Telihay Péter színházrendező egy éve írta az alábbi sorokat Andorai Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészről, aki 2020 februárjában távozott közülünk. Születésnapján – ma ünnepelné a hetvennegyediket – rá emlékezünk.
1996. szeptember 4-én találkoztam vele először.
Onnan tudom ilyen pontosan, hogy aznap volt A manó című Csehov-darab olvasópróbája Szegeden, és történetesen Létay születésnapjára esett, aki pirogot hozott nekünk valahonnan.
Sokáig tanakodtunk Faragóval és Szikorával, ki játssza Szerebrjakovot, a nárcisztikus, hiú és hisztériás befutott professzort. Én ragaszkodtam hozzá, hogy olyan karizmatikus, férfikora zenitjén lévő vagy azon épp csak túlbillent színészt keressünk, akiről el tudom képzelni, hogy a nőiessége teljében lévő fiatalasszonyt, Jelena Andrejevnát (ezt játszotta Létay) nem csak a státusza, nem csak a tudása bűvöli el, hanem és legfőképpen – és itt kezdődik a dráma, mert ez az, ami a többi szereplő számára teljesen megfejthetetlen – a hálószobában is elementáris társnak mutatkozik. A tökéletes megoldás végül Szikorának jutott eszébe. Én azonban belül összesz..tam magam.
A Bizalom, az Eldorádó, a Falfúró és még számtalan nagy film ikonikussá tette őt előttem és megközelíthetetlenné. Ő volt számomra egy személyben magyar nyelven Charles Bronson és Al PAcino, Robert de Niro és Jack Nicholson és még sokan a nagyok közül. Ugyanakkor tudtam kiszámíthatalanságáról, de híre volt a megbízhatatlanságának is és még sok egyéb zavaró körülmény jutott korábban a fülembe róla. Mindegy, Szikora felhívta, ő vállalta, nem volt visszaút. Így jutottunk el addig a bizonyos szeptember 4-i olvasópróbáig.
Bemutatkoztunk, felköszöntöttük az ünnepeltet, haraptunk a pirogból, hozzáfogtunk az olvasáshoz. Nemsokára elérkeztünk a második felvonás első jelentéhez, a hálószobához, Jelena és a professzor feszültséggel teli éjszakai beszélgetéséhez. Szerebrjakov itt a darabban nyafog, hogy köszvénye van és hogy őt itt utálják és egyáltalán: minden és mindenki rossz, elviselhetetlen. Itt megálltam és elmondtam, hogy ezt a jelenetet szeretkezésnek látom, vadnak és szenvedélyesnek, amibe teljesen váratlanul rondít bele Szonya, a professzor lánya korábbi házasságából. Péter ellentmondott és felmondta nekem az összes banális közhelyet, amit erről a jelentről gondolni szoktak. Tudtam, nem engedhetem ki a kezemből, ha most nem győzöm meg, akkor soha.
Majd’ egy órát vitatkoztunk a többiek feje felett, a pirog kihűlt, de végül beadta a derekát. Ettől kezdve a 4 (!) hetes próbaidőszak maga volt a mámor. Alázattal merült el a számára teljesen ismeretlen közegben, a teljesen ismeretlen emberek között. (Csak Gazsó Gyurit ismerte korábbról és persze Király Leventéről hallott sokat). Legfontosabb szövetségesemmé lett.
És ez a szövetség később egészen különleges élményekkel ajándékozott meg.
Következő évben Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabjára készültünk, ebben is fontos szerepet kapott, szerettem volna kiaknázni egészen különleges humorát. Egyszer csak a nyár közepén teljesen váratlanul megjelent nálam Szegeden, ahol akkoriban jórészt laktam. Azért jött le (nem telefonált!), hogy elmondja, neki most nagy lelkiismeretfurdalása van, de meg kéne értenem, kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Enyeditől, aki direkt neki írt egy kihagyhatatlanul izgalmas szerepet, és hát az a baj, hogy a filmet Párizsban forgatják, épp akkor, mikor a Sok hűhót próbáljuk. Nagy szívfájdalommal, de megértettem természetesen, megöleltük egymást (ittunk is valamit talán) és én tiszta szívvel jó munkát kívántam neki.
Teltek-múltak a hónapok, a Sok hűhót bemutattuk (…), ő leforgatta a filmet, majd karácsony előtt teljesen váratlanul újra megjelent Szegeden, ahol amúgy nem volt semmi dolga. Egy nejlonzacskóban egy mellényt nyújtott át nekem, körülbelül annyit mondott: „Ez van rajtam a film utolsó jelentében, mikor elásnak, neked hoztam. Köszönöm, hogy elengedtél”……
Nemrég harmadszor néztem meg a Simon mágus-t, s most is magamhoz vettem a mellényt, amit tőle kaptam, s amelyben befekszik a sírba az épülő új Diadalív tövében.. és amely a lenti képen látható..
A másik képen Tímár Évával, O”Neill: Amerikai Elektra című drámájában, mint Ezra Mannon, szintén Szegeden. Egy pénteki napon volt a bemutató, s szerdán – nincs mit szépíteni – Péter még hadilábon állt a szöveggel. Különösen azzal a hat oldalas szerelmi vallomással, amit feleségének, az őt éppen elhagyni készülő Christine-nek mond el, s amelynek egy pillanatát ábrázolja a kép. Szerda este azonban Péter kórházba került.
Teljesen bizonytalanná vált a bemutató. Éjjel bementem hozzá a klinikára, elég vacakul nézett ki, mondtam, gyógyuljon, ne aggódjon, legfeljebb odébb toljuk az egészet. Iszonyú erővel megmarkolta a csuklóm és rekedt hangon annyit mondott: „Petikém, holnap este elmondom az egészet, kurva jó leszek, meglátod.”
Ekkor már túl voltunk együtt egy s máson, sok mindent el tudtam képzelni róla, de ezt ott és akkor teljesen lehetetlennek tartottam. Másnap délelőtt nélküle szövegösszemondó próba, Tímár ingatta a fejét, „ez nem fog menni, ez képtelenség, jelentsük be, hogy halasztunk”, stb..
Nem habozom tovább, este bejött, elmondta az egész monológot hibátlanul, de nem, hogy hibátlanul, hanem mikor kijöttek a jelenetből, Éva csak annyit mondott:
„Beleszerettem, a kva életbe! Az egész jelenet alatt azon gondolkodtam, miért is akarom én elhagyni ezt az embert???”
Ma lenne 74. éves Andorai Péter.
Telihay Péter
A rendező írása egy évvel ezelőtt jelent meg közösségi oldalán.
Engedélyével közöltük.
Köszönjük Péternek!