gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Állítsd magad kihívások elé, ez az egyetlen út a növekedéshez” – 85 éves Morgan Freeman

    2022. június 1., szerda 08:23

    Június 1-jén ünnepli 85. születésnapját Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki néhány éve így nyilatkozott: „Ötvenévesen kezdtem a filmes karrieremet, és életem néhány legjobb évét azóta éltem át”.

    A fekete bőrű színész a Tennessee állambeli Memphisben egy borbély és egy tanárnő ötödik gyermekeként született 1937-ben. Mivel nehéz anyagi körülmények között éltek, a kisfiút még csecsemőkorában atyai nagyanyjára bízták, aki Charlestonban élt. Kilencévesen debütált a színpadon egy iskolai előadáson, három évvel később már a rádióban szerepelt. Jóllehet elnyert egy egyetemi drámaösztöndíjat, inkább a légierőhöz csatlakozott, mert a filmek iránti rajongását túlszárnyalta a repülés utáni vágya. Hamarosan azonban leszerelt, mivel pilótakiképzés helyett radartechnikusi feladatokat kapott.

    Hollywoodba költözött, drámaiskolába járt, dolgozott, meghallgatásokra járt. A hatvanas évek elején New Yorkba tette át székhelyét, ahol váratlanul rámosolygott a szerencse, a Hello, Dolly! afroamerikai Broadway-változatában osztottak rá szerepet. 1971-ben kezdte foglalkoztatni a televízió, neve országosan ismertté vált, de a mozi világába nem sikerült betörnie.

    1980-ban a Robert Redford főszereplésével készült Bilincs című drámában kapott szerepet, négy évvel később Paul Newman hívta a Harry és fia című filmjéhez, közben azonban ismét tévés szappanoperákba kényszerült. Élete 1987-ben változott meg, amikor A hamis riport című krimiben először jelölték Oscar-díjra, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A szélesebb ismertséget a két évvel későbbi Miss Daisy sofőrje című film hozta meg számára, amelyért a legjobb férfi főszereplők között nominálták a díjra, s bár az Oscart nem, a Golden Globe-díjat, valamint a Berlinale legjobb férfi főszereplőjének járó elismerést átvehette.https://www.youtube.com/embed/jGr2wvXE6bA

    Freeman szerepválasztásaival nem tudott hibázni, hatalmas siker lett Az 54. hadtestcímű dráma is, amely az amerikai polgárháború idején Massachusetts államban megalakult, afroamerikaiakból álló önkéntes alakulatról szól.

    A kilencvenes években egymás után keresték meg nagy költségvetésű filmek szerepeivel. 1991-ben Kevin Costnerrel játszott a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című kalandfilmben. 1994-ben forgatta egyik legsikeresebb filmjét, A remény rabjait, alakításáért a harmadik Oscar-jelölés lett a jutalma. Egy évvel később került a mozikba a Hetedik című thriller, amelyben Brad Pitt volt a partnere, ezt a Deep Impact című katasztrófafilm követte.

    Különleges, mély hangja és tiszteletet parancsoló külseje miatt őt kérték fel Jim Carrey partnereként a Minden6ó című komédiában Isten szerepére.

    A filmvilág legrangosabb kitüntetését végül 2004-ben nyerte el a Clint Eastwood által rendezett, Millió dolláros bébi című filmben nyújtott alakításáért, amelyben egy egykori bokszolót formált meg mély átéléssel. 2005-ben Christopher Nolan rendező őt szemelte ki Lucius Fox szerepére Batman: Kezdődik! című filmjéhez, a karaktert a trilógia két folytatásában is (2008, 2012) életre keltette. Közben Rob Reiner Bakancslista című filmjében Jack Nicholson oldalán láthatta a közönség, majd a Redcímű akció-thrillerben Bruce Willis mellett tűnt fel a vásznon.

    2009-ben a Clint Eastwood által rendezett Invictus – A legyőzhetetlen című drámában Dél-Afrika első fekete elnökét, Nelson Mandelát formálta meg, alakításáért eddigi utolsó, ötödik Oscar-jelölésének örülhetett.

    Az elmúlt évtizedben játszott akciófilmben (Támadás a Fehér Ház ellen), sci-fiben (Feledés), Robert De Niro, Kevin Kline és Michael Douglas oldalán fergeteges vígjátékban (Last Vegas), Alan Arkin és Michael Caine oldalán akciókomédiában (Vén rókák) szórakoztatott, majd a Ben Hur új változatában, a Szemfényvesztők második részében tűnt fel, s ő is csatlakozott a Sokkal több mint testőr második részéhez. 2021-ben A Kominsky-módszer című televíziós sorozatban nyújtott alakításáért Emmy-díjra jelölték.

    A Hollywood egyik legjobb karakterszínészének tartott Freeman alakításaival kapcsolatban a kritika elsősorban azt emeli ki, hogy játszhatott börtöntölteléket, elnököt, istent, szerepeit mindvégig fenséges nyugalommal testesítette meg.

    Hangja számos dokumentumfilm narrátoraként hallható: a 2005-ben Oscar-díjat nyert Pingvinek vándorlása sikeréhez különleges orgánuma is hozzájárult, majd egy évtizeddel később A Lego-kaland című animációs filmnek kölcsönözte hangját.

    A színész 1997-ben társalapítóként filmgyártó céget hozott létre. 2016-ban 171 országban, 45 nyelven vetítették a National Geographic tévécsatorna Isten nyomában Morgan Freemannel című sorozatát, amelynek műsorvezetője és producere is volt egy személyben.

    Freeman számos jótékonysági akciót indított el, s milliókat adományoz környezetvédelmi és oktatási programokra. 2009-ben átvehette a Kennedy Center, 2010-ben az Amerikai Filmintézet (AFI), 2017-ben az amerikai színészcéh (SAG) életműdíját, 2012-ben a Golden Globe-gálán a Cecil B. DeMille-életműdíjjal tüntették ki. 2016-ban Barack Obama elnök a legmagasabb amerikai művészeti kitüntetéssel, a National Medal of Arts (Nemzeti Művészeti Érdemérem) díjjal ismerte el művészi munkáját. 2003 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram