Már 8 éve nem ő vezeti a Nemzetit, de örömmel tölti el, hogy még mindig emlegetik azt a színházat, amit az akkori társulattal létrehoztak. A Jelen folyóirat Alföldi Róbertet kérdezte, aki éppen az Átriumban készül Mephisto szerepére.

Az interjúban többek közt arról kérdezték, törés volt-e a pályán, hogy el kellett hagynia a Nemzeti Színház igazgatói székét: „Maga a főnökség, a színházvezetés nem érdekel, ehelyett az érdekelt akkor is, hogy volt egy lehetőség, egy csapat, egy erő, egy egyfelé tartó szándék a körülöttem lévő emberekben. (…) Hogy mi és hogyan történt a végén, az sokkal kevésbé fontos annál, hogy nyolc év után is mindenki ezt emlegeti, az utódomat is beleértve. Ennél nagyobb elégtétel nem szükségeltetik.”

Alföldi Róbert szerint egy csapat vagy létrejön magától vagy nem, erőltetni nem lehet: „A munkához fűződő viszony akkor sem lehet más, amikor elkezdek egy előadást megcsinálni – az olyan kicsiben, mint amikor felépítesz egy színházat nagyban. (…) Szabadúszóként nagyjából ugyanazokon a helyeken dolgozom, mert egyre szűkül a kör, ahol dolgozhatok, itt is van azért bizonyos építkezés. De összességében bármiféle formációnak szüksége van frissülésre, máskülönben hiteltelenné válik” – fejtette ki.

A Nemzetiben az utolsó rendezése és az igazgatása alatti utolsó előadás a Mephisto volt, amit most az Átriumban próbál Urbán András rendezésében. Úgy látja, Urbán András egy olyan alkotó, akit egyáltalán nem érdekelnek a határok.

Arról is beszélt, mikor észlelte, hogy az úgymond keresztény-nemzeti oldal vudubábujává vált: „(…) Emlékszem, amikor tüntettek a Nemzetinél az akkor még jobbikos fiúk, tőlünk kértek áramot. Adtunk nekik. Azt is inkább nevetségesnek tartottam, hogy egy időben minden héten az én szexuális életemet tárgyalta a magyar parlament, amiről azt gondoltam, ez nem engem minősít, hanem a parlamentet. De annyi minden ellensúlyozta mindezt. Fontos volt, hogy a csapatom ott volt velem, nem hagyták, hogy felvegyem a kesztyűt.”

A Színművészeti ügyéről is faggatták, hiszen ő is őrt állt az egyetem épületénél: „Csodálatos, hogy ennyi ember megszólalt az SZFE ügyében, de ebben mi volt nekik a rizikó? Mindenki akkor ment oda, amikor a hallgatók már ott álltak. A tao ügyében sem akkor szólaltak meg, amikor még bármit lehetett volna csinálni, hanem amikor politikai váltás történt a főváros élén. Akkor hirtelen mindenki megtalálta a hangját. (…) Az a helyzet, hogy Vidnyánszky semmi mást nem csinál, mint amit évekkel ezelőtt bejelentett. (…) Még a környező volt szocialista országokban is vannak olyan határok, amelyeket elérve mindenki félre tudja tenni a pillanatnyi érdekeit, és a céh nevében, a szakmája nevében összefog. Nálunk ez nincs.”

Egy  2013-as szövegben úgy fogalmazott, hogy a szerelemről már nem tud darabot rendezni, mert mindenbe beszüremkedik a politika. Ennek kapcsán kifejtette: „A szerelem az embert, ha mázlija van, minden körülmények között megtalálja, és ez minden körülmények között megélhető. Ezt nem kell megvédeni annak érdekében, hogy itt valami minimális normalitás létre tudjon jönni. (…) Végső soron mindig abba ringatja magát minden színházi ember, hogy valami picit csak változtatni tud ezen az egészen, valamit azért számít, mi megy a színpadon.”

A teljes interjú a JELEN-ben olvasható.
Jelen 2020.12.17 – 8,9,10,11,12. oldal