő képviselt.