Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Állatfarm – Gyulára érkezik a kolozsvári musical ősbemutató

    2022. augusztus 1., hétfő 12:24

    A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján láthatja a közönség a George Orwell regénye nyomán készült Állatfarm című musicalt Puskás Zoltán rendezésében. A kolozsvári ősbemutató szövegváltozatát Lénárd Róbert készítette, míg az előadás zenéjét Erős Ervin és Klemm Dávid szerezte. Az előadás az Erdélyi Hét programsorozat keretében augusztus 6-án, szombaton este fél 9 órakor lesz látható a gyulai Tószínpadon.

    Az előadás kérdéseket vet fel, és a válaszok, be kell vallanunk, nem a legmegnyugtatóbbak. (…) Az előadás ökonómiájában minden egyes színésznek sikerül olyan erőteljes tónusokban megformálnia a karakterét, amelyek sokáig megmaradnak az emlékezetünkben. Zenei-koreográfiai teljesítményükkel olyan előadást hoztak létre, amely, merem állítani, bármelyik Broadway színpadon megállná a helyét.” – írja az előadásról Eugenia Sarvari.

    Az Állatfarm színpadi változatát és a dalszövegeket Lénárd Róbert írta, a zenét Klemm Dávid és Erős Ervin szerezte, rendezője Puskás Zoltán. Az előadás létrehozásban közreműködött továbbá, Jakab Melinda koreográfus, Ledenják Andrea jelmeztervező, Majoros Róbert fénytervező, valamint Horváth Zoltán korrepetitor.

    Az előadásban Viola Gábor, Fogarasi Alpár, Farkas Loránd, Buzási András, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Kicsid Gizella, Vindis Andrea, Balla Szabolcs, Pethő Anikó, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, Laczkó Vass Róbert, Kántor Melinda, Tőtszegi Zsuzsa, Román Eszter, Imre Éva, Varga Csilla, Marosán Csaba, Kali Andrea, Balázs Ádám, Ferencz Ádám, Gáspár-Barra Szilárd, Kerekes Ákos, Sárosi Áron, Lőrincz-Szabó Venczel, Magyari Gusztáv-Tivadar, Bereczky Gyula, Nagy János, Orbán Lajos és Szőcs Szilárd látható.

    A produkció létrehozását Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap, támogatta.

    A kolozsvári nézők az Állatfarm című musicalt legközelebb szeptember 7-én este 8 órától tekinthetik meg a színház nagytermében.

    A gyulai előadásra jegyek vásárolhatóak a Gyulai Várszínház jegypénztárában és online a jegy.hu oldalon, míg a  kolozsvári előadásokra augusztus 7-ig online vásárolhatóak jegyek a www.biletmaster.ro weboldalon, majd augusztus 8-tól a színház jegypénztárában is lehet jegyeket váltani.

    Fotó: Biró István

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram