KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 18., hétfő

    Félúton – Amerikában nyert díjat a zalaegerszegi színészekkel készült film

    2020. március 11., szerda 13:25

    A legjobb film díját nyerte el a középiskolások kategóriájában a hétvégén az oklahomai Stillwaterben Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje, amelyben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei szerepelnek.

    A Red Dirt Film Festivalon egyedüli magyarként szerepelt és nyert a 18 éves nagykanizsai középiskolás rendező által tavaly készített 38 perces alkotás. 

    Az egyesült államokbeli fesztiválon az előválogatás után 107 film került a versenyprogramba. A középiskolások mezőnyében öt alkotást jelöltek, köztük a magyar fiatal angol felirattal, Halfway címmel versenyző filmjét.

    A Félúton első díját novemberben az olaszországi Bariban nyerte el az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában. Ott a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták Bellus Attilát, a Hevesi Sándor Színház színművészét a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért.

    Februárban a római Prisma Independent Film Awards válogatásába ugyancsak bekerült a Félúton angol feliratos verziója.

    A szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei: Bellus Attila, Besenczi Árpád, Czegő Teréz, Ecsedi Erzsébet, Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol, Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.

    A film megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítették, főként zalai cégek, intézmények és szervezetek. A film 2019 augusztusi zalaegerszegi és nagykanizsai díszbemutatója óta Szombathelytől Barcsig számos általános és középiskolába kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok. Az elmúlt hónapokban Bécstől Londonon át Los Angelesig még több mint 30 nemzetközi filmfesztiválra is eljutott a nevezése.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -