A 20 éves Tünet Együttes február 25-én mutatta be Szabó Réka rendezésében a Nothing personal című előadását, amelynek témája többek között a depresszió, az elakadás és a kiégés. Az előadás zeneszerző-csellistájával, Márkos Alberttel készült villáminterjúnk.

Szabó Réka a vele készült Jurányi Latte interjúban azt mondta, hogy bár régen dolgoztatok együtt, egyértelmű volt számára, hogy téged is felkér a Nothing personal előadásra. Emlékszel, miért szakadt meg anno a munkakapcsolatotok?

A Tünet Együttessel elkezdtek olyan irányba keresgélni, kutatni, amihez másfajta zene jobban illett annál, mint amihez értek, s azt hiszem, hogy ebben egyet is értettünk Rékával. Számomra sokkal érdekesebb az akusztikus zene, az elektroakusztikus zene, a klasszikus és kortárszenei gondolkodásmód, Rékáék pedig elkezdtek kísérletezni mindenféle technológiával, ami engem kevésbé izgatott. Ezenkívül – én ezt el is felejtettem, de Réka nemrég mesélte – amikor felkérték őt, hogy rendezze meg 2018-ban a Színikritikusok díjátadóját a Bábszínházban, elhívott engem zenei vezetőnek, s én egy pár barátomat zenélni a műsorba, de nem sikerült jól. Mindkettőnknek rossz szájíze lett utána.

Miért gondolt most mégis rád?

Mert régi ügyet akart ezzel az előadással boncolgatni. Elmondta az elején, arra gondol, hogy nagyon kevesen legyünk benne, nem fog a technika és a technikai innováció uralkodni az előadásban, most nem ez a lényeges, és azt is mondta, hogy Szirtes Attila emlékére készül a produkció. Rá emlékezzünk együtt és külön-külön is, ki így, ki úgy, mindenki, ahogy tud. Jól ismertem Attilát, többször dolgoztunk együtt a Tüneten kívül is.

Hogyan zajlott a próbafolyamat?

Boldizsár Ildikó sok mesét ajánlott ebben a tematikában, nekem Réka már csak hármat mutatott meg ezek közül. Én is mutattam a csapatnak több mesét is, de nem ebben a témakörben, úgyhogy végül ezekkel nem sok mindent kezdtünk. A kiégés-elakadás Rékának volt fontos téma, és ehhez keresett alkotótársakat, akik végül Peer Krisztián és Szász Dániel lettek. A színdarab-készítésben én nem vettem részt, engem arra kértek fel, hogy zenét készítsek ahhoz, amit ők kitaláltak. Olyasmi szerepem lett, mint Szabon Balázsnak, ő megtervezte az előadás fényét, én a zenéjét. S aztán nagyon élvezem azokat a jeleneteket, amikben ő egy szál lámpával a kezében világít, én pedig egy szál csellóval zenélek, s így szolgáljuk, így fogjuk körül ketten a színpadi történést. Réka, Dani s én sokat improvizáltunk hárman a próbateremben még mese nélkül, a próbafolyamat elején. Abból az anyagból, amit akkor gyűjtöttünk, van, ami be is került az előadásba. Az attitűd és koncentráció, ami a szabadimprovizációhoz kell, az is ott van szinte végig az előadásban.

Mennyire van lehetőséged improvizálni az előadás alatt?

Van az előadásban teljesen szabad improvizáció is, bár túlzok, amikor azt mondom, hogy teljesen, mert időkorlátja van annak, amit Danival ketten játszunk. Tematikus vagy vezetett improvizációból is akad, előre megkomponált zenei motívumokkal játszom. De például az elején elhangzik egy Petri-vers, ami egyáltalán nem dalszövegszerű, mégis ezt akartam megzenésíteni, mert ez a szöveg „Attilás” nekem. Réka énekli, én pedig kísérem, és az egyáltalán nem improvizáció, mint ahogy Peer Krisztián által írt Attila című dalszövegszerű versből is fix zenei kompozíció született.

Az előadás témája az elakadás, kiégés. A te személyes történeteid benne vannak az előadásban, vagy te inkább a zenei közeget teremtetted meg a jelenetekhez?

Most nem érzem úgy, hogy el lennék akadva, ki lennék égve, mint ahogy Réka állítja magáról (szerintem ő sincs). Voltam én ilyen helyzetben, nem is egyszer, úgyhogy volt miből táplálkozzam. Nagyon élveztem a próbaidőszakot, és lelkesen, kreatívan, frissen próbáltam végig. 

Milyen visszajelzéseket kaptál a bemutató után?

A legtöbb visszajelzés, amit kaptam, pozitív, mert akiknek nem tetszett, nem mondtak semmit, kivéve egy-két jó barátot, akik jól megkritizáltak.

Kiknek ajánlanád az előadást?

Ajánlom annak, aki szakmabeli és ismerte Attilát, de annak is, aki nem szakmabeli és nem ismerte őt, mert alkotásról és elmúlásról beszélünk, ami univerzális. Annak is ajánlom, aki szép képeket szeretne látni, és röhögni egy jót, hiszen rengeteg iróniával, főleg öniróniával operálunk. A humor egy olyan színpadi eszköz, amit Szabó Réka nagyon szívesen használ, de nem azért, mert komédiákat szeretne rendezni, hanem azért, mert a humorral egészen mély dolgokat is meg lehet mutatni és értetni.

Az ilyen jellegű előadások készítése folyamán gyakran előfordul az, hogy az alkotók bátrak és kíméletlenek mind formanyelvben, mind közlendőben, aztán amikor közeledik a premier, megszeppenek, és arra gondolnak, ezt sokan fogják nézni, és nem fogják érteni, ezért aztán igyekeznek simulni a vélt nézői elvárásokhoz. Na, mi nem ezt csináltuk, hanem azt, amiről azt gondoltuk, hogy csinálni akarjuk, miközben úgy vélem, nem öncélú az előadás. 

Min dolgozol most?

Március 20-án lesz lemezbemutató koncertünk a Magyar Zene Házában, arra készülünk. Tandori Dezső és Sziveri János verseket dolgoztunk fel Harcsa Veronika énekessel, Keszég László színésszel, Benkő Róbert bőgőssel és Pándi Balázs dobossal kvintettben, amiből egy kisfilm is készült.

Szerző: Bordás Katinka

Fotó: Paulik Mónika

Előadáskép: Mészáros Csaba

Infó és jegyvásárlás: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/nothing-personal