gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Álmokat kell színpadra építeni” – Műszaki vezetők kulisszatitkai

    2021. július 4., vasárnap 07:08

    Június végén egy izgalmas szakmát mutatott be a Petőfi Szalonban Kellerné Egresi Zsuzsanna ötletgazda, igazgatóhelyettes-kreatív menedzser. A régi idők műszaki vezetője, Perlaki Róbert és a Veszprémi Petőfi Színház műszaki vezetője, Kondrik István kalauzolta el az érdeklődő közönséget a színház műszaki világába.

    A veszprémi színház beszámolója:

    Mai láthatatlan szakmánk egy nagyon összetett feladatkör, hiszen nem csak a színpadi, de az épületben felmerülő szakmai feladatokat, problémákat is meg kell oldani. A szakma érdekessége, hogy régebben a szcenikus- és a műszaki vezető teljesen különálló volt, míg ma már egybeolvadt a kettő.

    „A szcenikai vezető a színpadi látvány összességéért felelős vezető volt, míg a műszaki vezető feladata az egész épületre és a színházra kiterjedt.” – magyarázta a régi idők műszaki vezetője, Perlaki Róbert, aki mind a két pozícióban dolgozott korábban a Színház kötelékében. Perlaki Róbert színházi élete 1961-ben kezdődött, amikor egy előadás után a székében maradva eldöntötte: ő ezt akarja csinálni.

    „Ott ültem a nézőtéri széken és azt mondtam: én nem akarok villanyszerelő lenni, én itt akarok dolgozni. Aztán másnap fejgépesként kezdtem, és végigjártam szinte minden szakmát” – emlékezett vissza, de azt is elárulta a bombázások előtt ő ebben az épületbe élt, amiből végül – sok más üzlet után – megépült a Veszprémi Petőfi Színház.

    „Úgy érzem, én ide mindig hazajárok. Én itt vagyok otthon.”

    „Nekem kicsit könnyebb a dolgom, hiszen vannak az alám tartozó táraknak – mint Műhelyház, Összevont-tár, Karbantartók, Világosító tár, Hangtár – tárvezetői, akik a szakterületükön felügyelik a munkát. Mindemellett azonban nagyon fontos, hogy egy műszaki vezető minden területhez értsen, legyen egy kicsit hangosító, egy kicsit világosító, egy kicsit díszletgyártó, hiszen így lesz teljes rálátása az egész folyamatra” – mondta el a Veszprémi Petőfi Színház műszaki vezetője, Kondrik István, akinek a teljes épület üzemeltetése, felügyelete, valamint a gyártásfolyamat is a hatásköre alá tartozik.

    Azt is hozzátette, bár már hangosítás miatt több alkalommal is járt a Színházban, sosem gondolta, hogy ezt fogja csinálni és elmondása szerint: most már nem is szeretne mást.

    „Aki egyszer megérzi ennek az egésznek az illatát, aki átérzi az egész színházat, az utána nem szeretné ezt elengedni.”

    Jelmondatának a varázslat és valóság kettősségét választotta, ugyanis elmondása szerint álmokat kell színpadra építeni, aminek elkészítése egy varázslatos folyamat, amikor egy fadarabból lesz egy egész díszlet, mindeközben a valóság talaján kell maradni, hiszen úgy kell színpadra tervezni, hogy az felférjen, működőképes legyen és emellett figyelembe kell venni minden biztonsági szempontot.

    A szalon beszélgetés során többek között szó esett a már elkezdődött színházi rekonstrukcióról is, ami azért is nagyon fontos egy műszaki vezető életében, hiszen a benne közreműködőkkel ő tartja a kapcsolatot és nem csak a Színház érdekének megfelelően tárgyal, szervez, hanem a tervezők és nézőink véleménye szerint is.

    Természetesen most sem maradhattak el a kulisszatitkok, így többek között azt is elárulták a műszaki vezetők, hogy egy egyszerű cigaretta meggyújtásához vagy egy tűzrakáshoz nagyon komoly utat kell végigjárni, és számos szervvel kell engedélyeztetni, előadás alatt pedig egy pirotechnikus figyeli az eseményeket a probléma elkerülése végett.

    Azt is elmondták a közönségnek, hogy ma már vannak olyan szcenikai technikák, amikkel az élő láng kiváltható. Elárulták, ha bármilyen probléma történik előadás közben, akkor elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a nézők semmit ne érzékeljenek belőle, de abban egyetértettek mindketten, hogy kiváló csapat dolgozik a Műszaki vezető keze alá, így a problémák általában hamar és észrevétlenül oldódnak meg.

    Perlaki Róbert 60 éve szeretett bele a Veszprémi Petőfi Színházba, és a színház varázslatos világába, amit azóta sem tudott elengedni, hiszen mai napig díszlettervezőként dolgozik. Kondrik István műszaki vezető bár nem régóta dolgozik a Színház kötelékében, az évek során igazi színházi emberré vált. És mindketten nagyon jól tudják, érzik, hogy az előadások végén a taps nekik is szól.

    A másfél órás műsorról tv-felvétel készült, amely – a többi Petőfi Szalonnal együtt – reményeink szerint a Magyar Televízió kulturális csatornáján lesz látható.

    Tartsanak velünk következő Petőfi Szalonunk alkalmával is, ahol egy újabb színházi láthatatlan szakma rejtelmeiről rántjuk le a leplet!

    Forrás: petofiszinhaz.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram