„Szembeköpném magam és az elmúlt harminc évemet, ha a hatalom kegyeit keresném. Arról nem is beszélve, hogy marha nehezen hinnék el nekem, hogy fideszes lettem” – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Alföldi Róbert annak kapcsán, hogy csábították-e a lojalitásiért cserébe kapható lehetőségek. A színész-rendezőnek nemrég jelent meg Csáki Judit újságíróval közösen készített interjúkötete, a Rajtam nem múlt, amelyben nyíltan beszél homoszexualitásáról is.

Alföldi Róbert szerint, aki a saját jogán válik nagy művésszé, annak nincs szüksége rá, hogy a hatalom seggét nyalja. Akik a politikához dörgölőznek, és a balliberális elnyomást hangoztatják, azoknak a karrierjét a hiányérzet határozza meg, és a kudarcukat mások ármánykodásával magyarázzák.

Tökéletesen értem Vidnyánszkyt. Át is éltem azt, amit ő – írja a róla szóló kötetben. A kérdésre, mi a közös pont kettejük pályáján, kifejtette:
„Az említett úriember helyzetére utaltam. Úgy érzi, hogy a színházi szakma nem fogadta be, és az ebből fakadó sértettség motiválja. Átéltem, amit ő, de bennem nincs sértettség. (…) Intelligencia kérdése, hogy az ember hogyan kezel egy ilyen helyzetet. Választhatjuk azt az utat, amelyen az említett úriember elindult, és elpusztíthatunk mindent, ami az utunkba kerül. Vagy akár szembe is nézhetünk a problémával, elfogadhatjuk a helyzetet, és így nem a haragból fogalmazzuk meg önmagunkat. A vélt vagy valós sérelmek irányítása alatt nem lehet hiteles művészi pályát építeni, mert a sértettség kizárja a szabadságot: a sértettség görcs, bezártság, hazugság.”

A kérdésre, őt is kirekesztette-e a szakma, kifejtette:
„Nem kirekesztésről van szó, úgy szoktam megfogalmazni inkább, hogy nem tartozom egyik istállóhoz sem. A magyar színházi élet nem egy nyitott, befogadó közeg, a szakmai műhelyek magukra záródnak, és aki körön kívül reked, érezheti úgy, hogy a szakmának az a része, amelyet ő nagyra tart, és ahová tartozni szeretne, nem fogadta be. De nem kell, hogy ez határozza meg az életünket, és nincs szükség bosszúhadjáratra sem. Mert ez akkor is csak pusztítás, ha valóban érték sérelmek a pályán.”

„Aki a saját jogán válik nagy művésszé, annak nincs szüksége rá, hogy a hatalom seggét nyalja. Akik a politikához dörgölőznek, és a balliberális elnyomást hangoztatják, azoknak a karrierjét a hiányérzet határozza meg, és a kudarcukat mások ármánykodásával magyarázzák. Ez elgondolkodtató tendencia” – tette hozzá.

Arról is faggatták, milyennek látja a színház helyzetét jelenleg, milyen jövőt jósol a független társulatoknak:
„Semmi esélyét nem látom annak, hogy a független színházi szcéna túlélheti ezt a rendszert. A kultúrpolitika elvei világosak: aki nem azt szajkózza, amit elvárnak tőle, az nem kap pénzt. Ebbe a helyzetbe pedig előbb-utóbb belefáradnak az alkotók, mert nem lehet hosszan bírni a jelenlegi művészi és egzisztenciális bizonytalanságot. Ha marad ez a kultúrafinanszírozási rendszer, vagy az elmúlt évek tapasztalatai alapján még ennél is rosszabb lesz, akkor a független társulatok megszűnnek. És a végcél a kultúra minden területén ugyanez. Csak azok maradnak talpon, akik a hatalom üzenetét közvetítik.”

Az interjúban az alábbi kérdéseket is körüljárják:

• Egy művész miért csak liberális lehet?
• Mi történik, ha az embert a sértettség vezérli?
• Miért nem tudott együttérezni L. Simon Lászlóval, a kirúgása után?
• Miért gondolja úgy, hogy a magyar társadalom sokkal nyitottabb és elfogadóbb, mint a kormány?
• Mi a véleménye a homofóbnak mondott „gyermekvédelmi” törvényről?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/50. számában találja vagy a Magyar Hang Plusz felületén online!