Alföldi Róbert rendezi a Turandot-musical európai bemutatóját

Az Alföldi Róbert rendezésében színpadra kerülő musicalt tizenegy tagú zenekar kíséri, Ľubomír Dolný vezetésével a pozsonyi Új Színpad Színházban. 

A musicalről

Ki ne ismerné a híres történetet, amelyben Turandot, a kegyetlen hercegnő minden kérőjét elutasítja és a fejüket véteti, ha nem fejtik meg a találós kérdéseit?

A perzsa legenda Carlo Gozzi olasz drámaírót is megihlette, aki a történetet kínai mesévé írta át. Ezt a mesét dolgozta fel két évszázaddal később Giacomo Puccini, megalkotva ezzel a ma is híres, halhatatlan operát. Az operát két híres dél-koreai alkotó, Jang Soyeong zeneszerző és Lee Haeje librettista öntötte musical formájába. A koreai eredetiből készült musical feldolgozás európai premierje március 6-án és 7-én lesz a pozsonyi Új Színpad Színházban. 

Új Színpad Színház / Turandot musical / ©Ctibor Bachraty

“A Turandot üzenete napjainkban is aktuális”

A Turandot-musicalt 2010 decemberében mutatták be először a dél-koreai Teguban rendezett Nemzetközi Musical Fesztiválon (DIMF), ahol több kategóriában díjazták, és emellett elsöprő sikert aratott. A fesztiválon az Új Színpad Színház társulata is részt vett, a Madame de Pompadour musicallel, így a pozsonyi színház művészei is megtekinthették a koreai darabot. Ingrid Fašiangová, az Új Színpad Színház főigazgatója ennek kapcsán elmondta:  A kiváló zene, amely más külföldi darabok mellett is megállja a helyét, megihletett minket, és elhatároztuk, hogy Európában elsőként mutatunk be egy ázsiai zenés drámai darabot. Turandot történetét számos alkotó feldolgozta, a legtöbben operaként. Mi úgy döntöttünk, hogy musical formájában, mai szemmel mutatjuk be az örök témát: a szerelmet és annak különböző formáit. A Turandot Alföldi Róbert világhírű magyar rendező feldolgozásában egy modern musical szerelemről és keserűségről, áldozatról és szenvedésről, büszkeségről és alázatról, valamint az emberi szellem erejéről.”

Alföldi Róbert rendező szerint a Turandot üzenete napjainkban is aktuális: „Azokat a fájdalmakat és ki nem mondott sérelmeket, amelyeket a családunk vagy a szüleink cipelnek magukkal, mi visszük tovább, és így ezek az elfojtott traumák lassan megmérgezik az életünket, mint ahogy megmérgezték Turandot és a környezetében élő emberek életét is. Turandot története azonban reményt is adhat, mert ha odafigyelünk rá és megértjük, erőt meríthetünk belőle a saját problémáink megoldásához. Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy valamilyen formában hiányzott a szeretet az életéből. Van, hogy nem kapunk belőle eleget, és az is előfordul, hogy nem tudjuk viszonozni, legalábbis úgy, ahogy szeretnénk.”

Új Színpad Színház / Turandot musical / ©Ctibor Bachraty

„Rengeteg nyitott, kíváncsi fiatal alkotóval dolgozhattam”

Az Új Színpad társulatával való együttműködésről Alföldi így beszél: „Rengeteg nyitott, kíváncsi fiatal alkotóval dolgozhattam együtt, akik figyelmesen hallgattak, aminek köszönhetően tiszteletteljes légkörben folyt a munka. Ez egyrészt nagyon meghatott, már-már zavarban éreztem magam miatta. Másrészt viszont inspirált is, mert igyekeztem meghálálni a bizalmat és segíteni őket.“

“A dolgok, akárcsak a való életben, itt sem egyértelműen feketék vagy fehérek”

A címszerepet az Új Színpad társulatának tapasztalt színésznője, Miroslava Drínová játssza. „Turandot első ránézésre negatív karakter, egy vérszomjas hercegnő. A dolgok azonban, akárcsak a való életben, itt sem egyértelműen feketék vagy fehérek. Turandot tettei mély fájdalomból fakadnak, amelyet zord maszk alá rejt. A szerep nemcsak színészi kihívás, több annál: egyfajta mentálhigiénés folyamat. Az Alföldi Róberttel folytatott közös munkából pedig rengeteget tanultam, teljesen máshogy dolgozik a színészekkel, mint amit megszoktam. Elképesztően inspiráló, mindemellett nagyon humánus és humoros művész. Azzal, hogy Alföldi Róberttel dolgozhattam a Turandoton, egy olyan álom vált valóra, amelyről nem is tudtam, hogy dédelgetem. És éppen ez a szép benne.“

Új Színpad Színház / Turandot musical / ©Ctibor Bachraty

“Meg kell szabadulnia a múlt béklyóitól”

Turandot szerepe Lenka Feckovának, a pozsonyi Színművészeti Főiskola színésznövendékének is nagy lehetőség: „Az énekes részek előadása mellett az volt a legnehezebb, hogy tökéletesen meg kellett értenem Turandot kegyetlen viselkedését ahhoz, hogy a magamévá tudjam tenni a szerepet. Turandot viselkedése mögött sokkal több van öncélú kegyetlenkedésnél: minden tette mély fájdalomból és az igazságtalanság érzéséből fakad. Meg kell szabadulnia a múlt béklyóitól, hogy ne gyűlölje, hanem teljes valójában át tudja élni az életet. Az Alföldi Róberttel való közös munkát nagyon vártam, főleg mert sokat hallottam a sajátos színházfelfogásáról.  Nemcsak a temperamentuma ragadt ránk, hanem az inspiráló ötletei is. Remek tapasztalat volt, és örülök, hogy ismét tanulhattam valami újat.“

A Turandot egy lebilincselő történet átokról, könnyekről és fagyos szívekről, három találós kérdésről, melyek az életet és a halált is jelenthetik, de leginkább mese a szerelemről, amelyért megéri élni és meghalni is.

Új Színpad Színház / Turandot musical / ©Ctibor Bachraty

A Turandot-musical európai premierje március 6-án és 7-én lesz az Új Színpad Színházban.

A főszerepekben: Miroslava Drínová/Lenka Fecková (Turandot hercegnő), Peter Makranský/Patrik Vyskočil (Calaf), Pavol Plevčík/Martin Kaprálik (Timur), Romana Dang Van/Lenka Machciníková (Liu), Róbert Halák/Satno Kráľ (Altoum), Karin Olasová/Sisa Sklovská (Loring, Turandot anyja).