Hosszú interjút készített a Szabad Európa a Jászai Mari-díja mellett negyven díjat és elismerést begyűjtő Alföldi Róberttel.
Alföldi többek között arról számolt be, hogy a parlamenti választás éjszakájától kezdve nem hajlandó már görcsölni, kevesebbszer olvas híreket, valamint kevésbé foglalkozik a közélettel és a politikával, hiszen amit tudott, azt már megtette.
Úgy fogalmazott: “A demokrácia nem egy velünk született cucc, azt meg kell tanulni. Itt hiába volt rendszerváltás és a rendszerváltásnál hiába volt kvázi euforikus hangulat, senki nem kezdte az embereknek magyarázni, mi az a demokrácia, mik a kötelességeid, a lehetőségeid. Ez egy hosszú tanulási folyamat, amit teljes mértékben kihagyott a magyar politikai elit és a média. Most, harminc év után nem lehet számonkérni, hogy ugyanazok a beidegződések működnek, amelyek régebben is. Főleg olyan emberek esetében, akik nem annyira képzettek vagy mélyszegénységben élnek.
Ezek a most átvert, szorongó, megvezetett emberek persze tudnának kíváncsibbak és nyitottabbak is lenni, az viszont egyértelmű, hogy ma senkinek sem érdeke, hogy ők is elkezdjenek gondolkodni” – mondta, majd a színházi pályafutásáról beszélt.
Jlenleg havi harminc-harminckét előadása van, a következő évadan azonban csak Budaörsön fog rendezni egy kortárs darabot, ezért úgy érzi, a rendezés számára most teljesen megszűnt. Ennek pontos okát nem látja, abban azonban biztos, hogy senki sem üldözi.
Az interjúban a független színházakról, illetve azok túléléséről is szó esett – Alföldi ennek kapcsán azt mondta:
Azt lehet látni, hogy miden, ami mást képvisel, mint amit vagy ahogy a hatalom és a kultúrpolitika gondol, ott az a cél, hogy ne legyen. Nekem azzal semmi problémám nincs, hogy a hatalom a hozzá közelebb álló dolgokat jobban támogatja. Ami viszont érthetetlen, az az, hogy az élni hagyás teljes mértékben hiányzik a mai magyar kultúrpolitikából és az én szakmám vezetői rétegéből különösen.
Ha végre mindenki megnyugodna, hogy nagyon sokféle dolog tud egymás mellett létezni, akkor talán lehetne egymással beszélgetni. De amíg őrjöngés van, és azon dolgoznak, hogy bizonyos dolgok ne legyenek, helyette csak egyféle dolog létezzen, addig nem tudom, hogy lehet-e bármilyen módon párbeszédet folytatni. Teljesen kiéhezett és teljesen legatyásodott emberekkel a luxusautókból kommunikálni szerintem nem egyenrangú párbeszéd.
A legfőbb problémát a színész-rendező szerint az okozza, hogy a pénz, illetve az erőforrások a hatalomhoz közel álló embereknél összpontosulnak, néző azonban alig akad – ellentétben a szakadék széléhez közel álló társulatokban:
Ez természetesen általánosítás, tehát nem kell azonnal elküldeni a statisztikákat a nézőkről, de azért nagyjából így van. Ez biztos nagyon frusztráló.
– magyarázta.
A kérdésre, mi az, ami foglalkoztatja, a telt házak-e, a vastapsok-e, mi viszi tovább, ezt felelte:
“A taps csodálatos, de nem az visz előre, hanem az, hogy érdekel az, amit csinálok. Még most is, hogy ha nem is nehezebb, de mélyebb koncentrációt igényel, hogy az ember esténként ugyanazt a színvonalat tudja hozni, vagy talán még egy kicsit jobbat. Az a fajta lazaság már nincs meg, hogy beugrom hatkor, és aztán bármit eljátszom hétkor. Sokkal nagyobb súlya van, sokkal nagyobb félsz van az emberben. De ha megkérdezed tőlem, hogy mitől félek, arra nem tudok válaszolni. Mindenesetre van egy nagyobb szorongás az egész cucctól. Ezt mindig is mondták az idős kollégák, de amikor fiatal vagy, kiröhögöd őket, és aztán rájössz, hogy igazuk volt.”
A teljes interjú a Szabad Európa oldalán, itt olvasható.