Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Alföldi Róbert: „Minden nevelésben és minden érzékenyítésben hiszek”

    2022. február 3., csütörtök 09:44

    Alföldi Róberttel a főszerepben mutatta be a Centrál Színház a Network című darabot. A főpróba után beszélgetett megmondóemberekről, a média felelősségéről és arról, hogy miért szomorúan aktuális ez a lassan fél évszázados történet Magyarországon az NLC.hu.

    Alföldi Róbert a Network-ben / Fotó: Horváth Judit

    A teljes interjú ITT érhető el.

    A felvetésre, miszerint a film és a darab is a 70-es években játszódik, a 70-es évek amerikai televíziózásának jellegzetességei és problémái nálunk viszont csak az ezredforduló után jelentek meg, úgy nyilatkozott: „Ez semmi mást nem jelent csak azt, hogy körülbelül 50 évvel vagyunk lemaradva a világ fejlettebb felétől. Mi most tartunk ott, ahol ők ötven éve tartottak. És ha jobban belegondolsz, ez mindenben így van. (…) A szomorú az, hogy ez a távolság nem csökken, hanem nő. Az önmagában még teljesen normális, hogy más típusú társadalmi fejlődés volt az olyan országokban, ahol már régóta nyugati típusú demokrácia van. Nálunk nem így volt. Ezzel semmi baj nincsen, hiszen ez a mi történelmünk. Viszont azt, hogy az elmúlt harminc évben ebből a hátrányból nem sikerült semmit se lefaragni, sőt egyre csak távolodunk, már sokkal szomorúbbnak tartom. Ez a mi felelősségünk, erre már nem lehet azt mondani, hogy a történelem viharai tépázzák ezt a szerencsétlen országot. (..) Egyébként a Network szerintem nem a médiáról, hanem a manipulációról szól. Mindenféle emberi manipulációról, a hatalom manipulációjáról szól. A hatalom lehet a televízió és a hatalom lehet egy nagyvállalat is.”

    Annak kapcsán, hogy a tévés megmondóemberek, próféták és beszélő fejek most élik igazán a virágkorukat, úgy vélekedett: „Nálunk speciális helyzet van, mivel Magyarországon a megmondóemberek általában a hatalom szolgái. Egyébként a Network szerintem nem a médiáról, hanem a manipulációról szól. Mindenféle emberi manipulációról, a hatalom manipulációjáról szól. A hatalom lehet a televízió és a hatalom lehet egy nagyvállalat is.”

    Arról is beszélt, az utóbbi években ő maga is megmondóember lett: „Semmi mást nem csináltam, csak végeztem a munkámat, és Magyarországon ez pont elég ahhoz, hogy megmondóember legyél. Ráadásul nálunk nagyon kevesen nyitják ki a szájukat, így nagyon kevés kell ahhoz, hogy valaki megmondóemberré váljon. Már a Nemzeti alatt belecsúsztam ebbe, de ott nem lehetett mást képviselni, mint azt, amit addig képviseltünk. De ez nem az én saram. Ez a magyar társadalom sara.(…) Ezt nem tudod levetni magadról. Hiteltelen is lenne. Azért próbálok nem minden esetben megszólalni, amikor elönti az agyamat a szar. (…) Nem alkottam erre szabályt, ez érzelmi kérdés. Az általam vélt igazságtalanság mértéke dönti el, hogy mikor szólalok meg.”

    Vannak törekvések arra, hogy a tudatos médiafogyasztást már az iskolában megtanítsák. Ebben is hisz Alföldi Róbert: „Minden nevelésben és minden érzékenyítésben hiszek. Minden információátadásban hiszek. Semmi se legyen elhazudva, sem elmanipulálva, sem elhallgatva. A személyiség attól lesz személyiség, hogy minél több mindent lát a világból, és ez által kialakítja a saját hozzáállását.”

    Arról is beszélt, az utóbbi időben többet látható színpadon: „Ez úgy működik, hogy jönnek a felkérések, és az ember szépen sorba rakja őket. Ezután például megyek az Átriumba, ahol Urbán Andrással csinálunk egy előadást, amiben játszom, utána pedig megyek Szegedre rendezni. Szépen sorba lehet rakni, hogy mikor mi van. Az valóban igaz, hogy az elmúlt évekhez képest több lett a színészi felkérésem. Nagyon sokat játszom, havi harminc-harmincötöt.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram