A Hárman a padon rég várt bemutatójára készül az Orlai Produkció. Aldo Nicolaj darabjából kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így hőseink elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba. A történet női szerepében Egri Mártát láthatja a közönség.

Ambra – igazán különleges hangzása, dallama van ennek a névnek. Van olyan, hogy csak a név láttán, a karaktert nem ismerve elindulnak az asszociációk?

A név mágia, minden névhez megjelenik egy kép az ember előtt, és sosem véletlen, hogy egy író hogyan nevezi el a szereplőit, de csak ennyiből még nem tudom, hogy milyen lesz a karakter.

Az első, a hangzásbeli benyomás után milyen ez az Ambra?

Ahogyan a két férfi, Luigi és Bocca, ő is magányos, de képes arra, hogy az életben megtalálja az örömöket, és azokat nem sajnálja magától. A derű mögött azonban más is lappang, ott van mélyen a keserűség amiatt, hogy nem volt teljes az élete, hiszen nem talált magának párt és nem lett gyereke.

Ezért lett belőle óvónő, a pályaválasztásával ezt kompenzálta?

Valószínűleg igen, így a mások gyerekeivel próbálta ezt az űrt betölteni. Hatalmas bátorságra vall, nagyon nagy erőt mutat, ahogy szembenézett a helyzetével, vagy ahogy később is ki merte magának mondani, hogy ez a vonat elment. És mivel egy egészséges gondolkodású nőről beszélünk, úgy döntött, hogy kiveszi az életből azt, ami szép és jó. Persze, más az élethelyzete, mint a két férfinak, neki abból a szempontból könnyebb vagy egyszerűbb, hogy egyedül él. Ambrának nem kell megfelelni senkinek, nincs úgy kiszolgáltatva, mint Luigi és Bocca, akik a gyerekeikkel élnek. 

Az eltérő helyzet miatt vagy annak ellenére tudja kibillenteni őket az apátiából, a keserűségből?

Amikor Ambrát megismerjük, épp az eltűnt cicáját keresi. Vagy lehet, hogy nem is a cicáját keresi? Esetleg inkább a két férfivel szeretne szóba elegyedni? Ambra is társaságra vágyik, de náluk jóval közvetlenebb ember, könnyebben kommunikál, szinte dől belőle a szó. Ebben viszont az is benne van, hogy szeretné megismertetni másokkal is az élet örömeit. Aztán kialakul közöttük egy szoros kapcsolat.

És egy különleges kémia.

Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a darab háromszemélyes, és a harmadik személy egy nő. Aki minden finom nőiességével és életszeretetével együtt, de mégiscsak ugyanolyan magányos, mint a másik kettő. Emiatt találják meg egymással a hangot, és alakulhat ki közöttük barátság vagy összetartozás-érzet.

A darab a 70-es években íródott, de mintha rímelne arra, amit manapság tapasztalunk. Mennyire tart tükröt a történet a 21. századnak?

A fiatalok viszonya az öregekhez és az öregek viszonya a fiatalokhoz örök probléma, de ez a darab talán egy kicsit keserűbb ennél. Nemcsak arról szól, hogy mi, akik már leéltük az életünket, hogyan éljük ezt az utolsó szakaszt, és próbáljuk meg megtalálni benne a magunk örömét, hanem arról is, hogy mintha nem lenne szükség az öregek tapasztalatára, élettudására, azok átadására, mert a fiatalok nagyon másként gondolkoznak.

Van egy pad, azon három ember ül, beszélgetnek az életről, és ezt a három embert három nagyon tapasztalt színész játssza. Nagyon profánul: mit kell ezen a klasszikus színészdarabon rendezni?

Régen ezt a fajta darabot úgy hívtuk: spílparti. Itt mi, hárman egymásból és egymással játszunk. Azonos korosztály vagyunk, abszolút értjük egymást, Jánossal például egy évben végeztünk a Színművészeti Főiskolán, de azóta se játszottunk együtt, Miklóssal pedig jó néhány tévéjátékban voltunk egymás partnerei. A rendező pedig mindig kell. Ő a külső szem, aki irányít bennünket, segít a gondolkodásban, és munkatársunk az előadás létrejöttében.