Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 3., kedd
    banner_bigBanner3

    Alföldi Róbert, Juronics Tamás, Widder Kristóf is rendez a Szegedi Nemzeti Színházban

    2024. május 12., vasárnap 13:18

    Remek hangulatú zenés program keretében, a REÖK előtt, a Magyar Ede téren jelentette be 2024/25-ös évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Az eddigiekhez hasonlóan jövőre is kortárs ősbemutatók, zenés- és prózai produkciók és táncelőadások várják a közönséget.

    Barnák László főigazgató elmondta, a műsor összeállításakor a megszokott műfaji sokszínűségre és a színvonalas kikapcsolódás biztosítására törekedett a művészeti tanács. A Szegedi Nemzeti Színház missziójának tekinti a kortárs ősbemutatók létrehozását a klasszikusok színpadra állítása mellett, az új évadban pedig az operakedvelő közönség is több produkcióból válogathat: a két operabemutató mellett két koncertszerű opera is műsorra kerül.

    Az előbérletezési időszak május 13-án indul; az első 50 bérletvásárló páros jegyet kap a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri Ajándékkoncertjére.

    A részletes műsorterv és bérletezéssel kapcsolatos információk a csatolmányban találhatók.

    A zenés évadbejelentőn a színház művészei közül Ács Petra, Ferenczy Orsolya, Máthé Beáta, Polák Ferenc (e.h.), Rédei Roland, Szélpál Szilveszter, Szívós László és a Szegedi Nemzeti Színház Tánckara szórakoztatta a nézőket, akiket az egész társulat nevében biztosítottak arról, hogy mindannyian fáradhatatlanul dolgoznak azon továbbra is, hogy a 2024/25-ös évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.

    Mely bemutatókkal vár jövőre a színház?:

    NAGYSZÍNHÁZ

    Alan Jay Lerner – Frederick Loewe My Fair Lady musical
    Rendező: Barnák László

    * * *

    Szegedi Kortárs Balett Diótörő mese-balett
    Koreográfus: Juronics Tamás

    * * *

    Giacomo Puccini Pillangókisasszony opera
    Rendező: Juronics Tamás

    * * *

    Dés László – Geszti Péter – Békés Pál A dzsungel könyve musical
    Rendező: Widder Kristóf

    * * *

    Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola opera
    Rendező: Tárnoki Márk

    * * *

    Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald Marica grófnő operett
    Rendező: Koltai M. Gábor

    * * *

    Pietro Mascagni / Ruggero Leoncavallo Parasztbecsület / Bajazzók koncertszerű opera

    * * *

    Varsányi Anna A szent színmű, ősbemutató
    Rendező: Alföldi Róbert

    * * *

    Erkel Ferenc Bánk bán koncertszerű opera

    * * *

    KISSZÍNHÁZ

    Mihail Bulgakov Iván, a rettentő komédia
    Rendező: Fábián Péter

    * * *

    Bertolt Brecht – Paul Dessau A kaukázusi krétakör zenés színmű
    Rendező: Tárnoki Márk

    * * *

    Martin McDonagh Vaknyugat testvérháború két sötéten vicces részben
    Rendező: Koltai M. Gábor

    * * *

    Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról öröktánc
    Rendező: Juronics Tamás

    * * *

    Tamási Áron Énekes madár hétköznapok és csodák két szerelmes részben
    Rendező: Gálhidy Sára

    * * *

    Oltalomkeresők Aiszkhülosz azonos című tragédiája és valós történetek alapján írta Fábián Péter
    fabula, előbemutató
    Rendező: Fábián Péter

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram